„Erdély elég dolgot ád”

A könyvtáralapító kézirataiból nyílt emlékkiállítás a Teleki Tékában

Teleki Sámuel 1739-1822 – szerda délután egy különleges és értékes tárlat megnyitójával zárult az idei Teleki Sámuel-emlékév eseménysorozata: a Teleki Téka 2022-ben különböző tematikájú könyvkiállításokkal emlékezett alapítója halálának 200. évfordulójára, az emlékév megkoronázása pedig az e héten nyílt kiállítás, valamint az azt követő, szeptember 22-23. között zajlott tudományos tanácskozás. A Teleki Sámuel 1739–1822 című emlékkiállítás a könyvtáralapító főúr, gróf széki Teleki Sámuel életútját mutatja be levelei, kéziratai, könyvei tükrében, így a könyvtár korábbi években rendezett kiállításaival szemben rendhagyó módon most nem a könyveké, hanem a kéziratoké a főszerep. Az édesapjának Sándor-napra írt köszöntő mellett itthoni iskolai jegyzetei, egyetemi jegyzetei, a családi biblia, a neki címzett és az általa írt levelek, a hivatalnoki pályájához köthető iratok, a tudós tevékenysége, a jó gazda iratai, adománylevelei és az azokat megköszönő levelek azok az írott emlékek, amelyeken keresztül megismerhetik az érdeklődők Teleki Sámuelt.

A tárlatnyitóra igencsak szép számú közönség jelenlétében a Téka nagytermében, valamint a kiállításnak helyet adó szobában került sor. A jelenlévőket Monica Avram, a Maros Megyei Könyvtár igazgatója üdvözölte, majd Haller Béla, a Teleki Téka Alapítvány elnöke szólalt fel.

Mint mondta, hat év telt el a szakma képviselőinek legutóbbi marosvásárhelyi találkozása, az előző régi könyves konferencia óta, a Teleki Téka Alapítvány pedig a nyugodt munkálkodás és gyarapodás éveiként érzékeli ezt az időszakot, amely az ismert aforizmát idézi a boldog népek nem létező történelméről. Mindez nem zárja ki az időről időre  hirtelen megsokasodó munkát, a rohamosan közeledő kiállításmegnyitókat, a Téka egyre növekvő jelenlétét a város életében és fordítva is, a város egyre növekvő jelenlétét a Téka életében, ami a Vásárhelyi Forgatag idején látványosan fokozódik. – Most már nyilvánvaló, hogy a munkaközösséget jellemző összhang, a feladatok magától adódó elosztása, az állományőrzés jól átgondolt módja mind-mind eredményesnek bizonyult. Ez világlik ki a bázeli ikeralapítványunkkal folytatott kommunikációból is. A 200. évfordulós Teleki Sámuel-emlékkiállítás és -konferencia nem mindennapi alkalom a kutatásra és megosztásra: 200 éve hagyta magára Bibliothékáját Teleki Sámuel, és azóta vér szerinti és szellemi rokonai igyekeznek méltó örökösként örvendeni és gondozni ezt a felbecsülhetetlen hagyatékot. A régi könyvek kutatása mindig is elmúlt korok levegőjét hozta, minden egyes darab a benne leírt és le nem írt információk utánozhatatlan keverékében vált meghatározhatóvá. A mostani, évfordulós feladat még ennél is bonyolultabb: az életrajz, az írásos hagyaték és sok ezer könyvcím együttállásából következtetni az emberre, aki a kortárs nagyokhoz hasonlóan meglehetősen szemérmes is volt, és cselekvésével mérte önmagát. Erre vállalkozott a kiállítás, amely a nagyvilágba, de még inkább a tudományok világába elinduló ifjú alázatát, de tudományos beavatottságát is érzékelteti, és a későbbiek során az egyetlen elme által áttekinthető tudás és a megismerés végtelenségének egybevetését, amelynek egyetlen lehetséges következtetése a könyvtáralapító részéről az ismeretek és a róluk való gondolkodás lehető leggazdagabb tárházának létrehozása és szüntelen gazdagítása. Amelynek működtetése nagyon is hétköznapi gondokat vet fel, és a kancellár ezeknek is állhatatos figyelmet szentelt. László Kimpián Annamária mint az emlékkiállítás kurátora búvárkodásában nem mindennapi mélységekig jutott el, és lelkesíteni tudta kollégáit is, akik jó szívvel szegődtek hozzá. Vállalkozásuk imponáló és elismerést érdemel – mondta Haller Béla, majd átadta a szót Lázok Klárának, a Teleki Téka igazgatójának. 

