2022. augusztus 19., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Erdély ősi történelmi fővárosa

Gyulafehérvár Kolozsvártól kilencvenöt kilométerre délre, a Maros és az Ompoly összefolyásánál emelkedő kétszázharminc méter magas fennsíkon fekszik. Neve onnan ered, hogy a fehér mészkőből épült római kori falmaradványok alapján az itt letelepedő szlávok Belgrádnak – Fehérvárnak – nevezték el. Nevének előtagja arra emlékeztet, hogy egykor az erdélyi Gyula székvárosa volt. Latin neve az Ompoly latin Apula nevéből való. A német Weissenburg az ősi szláv név tükörfordítása, a Karlsburg pedig újabb várának építtetőjére, III. Károly magyar királyra – VI. Károly néven német–római császárra – emlékeztet. 


Gyulafehérvár vagy III. Károly magyar király után Károlyfehérvár – németül Karlsburg vagy Weissenburg, la tinul Apulum, szászul Keist – Erdély ősi történelmi fővárosa, az erdélyi érsekség székhelye, egyúttal a román ortodox egyház erdélyi székvárosa.

1542 és 1690 között az Erdélyi Fejedelemség fővárosa, majd Fehér, illetve 1775-től Alsó-Fehér vármegye székhelye. Ma Fehér megye székhelye. Borbánd, Ompolykisfalud és Poklos települések tartoznak hozzá.


A tartomány legjelentősebb erőssége, avagy a ritka szép palota

A mai Gyulafehérvár 425 x 415 méteres alapterületű castruma a Római Birodalom legjelentősebb erőssége volt a tartományban.

A castrum 1,8 méter széles védőfala úgynevezett töltött fal volt: a két oldalán kváderkövekből rakott fal közét földdel és habarccsal összefogott kőtörmelékkel töltötték fel.

Mind a középkori vár, mind pedig a Bethlen Gábor által korszerűsített védrendszer a castrum falaira épült. 

Írott dokumentumokból:

„…a vár keleti oldalán lévő fal felett, síkságra tekintve áll a királyoknak ritkaszép palotája… Különböző alsó és felső helyiségeiben szökőkutak, víztartó medencék és csurgók vannak, melyekben tiszta víz bugyok…”

A gyulafehérvári vár bejárata


A székely író igazsága

Orbán Balázs szerint:

„…Erdély történetét kell megírni annak, aki Gyulafehérvár történetét akarja ismertetni…”

Igaza van a nagy írónak, mert nincs Erdély történelmének olyan fejezete, amely közvetlenül vagy közvetve ne lenne kapcsolatban a várossal.

Kiemelten fontos tudni azt, hogy Gyulafehérvár története több évezredre nyúlik vissza.

A várostól mintegy négy kilométerre északkeletre, a Maros bal partján, egy, az i. e. II-I. századból, a korai vaskorból származó földvár maradványait tárták fel.

Ezen a vidéken élt Erdély első név szerint ismert népe, az agathürszöké, akiket a dákok győztek le.

A barbár törzsek a római kultúra emlékeit szinte teljesen eltörölték

Kiss Gábor Az erdélyi várak, várkastélyok című munkájában arról ír, hogy néhány évszázad múlva Marcus Ulpius Traianus i. sz. 101-től 106-ig tartó hadjárataiban legyőzte és megsemmisítette a dák vezér seregét, majd Daciát provinciává szervezte.

Marcus Aurelius császársága idején a tartományt három részre osztották. Középső részét Dacia Apulensis foglalta el Apulum székhellyel, mely az Ompoly – Apula – folyóról kapta a nevét.

A rómaiak ezt a stratégiailag fontos helyet castrummal is megerősítették. Amikor a rómaiak 271-ben kiürítették Dáciát, a helyüket felváltó gótok a várost lerombolták, a népvándorlás során pedig a barbár törzsek a római kultúra emlékeit is szinte teljesen eltörölték.


Horka fia, Gyula vezér felépíti az új várat

A 6-7. században a szlávok jelentek meg ezen a területen, településüknek a Belgrád – Fehérvár – nevet adták, amely az első bolgár birodalom évszázadaiban kezdett benépesülni.

Szintén a fent említett szerző közléséből derül ki az is, hogy a magyar honfoglalás után a Pannóniából ide települt Horka fia, Gyula vezér szálláshelye lett, aki az itt talált romokon felépítette és székhelyévé tette az új várat, amit nevéről a nép Gyulafehérvárnak nevezett el.


