Nagyszebenben jártam a minap. Ragyogott a város. Ilyen keleti mesevilágot idéző, pompás díszvilágítást eddig még sehol sem láttam.
Nagyszebenben jártam a minap. Ragyogott a város. Ilyen keleti mesevilágot idéző, pompás díszvilágítást eddig még sehol sem láttam. Csillog-villog a sétálóutca, káprázatos a Nagypiacot sátortetőként befedő színes égők füzére, körben a fényben úszó, felújítva is patinás műemlék épületek impozáns keretbe fogják a lenyűgöző látványt. Nappal is jó a benyomás, a jelek szerint Szeben megőrizte, tovább tudta vinni azt a lendületet, hangulatot és mindazt az előnyt, amivel évekkel ezelőtt az európai kulturális fővárosi státus felruházta. Kevés település tudná ebben utánozni mifelénk. Minden ottani ismerősöm, akivel erről beszélgettem, azt mondta, ez elsősorban az eddigi városgazdának, Klaus Johannis polgármesternek köszönhető. Nem tudják, hogyan lesz tovább, bár reménykednek, hogy nem fordulnak rosszra a dolgaik. Abban biztosak, hogy szász lesz az utód is. Azt is remélik, hogy nemrég leköszönt városvezetőjük államfőként is „hozza formáját”, egyénisége, jó tulajdonságai kedvezően befolyásolják majd az országos politikát, kulturáltabbá teszik a román társadalmat. Na, na! Vásárhelyiként én már startból nem vagyok ilyen optimista. Nagyszeben nem Románia. Ezt itt is jól érzékeljük. Naponta ezt juttathatta eszünkbe az eltelt negyedszázad. Országos szinten a civilizációnak, kulturáltságnak nem azok a mutatói, jellemzői adódtak tovább nemzedékről nemzedékre, mint a II. Géza alapította szász városban több mint nyolc évszázadon át. Ezt nyilván a napokban beiktatott új elnök is tudja, és ütközni is fog vele. Azt se felejtheti, hogy a honi magyarság nagy hányada őt támogatta voksával. Az elnöki eskü letételekor ezt felejteni látszott, legalábbis nem tartotta fontosnak hangsúlyozni. Igaz, hogy szászságát, németségét sem emlegette. Beszédében nem tért ki a Romániában élő nemzetiségekre, annál többet emlegette a román nemzetet, a nemzeti egységet, az összes állampolgár nemzetté kovácsolódását. Úgy emlékszem, hogy az eddigi államelnökök, az 1965-től errefelé egymást követő …escuk első ünnepélyes programbeszédükben legalább egy mondat erejéig tettek gesztust a kisebbségek irányába. Persze ez különösebb dolgot nem jelent, ígéretekkel dugig vagyunk. De mégis… Annak se tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget, hogy lutheránusként az ortodox egyházfő, Daniel pátriárka áldását is megkapta. Lehet, hogy fontos neki, jó neki. És őszinte megnyilatkozásnak tekinthető az is, hogy a román himnusz elhangzásakor szívére teszi a kezét. Vajon hasonlóan cselekszik akkor is, amikor a német vagy a magyar himnusz hangzik el? Mostanság az utóbbit nagyon sokan énekeljük az országban. Elősegíti majd, hogy ezt ezután szabadon, megtorló intézkedések nélkül tehessük? Megannyi hasonló kérdés merülhet fel bennünk és másokban is. Egyelőre azonban bizakodással tekintünk előre. Most hatványozottan is, hiszen körülölel a szeretet karácsonyi szelleme. Kívánjunk hát következetes, eredményes munkát neki, és azt, hogy nagy támogatottságú, új elnökként a mi reményeinket is minél maradéktalanabbul valóra váltsa.