– A rendezvénysorozat megkoronázása a kiállítás és a konferencia. Teleki Sámuel emberként, politikusként és a közéletet alakító tudósként is örök példakép mindannyiunk számára. Az a tipikus integratív, sokszínű személyiség, akinek életútjában minden kor megtalálta a számára vállalható ideológiát, és ugyanakkor mindenki egyénileg felfedezhette azt a mintát, amelyet követni szeretne. Azonosulni tudunk a tudásra szomjazó ifjúval, aki négyéves tanulmányútja során tudatosan vándorol egyetemről egyetemre, kiépítve azt az Európán átívelő tudományos kapcsolati hálót, amelyre majd évtizedes könyvtáralapító munkájában támaszkodik. Csodáljuk a mindenre kiterjedő odafigyelést, amellyel felvállalta az erdélyi közügyek intézését. Hozzá hasonló, értő mecénást kívánunk a jelenlegi kulturális törekvéseknek, tudományos kezdeményezéseknek, írói próbálkozásoknak. „Erdély elég dolgot ád” – írja a kancellár feleségének egyik levelében, és majd fél évszázados politikusi pályafutása valóban ezt az odafigyelést tanúsítja mind a közügyek, mind a protestáns érdekek képviseletében. Ugyanakkor a Teleki Téka polcain ott található a kancellár által érzékelt és láttatni kívánt világ lenyomata, az európai tudományosság és gondolkodás referenciaművei a nyomtatás kezdeteitől a 19. század elejéig. És itt a hangsúly a láttatás szándékán van. Ez a szándék, gesztus az, ami mindig hatott és máig hat, ami meghatározta az elmúlt két század nagyon különböző ideológiáinak és rendszereinek konszenzusos pozitív viszonyulását ehhez a gyűjteményhez. Ez az, ami mindenkit megérint, aki ebben a gyűjteményben dolgozik, és arra indít, hogy hozzátegye azt, ami tőle telik, és amit a kor, amiben élt, épp megkíván. Ezt a sokszínűséget, illetve Teleki Sámuel – az ember – számunkra érzékelhető lenyomatait kívánta bemutatni a könyvtár az emlékév rendezvényei által, és ennek a szándéknak a szakmailag legteljesebb eredménye a László Kimpián Annamária által összeállított kiállítás – az ő és munkatársai összehangolt munkája nélkül nem sikerült volna ennyire méltóképpen megemlékezni a könyvtár alapítójáról.

