Haarde, Cowen, Socratés, Papandreu, Berlusconi, Zapatero…

• 2011-11-22 17:05:09

• Kósa András

A gazdaság soha nem egy önmagában álló entitás, hanem hatás–kölcsönhatás viszonyban van a politikai rendszerrel, s végső soron a társadalmat befolyásolja, mint bármely más alrendszer.

A gazdaság soha nem egy önmagában álló entitás, hanem hatás–kölcsönhatás viszonyban van a politikai rendszerrel, s végső soron a társadalmat befolyásolja, mint bármely más alrendszer. A pénzügyi válságból lett gazdasági válság egy ideje már szociális feszültségeket okozott, ami újabban a politikai elittel szembeni ellenérzést vált ki. Mindezeknek súlyos hatásuk van a globális társadalomra, ezen belül az Európai Unióra, mint a világ egyik gazdasági-politikai szerkezetére, valamint az egyes társadalmakra, ha úgy tetszik, demokratikus berendezkedésű államokra. Az elmúlt napok-hetek eseményei tulajdonképpen egyféle demokratikus deficitet mutatnak, ami hosszú távon további kérdéseket vet fel társadalmi szempontból.

Brian Cowen ír miniszterelnök, a jobbközép Fianna Fail vezetője februárban a parlamenti választásokat követően lépett le a színről, helyét az ugyancsak jobbközép Fina Gael vezetője, Enda Kenny foglalta el. A választási kampányban ígérteknek megfelelően azonnal kezdeményezte a 2010 végén elődje által az EU-val kötött megszorító intézkedések újratárgyalását. Akkor sokan felhorkantak, hogy miként lehetséges mindez, amikor az EU (tagállamaival egyetemben, illetve más nemzetközi intézményekkel – Nemzetközi Valutaalap, Világbank – karöltve) éppen azon dolgozik, hogy megmentse Írországot, amely tulajdonképpen nem is számít nagy falatnak, tehát a bedőlésének is alig lenne globális vagy kontinentális hatása.

Az EU-tagjelölt Izland bankrendszere a válság kezdetén, még 2008-ban omlott össze, s ennek kapcsán az EU felszólította, hogy az izlandi adófizetők pénzén kártalanítsák Angliát és Hollandiát, mely két ország állampolgárai a válság előtt izlandi bankokban helyezték el megtakarításaikat. Anglia és Hollandia mintegy 4 milliárd euróval kártalanította állampolgárait, így nekik jár az izlandi sarc. Idén februárban 60%-os többséggel az izlandiak népszavazáson utasították el a kártalanítást, s így maradt a Johanna Sigurdardottir vezette kormány (tegyük hozzá, a forradalmi hangulat hatására 2009-ben a szigetországban is volt előrehozott választás, ahol a válság idején kormányzó jobbközép Geir Haarde távozott a hatalomból, s azóta büntetőeljárás indult ellene). Ugyanakkor az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) bíróság elé vitte az ügyet, de tiltakozott szinte minden nemzetközi intézmény (EU, IMF stb.), miközben bizalmi kérdések is felmerültek. Egyrészt a külföldi befektetők nem igazán bíznak ezek után Izlandban, másrészt amíg vitás kérdések vannak Izland és az EU egyes tagállamai között, addig szó sem lehet csatlakozásról. Ugyanakkor a népszavazás mégiscsak kötelez.

Mint ahogy ezt gondolta Jeórjiosz Papandreu, Görögország szocialista miniszterelnöke is, amikor az EU mentőcsomagját népszavazásra szerette volna bocsátani, abban reménykedve, hogy ez majd legitimitást ad minden további politikai lépéséhez. Azonban az EU nem így gondolta, és össztűz alá vette a derék görögöt mindaddig, amíg az be nem nyújtotta lemondását. Nemzeti egységkormány alakult, melynek élén Lukasz Papademosz, az Európai Központi Bank (EKB) volt alelnöke áll.

Alig telt el néhány nap, következett Olaszország, ahol a jobbközép Silvio Berlusconi kényszerült térdre az EU nyomására. Itt Mario Monti, a belső piacért, szolgáltatásokért, vámokért és adózásért felelős egykori európai biztos vette át a kormányrudat, s alakított szakértői kormányt a világ nyolcadik, az EU negyedik és az eurózóna harmadik legnagyobb gazdaságában.

Spanyolországban vasárnap a 2004 óta hatalmon lévő Szocialista Párt történelmi vereséget szenvedett az előrehozott parlamenti választásokon. Zapatero szocialista miniszterelnök több megszorító intézkedés bevezetése után már régebben bejelentette távozását. Helyére a néppárti Mariano Rajoy érkezik, aki a választási kampányban vért-verejtéket ígért. Szintén előrehozott választások eredményeképpen kényszerült búcsúzni a másik ibériai miniszterelnök, a portugál José Sócrates. Baloldali kormánya súlyos vereséget szenvedett, amit a végleges eredmények előtt elismert és a Szocialista Pártban viselt főtitkári tisztségéről is lemondott.

Vagyis a pénzügyi krízisbe került európai államok kormányai sorra kényszerülnek színt vallani a lakosság előtt. Vannak, akik a soron következő parlamenti választásokon buknak el, vannak, akik előrehozott választásokon, vannak, akik népszavazáson igyekeznek megerősíteni pozíciójukat, s akadnak, akiket a nemzetközi intézmények kényszerítenek térdre. A címben szereplő miniszterelnöki nevek valószínűleg a következő hónapokban tovább gyarapodnak. Átalakulóban van Európa politikai térképe, kérdés, hogy mindebből milyen következtetést von le a választásokra készülő román kormány? A bukás ugyanaz, az elért eredményeket viszont külön-külön kell értelmezni.