2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

  Hétfőn három bölcsődét avattak fel Maros megyében, mindhárom a magyar kormány támogatásával és az Erdélyi Református Egyházkerület révén valósult meg. Összértékük meghaladja a félmilliárd forintot, de nem a pénz számít, hanem az akarat és a cselekedet – hangzott el az avatásokon.


Avató szalagvágás Erdőszentgyörgyön    Fotó: Kiss Gábor/reformatus.ro



  Koronkában a református egyházi iskola 1914-ben készült épületét alakították át bölcsődévé. A felújított 400 négyzetméteres egyházi ingatlanban három bölcsődei csoport indul. Az épület átalakítása 171 millió forintba került. Erdőszentgyörgyön az önkormányzat által adományozott telken kétszintes épületet emeltek, az 550 négyzetméteres ingatlan 196 millió forintot kóstált. Nyárádszeredában a református egyház tulajdonát képező régi Dalárdaházat bontották le, hogy a helyén két csoportot befogadó bölcsődét építsenek. A 348 négyzetméteres új épület 140 millió forintba került. A koronkai és a szeredai bölcsődék beindításának engedélyeztetése még nem fejeződött be, az erdőszentgyörgyi intézményben már folyik az oktatás.


Mindenhol örömmel fogadta a közösség a beruházást



„Nyárádszeredában van jövő”

  Hétfőn Nyárádszeredában zárta avatókörútját Kató Béla püspök, valamint Brendus Réka főosztályvezető, elkísérte őket Percze László, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja is, jelen voltak lelkipásztorok, polgármesterek, egyházi és világi vezetők. A nyárádszeredai bölcsőde építését idén fejezték be, a nyáron az egyház átadta az önkormányzatnak, az pedig elindította az engedélyeztetési folyamatot. A közegészségügyi és tűzvédelmi jóváhagyást megszerezték, kérvényezték a megyei tanfelügyelőség révén a tanügyminisztériumtól négy dada állásának jóváhagyását is, de az erre vonatkozó döntés még nem született meg, ezért csak néhány hét múlva fogadhatják az apróságokat. 

A kétszintes épületben két, de akár három csoport is működhetne, hiszen 30 kisgyerek számára van berendezve.

 Az avatón a helyi elemi iskolások kórusa énekelt Nagy Eszter zenetanár irányításával, és ajándékokat adtak át mindazoknak, akik a bölcsőde ügyében tettek.

 „Örvendünk, hiszen sokak munkájának köszönhetően elkészült ez a csodálatos épület, örvendezünk, mert itt vannak babakocsiban azok a kisgyerekek, akik majd betöltik az épületet, de örülhetünk azért is, mert a szeredai történelmi egyházak idén annyi gyereket kereszteltek, hogy lassan el kell kezdeni egy második bölcsőde építését is, mert itt van gyermekáldás, van jövő” – emelte ki Tőkés Attila helyi református lelkész, hozzátéve: „Ma örvendezünk, ünnepelünk, de holnaptól folyatni kell a munkát, ki-ki a maga helyén, az önkormányzatban, egyházban, kormányban, ki az itt élőkért, ki az anyaországiakért, de mindannyian Isten országának építéséért.”

 Erdélyben magyar jövőt képzelünk el

 Ma nem mindenhol szól az iskolacsengő Erdélyben, van ahol becsukták már az iskolaajtót – figyelmeztette az ünneplőket ft. Kató Béla. Ennek ellenére Nyárádszeredában könnyen meg lehet tölteni a bölcsődét. Újra kell tehát szervezni a közösségeinket, új hajlékot, új intézményeket kell építeni a gyermekeinknek. Ha van akarat, bármit újra lehet építeni. „Hiszünk abban, hogy tudunk még olyan gyermekeket nevelni, akiknek számít a szülőföld, ez a közösség, az egyház, ez a nép, akik ebbe a földbe gyökereznek. Ez a nap különösen fontos, mert itt egy nagyszámú közösség kimutatta, hogy érdekli ez az ügy. Gyermekeink a legnagyobb kincsünk, úgy kell neveljük őket, hogy egykor majd ők is itt üljenek az iskolákban, templomokban, önkormányzatokban, és folytassák a megmaradás gondolatát, ahogy ez a nemzedék is tette” – hangsúlyozta a főpásztor.

Tóth Sándor polgármester is hangsúlyozta: szükség volt az intézményre, hiszen a családokban sokat nyom a latban a gyermekvállalásnál, hogy van-e intézményesített oktatási rendszer. „Ez a nap a gyermekekről szól, hiszen bármit építünk, azért tesszük, hogy kiszolgáljuk a következő nemzedéket, hogy megállhassák helyüket a világban. Ezután kövekezik a munka az itt dolgozó pedagógusok és a szülők számára, az érzelmi biztonság megteremtése, a keresztény értékeken alapuló erkölcsi nevelés, így ezek a beruházások nem lesznek hiábavalók, hanem közösségünk megmaradását fogják szolgálni” – mondta.

