A kerékpárügy is veres kakas meséje. Marosvásárhelyen mindenképpen az. Ezt akkor is érzékelhetjük, ha külföldön járunk.
A kerékpárügy is veres kakas meséje. Marosvásárhelyen mindenképpen az. Ezt akkor is érzékelhetjük, ha külföldön járunk. A világháló egykettőre értesít, éppen hol tart a polgármester biciklis csalimeséje. Másfelől önkéntelenül is szembeötlik, mi van másképp a határon túl. Nagyon sok dologban előbbre tartanak, mint mi. Nem csak beszélnek a kerékpározásról, tesznek is arról, hogy legyen hozzá kedvünk, bátorságunk. A legnagyobb forgalmú világvárosokban is lehetővé tették a zavartalan bringázást, és ösztönzik is azt így vagy amúgy. Budapesten például, amelyet minden irányban behálóznak az úttest vagy a járda szélén kijelölt kerékpársávok, lépten-nyomon Bubi-pontokkal találjuk szembe magunkat. Bubinak nevezik a zöld közbringákat, amelyekkel megpróbálják tehermentesíteni a tömegközlekedést, csökkenteni a csúcsidőben rémesen felduzzadó gépkocsiforgalmat. 76 Bubi-ponton, bicikliállomáson 1100 digitálisan kölcsönözhető modern, közösségi kerékpár áll majd a helyi lakosok illetve a turisták rendelkezésére. Egyelőre a tesztelés, a próbaüzem zajlik. Később derül ki, mennyire válik be az új kezdeményezés. De enélkül is sokan használják a biciklit Budapesten. Vidéken is persze, a keskeny, zegzugos utcájú, ódon építkezésű, történelmi településeken is. A minap Sopronban láthattam, amint sok száz vasparipára pattant városlakó, gyermek, szülő, nagyszülő vonult végig központon, főutcán, sikátorokon, és senki sem békétlenkedett, hogy fennakadást okoznának a közforgalomban. A hagyományos Vas-Villa kerékpártúrára 23-adszor is nagyon sokan neveztek be, teljes családok is természetesen. A május végi Borünnep idején még éjjeli városkerülő élménybiciklizést is rendeztek. Pár kilométerrel távolabb, az egykori magyar–osztrák határon, az újjávarázsolt turisztikai és történeti zarándokhelyen, a Páneurópai Piknik Emlékparknál pedig azon hüledeztem, hogy a lebontott „vas-függöny”, a hírhedt „halálsáv” vonalán végig csíkozott tüköraszfalt áll a biciklizők rendelkezésére. Ausztriában nyilván nem újdonság az ilyesmi. Dániában sem, arról már a tavaly tavasszal is írtam. Ott még az is megtörténik, hogy anyagilag is ösztönzik az alkalmazottakat, ha autó helyett kerékpárral járnak be dolgozni. Olvasom, hogy ugyanezt most a franciák is próbálják bevezetni. Tudtommal Hollandiában, Belgiumban, sőt Németországban sem ismeretlen ez a környezetkímélő gyakorlat. És nálunk? Csak beszélünk, megint csak beszélünk. Mint Petőfi korában. A folyton mérges városvezető meg éppenséggel kirohan a központon átbringázók miatt. Ahelyett, hogy távlatosan gondolkozna. Mert itt van például a Kövesdomb. Ezen át vezetett Vásárhely legjobban elkészített kétsávos útja. Hónapok óta nagy anyagi ráfordítással, rengeteg munkával, energiával zajlik a vastag aszfaltréteg szétrobbantása. A sugárút egy részét a múlt évben szűkítették egysávosra. Most a másik felét cifrázzák labirintussá, szegély- és piskótakő-rengeteggé, a gépkocsiforgalom az előzést, gyorsulást ellehetetlenítő vályúba kényszerül. Kerékpársáv sehol. Rájuk nem gondoltak. Vigyék a hátukon a biciklit a lekeskenyített gyalogjárón, ha nekik bringa kellett! De azt már szinte látom, milyen diadallal ünnepli majd a városgazda és csapata az újabb páratlan, világra szóló megvalósítást, amikor a munkálatok befejeződnek! A mesének, kakaskodásnak azonban, úgy látszik, soha nem lesz vége.
