A Felső-Maros mente székely népviselete (2. rész)

A sáromberki nők két alsószoknyát hordtak: legalul egy pendelyt, házi pamutvászonból, pántra varrva, elöl összetűzve.

Jegyespár az 1930-as évekből, Bartha Annamária gyűjtése

A sáromberki nők két alsószoknyát hordtak: legalul egy pendelyt, házi pamutvászonból, pántra varrva, elöl összetűzve. Erre vették rá a bő fehér alsószoknyát, szintén házi gyapotszőttes anyagból, alján csipkével. Ezzel csak templomba jártak, táncba nem. Télen a fersing alá meleg alsószoknyát kötöttek a derekukra, flanell- vagy szibilanyagból.

A fersing bő, ráncos, bokáig érő, elöl csukódó szoknya volt. Anyaga kasmír, szőrdelin nagyünneplőnek, alján négyujjnyi bársonyszegéllyel, mely felett egy keskenyebb bársonycsík, a „csikó” futott körbe. Ezt a hosszú, többnyire sötét színű fersinget az 1920-as évek elején a fiatalok levetették, kiment a divatból, a leányok egybevarrt szövetruhára cserélték. A lájbis fersing is a „nanók” idejéből való, bordó színű, segesvári szőttesből varratták, ez mintás is lehetett, színes is, pepita is.

A kötény, surc otthon is, ünneplőként is szerepelt. Kötény nélkül senki sem ment a templomba a XX. század elején. A szögletes szabású, keskeny csipkével körbevarrt kötény többnyire magában mintás selyemből készült. Legünnepibb a fekete selyemkötény volt, s hátul kötötték meg. Télire a nagyanyák hárászkendőt tettek fel, mely fejtől talpig meleg takaróként beborította őket. Volt bundalájbi is, még a ’40-es években is, de viselőnek, díszítés nélkül, prémmel szegve csupán. Lányaik már üzleti posztóból lábszárközépig érő nagykabátot varrattak maguknak. 1943-ban Fülöp András szabómester posztó háziszőttes anyagból varrt vitézkötéses, magyarosan zsinórozott női kabátokat. Régi híres varrónő volt a faluban néhai Vajdáné Fülöp Zsuzsánna, aki még az 1970-es években is dolgozott.

A lábbeli a régieknél viselő és ünneplő fekete bokszcsizma, leányaiknál száras cipő, nyáron bőrtalpú kötött pampó, háborús időkben fatalpú, bőrpántos szandál volt. Az idősek halálukig viselték a sáromberki ruhát, kb. az 1950-es évekig. Megmaradt máig is a konty s a téli fejkendő viselete.

Begyűrűzött ide is az ún. „székely ruha” divatja, volt pár évig csíkosan szőtt (piros-fekete-zöld) szoknyás kórus, tavaly pedig az iskolásoknak varrattak 14 darab csíkos szoknyát. Elő lehetne venni itt is az eredeti, saját, szép viseletet, s abban ünnepelni.

*

A gyűjtés lezárása után került elő Berekmériné Mózes Ilona családi albumából egy 1907-ben készült fénykép (múlt heti összeállításunkban közöltük), rajta két nő és két gyermek látható. Egyik nőn lájbis fersing van, a másikon lájbi és fersing külön. A képen látható női ruhák feltűnően szépek. A fehér, fodros nyakú, fodros kézelőjű, fekete lájbis, a fekete nagyünneplő selyemköténnyel, királynői testtartást ad a viselőinek. Adatközlő ebből a korból már nem lehet életben, de a sötétkék, sötétbarna, bordó szín, melyeket a fersingnél később emlegettek, valószínű lehetett, mert a szoknyák világosabbak a köténynél. A képen még mindkét lájbi cakkos díszítésű a mellrészen és karöltőn. Ez a két ruha mintául szolgálhat a sáromberki viselet felújításához, még úgy is, ha rávesznek egy réklit is, amint az a fényképen látható.