Az alábbi eszmefuttatáshoz, értékítélethez nem kell sokat hozzáfűznünk. Gulyás Károly avatott művészetpedagógusként irányította tehetséges tanítványa, Bordy András első lépéseit. Mondhatni rögtön felismerte tehetségét. Alkalmat adott neki a tanulásra, az elmélyülésre, és alkalmat szerzett neki és tehetséges társainak, hogy a közönség előtt is bemutatkozzanak az évente megrendezett kollégiumi tárlaton. Bordyra akkor már felfigyeltek Vásárhelyen, és talán Erdélyben sem csengett idegenül a neve. Fiatal emberként megízlelte a sikert.
Ígéret volt – amit beváltott ragyogó, hosszú művészpályája során.
(SM)
A budapesti Műcsarnok őszi tárlatán Bordy András fiatal székely festő vitte el az állami nagydíjat
Marosvásárhely, november 12. A budapesti Műcsarnok a mindenkori magyar művészet hivatalos értékmérője. Kiállításai mindig eseményszámba mennek, ahol megjelenni parancsoló kötelesség az haute volée tagjainak. Mert gazdasági válság ide, gazdasági válság oda, Budapest ma is éppen úgy tud ilyen alkalmakkor ünnepelni, mint a régi jó időkben.
Különösen becses, történeti értéke a most, november 22-én záruló tárlatnak, hogy a vízfestés legelső atyamesterével, Barabás Miklóssal (1810–1898) rukkoltak ki mint olyan márkával, ami a múlt század dereka művészetének verhetetlen rangú értéke ma is.
És hát, ahogy ilyenkor szokás, a napjainkig és napjainkban divatos művész hölgyek és urak seregszemléjét is hozták a megnyitó alkalmából a budapesti sajtó kiküldött tudósítói.
Aztán a díj odaítélése majd’ három hetet késett, sokat gondolkoztak, úgy látszik, míg az összes önjelöltet leseperte a színpadról ez az idáig ismeretlen erdélyi „éfilegén“ [ifjú legény] – Bordy András.
Megint egy erdélyi előretörés, sopánkodnak azok, akiket a Pusztai szél meg a Torockói menyasszony táncoltatott le a színpadról.
Az Ellenzék olvasótábora előtt nem ismeretlen a Bordy András neve. Tavaly [1930] szeptemberben volt róla legutóbb szó, mikor a Református Nagyhét alkalmából rendeztek a volt tanítványok munkáiból parádés kiállítást a kollégiumban. Akik itt jártak akkor, emlékezhetnek arra a maga elé merengő, egészséges impresszióval megmintázott önarcképére Andrásnak, amelyiket hűségesen hazaküldött az Alma Mater hivó szavára Párizsból akkor és amit alighogy vissza tudtam mostanság juttatni neki Budapestre.
Ez a most kitüntetett arckép már a francia fővárosban is ki volt állítva. Több akvarellel együtt küldte be a Műcsarnokba ezt is most Bordy.
Bordy András is egy a soha eléggé meg nem bámulható székely talentumok közül. Csak az ő kálváriázása ezennel véget ért. Különben sincs több 26 esztendősnél. Ámbár e mostani sikerének kiverekedése tüneményes gyorsan történt, azért az ő művészetének is megvan a maga története. Mikor legelőször letették a szekérről itt, a kollégium udvarán, már akkor magával hozta Héderfájáról az elhívatást. Nem hiába jegyezték el egyszerre, a legelső rajzórán társai a művészettel, ő, a kollégiumunk falai közt eltöltött nyolc esztendő alatt soha sem gondolt egyébre úgy, mint müvészálmainak megvalósítására.
Azután jött a budapesti iskolázás, ahol Réti István grafikust akart belőle faragni, mire ő a színek városába, Párizsba lépett ki. Itt már marosvásárhelyi volt vásárlóközönsége támogatta, a dr. Bernády György készséges fáradozásával, majd visszajött, Párizsban is kiállítva, újra Budapestre. Nyaranként a Balatonon gyűjti impresszióit, mint sátorlakó vadevezős. Bordy András friss ereje, belekapcsolódva most már a magyar főváros lüktető müvészéletébe, hisszük, hogy nemcsak egyéni törekvéseinek lesz hordozója, hanem nagyon komoly értékeket is fog produkálni. Nem féltjük attól sem, hogy érzésforrásaihoz, szülőfalujához, székely mivoltához valaha hütelen legyen.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