A tárlatnak otthont adó szobában a kiállítás kurátora mutatta be a különleges és gazdag tárlatot. Mint a kiállítás megannyi elemét pannóról pannóra részletesen bemutató beszédének kezdetén említette, a hálás utókor szerepében próbált meg helytállni, és ez a tárlat volt több évtizedes tékás pályafutása során a legnagyobb kihívás: az azelőtti események szervezésekor egy számára ismert tudományterület szakirodalmán kellett átrágnia magát, és a megfelelő könyveket kiválogatnia a körülbelül 250.000 könyvet, azon belül pedig 180.000 régi könyvet tartalmazó gyűjteményből, a jelenlegi tárlat azonban egy teljesen más típusú munkát, megközelítést kívánt. – Egy emlékkiállításnak nem az intézményről, hanem az alapító személyéről kell szólnia, az ember Teleki Sámuelt kell bemutatnia, a legkisebb fiút, a nyugati tanulmányokon részt vevő fiatalembert, a férjet, a családapát, a jó gazdát, a tudóst, a hivatalnokot, a mecénást és természetesen a könyvtáralapítót. Ezek összességükben mind Teleki Sámuelt jelentik, bár a könyvtáralapítás elhomályosítja egyéb, ugyancsak értékes és értékmentő oldalait. Mivel a kiállítás központja Teleki Sámuel személye, a kiállított tárgyaknak hozzá kötődőnek kell lenniük. Nekünk tárgyaink nincsenek, csak kézirataink, és ez a gyűjtemény is szegényes, mert a család 1916-ban az értékes levéltárat Budapestre menekítette, és ott is maradt, ma a Magyar Nemzeti Levéltárban őrzik. A Sáromberkén maradt része vagy elkallódott, vagy a Román Állami Levéltárba került. A harmadik része, a könyvtárra vonatkozó iratok a Tékában voltak és maradtak, egy részüket azonban a hetvenes években a Román Állami Levéltár marosvásárhelyi fiókintézményébe vitték át. De szerencsénkre így is maradt, amiből válogatni. A pannók anyagát igyekeztem úgy összeállítani, hogy azok az iratok is láthatók legyenek, amelyek nem fértek a tárlókba – mondta a kurátor, majd az időrendi sorrendben berendezett tárlókban látható kéziratokat, a hozzájuk kapcsolódó történeteket és rajtuk keresztül gróf Teleki Sámuel életét ismertette részletesen, számos családi történetre, életútbeli érdekességre is kitérve. 

A könyveket és kéziratokat is tartalmazó első tárlóban ott találhatjuk az ifjú Teleki Sámuel tankönyveit, édesapjához írt köszöntőversét, egyetemi jegyzeteit, leveleit. A második tárló a családalapítás nehézségeit mutatja be, hiszen első menyasszonyától erőszakosan elválasztották – végül Bethlen Zsuzsannát vette feleségül, és nagyon jól választott. Bensőséges, szerető kapcsolat alakult ki kettejük között, ezt a mottóul választott idézet is jelzi: „Hát neked, édes szívem, mit küldjek? Ha lehetne, magamat vinném.” Roppant odafigyelő, gondoskodó apává is vált, legnagyobb fia halála azonban az életben maradt fiú – Ferenc – túlféltéséhez vezetett, emiatt kettejük között megromlott a kapcsolat. Unokáiért is rajongott, a második tárlóban látható a Sámuel nevű unokájának születését köszöntő levele.

15 évesen árván maradt, testvéreivel szemben meg kellett védenie örökségét, és ez arra tanította, hogy minden kiadását nyomon kövesse, többször készíttetett összeírásokat a különböző lakhelyein lévő tárgyakról, ruházatról, ékszerekről, magukról a házakról. A gazdatisztektől származó beszámolókat, a gróf utasításait, a bécsi háztartás napi kiadásait mutatja be a harmadik tárló. Ezzel a gondolkodásmóddal tudott könyvtárat alapítani, Sáromberkén kastélyt, papi lakot és templomot építeni, majd a Téka fenntartása céljából felépíteni Marosvásárhelyen az Apolló-palotát, és mecénáskodni: az 1820. február elsején a református főkonzisztóriumnak elküldött alapítványok listájának végösszege 16.275 forint. Összehasonlításképpen Marosvásárhelyen a református kollégiumban egy tanár fizetése évi 500 forint volt. Neki köszönhetjük Janus Pannonius műveinek első komoly kritikai kiadását, több tudós társaság is tagjává választotta. Hivatali tevékenységéről, azonkívül, hogy Erdély és a protestantizmus sorsát nagyon fontosnak tartotta, nem tudunk sokat, de a kortársak megítélését legjobban a Batsányi levele idézi: „A kiváló Teleki gróf ezen felül még tudós is, protestáns is, és az én nemzetemből származik. Ez elegendő jogcím arra, hogy legalábbis titokban rettegjék és gyűlöljék. Ámbár egyébként osztrák udvari emberként ismeretes, és urának valójában igazabb híve, mint talán az összes többi uraság Csehországban és Ausztriában, akik úgynevezett patriotizmusukkal és hűségükkel hencegnek.”