Péter Ferenc Maros megyei tanácselnök szerint mindig örömhír, ha egy oktatási intézményt avatunk. Egyrészt azért, mert azt jelenti, hogy van kisgyerek, másrészt, mert sok a kisgyerekes fiatal család, amelynek segítséget nyújt ez az intézmény, harmadrészt azért örömhír, mert olyan minőségi nevelést kapnak itt a gyerekek, amely erősíti bennük a szülőföldhöz, egyházukhoz, nemzetükhöz való ragaszkodást. „Így lehet és így kell jövőt építeni” – mutatott rá a megyei önkormányzat vezetője.

Brendus Réka főosztályvezető szerint: a család után a bölcsőde, az óvoda az első lépés a tanulás, fejlődés útján, ezért nem mindegy, hogy mit és milyen minőségben tudunk nyújtani a legifjabb nemzedéknek. Ehhez a munkához élhető és minőségi körülményekre van szükség. Itt, Nyárádszeredában könnyű lehet a feladat, de ehhez erős közösségre is szükség van, ahol a legkisebbek is megtanulhatják, hogy ehhez a közösséghez tartoznak, és ennek a közösségnek felelősséggel is tartoznak.

Erdőszentgyörgyön már működik

 Az erdőszentgyörgyi épületben két-két óvodai és bölcsődei csoport működik 40, illetve 30 kisgyerekkel: az óvodások már a tavalyi tanévet is ott kezdték, a bölcsőde idén tavasszal kezdte meg működését. Az avatón Kató Béla református püspök elmondta: azért szeret a már belakott épületek átadására rendezett hálaadó rendezvényeken részt venni, mert ezek jelzik, hogy az egyház közösséget épített, nem csak falakat. Hozzátette, hogy a szülőnek kell meghatároznia, hogyan és miként szeretné felnevelni a gyermekeit, a református egyház pedig a szülőknek kíván segítséget nyújtani a korszerű épülettel. Brendus Réka, a miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezetője azt hangoztatta: itt már adottak azok a feltételek, amelyek a gyermekek legjobb körülmények közötti fejlődéséhez kellenek.

 Csibi Attila Zoltán, a helység polgármestere szerint az óvoda találkozás emberrel, értékkel, alkotással, tudással, hittel és szeretettel. „Az óvoda nem pusztán tudást ad és oktat. Az óvoda közösség, ahol akár életre szóló barátságok köttetnek, ahol megtanulják a gyermekek a versenyszellemet, a megmérettetést, egymás tiszteletét és elfogadását, csapatban játszani. Az elégedett és boldog élet kulcsa a tanulás és az öröm összekapcsolása. Az öröm nélküli tanulás kimerít, a tanulás nélküli öröm pedig rendkívül unalmas. Azt kívánom gyereknek, pedagógusnak, szülőnek egyaránt, hogy így lakják be ezt az épületet, az egészséges gyerekzsivaj, a szórakozás, a játék mellett tegyük le a keresztény nevelési értékrend alapjait. 

Koronkán elindítják az engedélyeztetést

Koronkában hétfőn reggel volt az épületavatás, de itt az engedélyeztetés csak ezután kezdődik – tudtuk meg. 

– A magyar kormány odafigyel minden magyar gyermekre, és ennek egyik bizonyítéka, hogy újabb óvodákat és bölcsődéket adhattunk át, amelyek újabb apró téglaként épülnek be az erdélyi magyar közösség egyre erősödő falába – mondta el az avatón Brendus Réka. Rigmányi Arnold református lelkész kifejtette, hogy a bölcsőde a helyi közösség javát szolgálja, segít az édesanyáknak visszatérni a munkába, miközben biztonságban tudhatják gyermekeiket. Ez jó példája az összefogásnak, bizonyítéka, hogy a magyar kormány támogatja az erdélyi magyar közösségeket, és annak is, hogy a református egyházkerületnek is fontos, hogy a helyi gyülekezetek épüljenek, gyarapodjanak. Kató Béla püspök szerint ma is harcolni kell azért, hogy a gyermekeknek át tudjuk adni a keresztény értékeket, a magyar nyelvet, hagyományainkat, és a szülőknek, a közösségeknek tudniuk kell, hogy ebben a harcban mellettük állnak a gyülekezeti közösségek is. Takács Szabolcs polgármester elmondta, hamarosan harmincöt kisgyermek járhat majd bölcsődébe, és ezzel nemcsak a fiatal családoknak segítenek, hanem új munkahelyeket is teremtenek.


Szalagvágás Koronkában           Fotó: Kiss Gábor/reformatus.ro



 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató