Este itt kibontja kék ködét a csend,
és sötét kezével völgyünk mélyébe hajtja
a vad világnak néma átkait, hogy száműzött
királyok osztozzanak meg rajtuk hangosan
fogadkozva, a jelszavak meg eltűnnek mind
a házfalakról, és becsukják ablakaikat a kinézők,
mert nagy lett a lélek magánya, és az ég felhőit
gyűjtötte magába a diófa lombja, úgyhogy a
korhely kőműves se meri még kiengedni hangját
a kocsmából jövet, csak otthon veri majd le a lámpát,
s kiáltja elborult elmével, az anyátok krisztusát,
hát ki az úr a házban, mire hangosan felsír
meghasadt álmából az unokája, s tejszagú szóval
ígéri, hogy soha többé nem lesz rossz, menye meg
az ajtó mögött lapul a falnak, izmos kezében
kisbaltával… így élünk bizony, elkopott igék
és réges-rég kicsúfolt idillek között kívánva
jó estét egymásnak, de azért csak ne sajnáljon senki,
az éjszakák hosszúak, igaz, nótát is csak a tücskök
húznak, s a kutyák ugatnak hozzá messziről,
de azért ne sajnáljon senki, hiszen a kisfiú
elcsempült szájára csakhamar mosolyt ültet
az álom, a menyecskét megszelídíti az ura
a dunyha alatt, a kőműves meg már a Tejúton
ballag megenyhülve Isten kocsmája felé, s
kalapja körül vidáman cicáz a szél, hogy aztán
hajnalban mindannyiunkat felébresszen legényes
füttyszóval és hangos ígéretével a reggelnek,
melyet kinyíló ablakokkal és nyíló virággal
várnak a kertek és a kinéző asszonyok.
114 éve, 1909. május 11-én született a vajdasági Zomboron a Déry Tibor-díjas költő, író szerkesztő, műfordító.
Elhunyt ugyanott 1995. január 29-én.
