2020. október 30., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A harmadik csoportba került a Marosvásárhelyi City’us futsalcsapata az UEFA Futsal Cup 2012/2013-as kiírásában.

A harmadik csoportba került a Marosvásárhelyi City’us futsalcsapata az UEFA Futsal Cup 2012/2013-as kiírásában. Az alakulat ellenfelei: a cseh bajnok ERA Pack Chrudim, az ukrán bajnok Energia Lviv, valamint az A-jelű selejtezőcsoport nyertese, amelynek a bosnyák Leotar Trebinje, a moldáv Lexmax Stăuceni és a máltai Balzan Youths közül kerül ki. A csoport első két helyezettje jut be az UEFA Futsal Cup elitkörébe.

Korábbi jó eredményeinek köszönhetően a a City’us idén is a főtáblán kezdheti a sorozatot, akárcsak az elmúlt két évben. A 3. csoport mérkőzéseit a szeptember 4-e és 9-e közötti időszakban Csehországban rendezik.

A magyar bajnok Győri ETO a 6. csoportba került, ahol ismert ellenfelei az azeri és a holland csapat.

Az UEFA Futsal Cup főtáblás csoportjainak összetétele:

1. csoport

Luparense C/5 (olasz)

Slovmatic Pozsony (szlovák)

Omonia Nicosia (ciprusi)

az F-selejtezőcsoport nyertese

2. csoport

Ekonomac Kragujevac (szerb)

Nikars Riga (lett)

az E-selejtezőcsoport nyertese

a G-selejtezőcsoport nyertese

3. csoport

ERA Pack Chrudim (cseh)

CITY’US MAROSVÁSÁRHELY

Energia Lviv (ukrán)

az A-selejtezőcsoport nyertese

4. csoport

Iberia Star Tbilisi (grúz)

Atena 90 (görög)

FC Litija (szlovén)

a D-selejtezőcsoport nyertese

5. csoport

Dinamo Moszkva (orosz)

Akademya Pniewy (lengyel)

MNK Split (horvát)

a B-selejtezőcsoport nyertese

6. csoport

Araz Naxcivan (azeri)

CF Eindhoven (holland)

ETO Győr (magyar)

a C-selejtezőcsoport nyertese

A selejtezőcsoportok összetétele (az első helyezettek jutnak tovább az augusztus 7-e és 12-e között rendezendő turnékról):

A csoport

Leotar Trebinje (bosnyák)

Lexmax Stăuceni (moldáv)

Balzan Youths (máltai)

B csoport

Helvetia Futsal Londra (angol)

LSM Lida (fehérorosz)

Copenhaga Futsal (dán)

Vlora Futsal (albán)

C csoport

EID Futsal (ír)

Futsal Minerva Berna (svájci)

Allstars Wiener Neustadt (osztrák)

Tufad Ankara (török)

D csoport

FT Antwerpen (belga)

Sporting Club Paris (francia)

Hamburg Panthers (német)

FC Santos Perth (skót)

E csoport

Maccabi Nahalat Yitzhak Tel Aviv (izraeli)

Vegakameratene (norvég)

Shahumyan Erevan (örmény)

FC Encamp (andorrai)

F csoport

Ilves Tampere (finn)

Grand Pro Varna (bolgár)

Ibra Goteburg (svéd)

Cardiff City (walesi)

G csoport

Zelezarec Skopje (macedón)

Jedinstvo Bijelo Polje (montenegrói)

Bekentas Vilnius (litván)

Anzhi Tallinn (észt)