Az Árpád-kori vár

A várról már az Árpádok korából vannak adataink. Amikor István – Vajk – fejedelem 997-ben Koppány vezért a Veszprém alatti csatában legyőzte, felnégyelt testének egy darabját Fehérvár kapujára szegeztette ki.

A hűtlenné vált Gyula ellen 1003-ban maga I. István király vezette seregét, harcra azonban nem került sor, mert Gyula megadta magát.

A király elvette tőle birtokait, őt családjával együtt Magyarországra vitte, és a Magyar krónika szerint a tartományt Gyulafehérvárral együtt rokonára, Erdőelvi Zoltánra bízta.

És itt még megjegyezzük, hogy az erdélyi püspökséget I. István király 1009-ben alapította Gyulafehérvár székhellyel, melynek püspöki székesegyházát és palotáját is a várban építették fel.


A tatárok elfoglalják Gyulafehérvárat

A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból derül ki, hogy a várra vonatkozó első okleveles emlék II. Endre király 1232. évi adománylevele, melyben a fehérvári, csanádi, orodi és zarándi várakhoz tartozó földeket – melyeket fia, Béla elvett Miklós comestől –, visszaadta.

Gyulafehérvárt 1241-ben a tatárok könnyen elfoglalták. Amikor Rogerius nagyváradi kanonok 1242-ben a tatár fogságból való menekülésének nyolcadik napján Fehérvárra érkezett, ott csak a megöltek csontjait és a paloták ledöntött falait találta.


IV. Béla királyi felmentéseket adott a letelepülőknek

A tatárok kivonulása után, 1246-ban IV. Béla király Gallus erdélyi püspök kérésére – aki szerint a pusztítások után székhelyén, Gyulafehérvárott „… senki sem, vagy csak kevesen maradtak…” – királyi felmentéseket adott a letelepülőknek, kivette őket a vajda és a bírák joghatósága alól, és az erdélyi püspök által kirendelt uradalmi bírónak rendelte alá, szükség esetén még a királyhoz történő fellebbezést is engedélyezte.


Az egyház embereit a templomba szorítják, és az épületet felgyújtják…

Alig állították helyre a város épületeit, a vár falait, amikor a püspök Alárdi János vízaknai bírót valami ok miatt megölette, ezért fia, Gaan, a szászokkal szövetkezve 1277. február 24-jén, vasárnap a népet és az egyház embereit a templomba szorította és az épületet felgyújtotta.

A kalocsai érsek, János az „…iszonyú károkat tevő gonosz szászok…”-at 1278-ban kiközösítette.

A város helyreállítását 1287-ben kezdték el, és 1291-ben már be is fejezték, amikor III. Endre király országgyűlést tartott itt.

A város azonban nehezen heverte ki a pusztításokat, hiszen 1354-ben a püspök elrendelte, hogy lakói az üresen maradt telekekre három éven belül házakat építsenek, mert a be nem épített területeket magának foglalja le.


Mátyás király parancsa: a várat földig kell rombolni!

Vára sem érte el a kívánt hadászat szerepet, ezért 1469-ben Miklós küküllői főesperes, erdélyi helytartó arról értesítette az erdélyi káptalant, hogy Mátyás király parancsára a gyulafehérvári várat földig kell rombolni, a sáncokat pedig be kell tölteni.

Írott dokumentumokból derül ki az is, hogy 1516-ban Ulászló király az erdélyi káptalannak megparancsolta, hogy a vár régi, romlott falait az egyház és a haza védelmére új kőfallal és fedéllel erősítsék meg, melynek elősegítésére kétszáz aranyforint értékű só kiutalását engedélyezte.

Fontos tudni azt, hogy amikor a török Buda várát elfoglalta, Izabella királynő is ide költözött fiával, János Zsigmonddal.


György barát nem tudja elfoglalni a várat

A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációból még azt is megtudjuk, hogy amikor 1550-ben Martinuzzi György megtudta, hogy Izabella tárgyalásokat kezdett Ferdinánd királlyal, 20 ezer főnyi sereggel jelent meg a vár falai alatt, melynek kapuit a királyné a rendek beleegyezésével a helytartó előtt bezáratta. Hiába ostromolta ekkor György barát a várat, mert elfoglalni nem tudta.

Tudomásunk van még arról is, hogy a következő év májusában György barát ismét körülzárta Gyulafehérvárt, mire Izabella levélben kért segítséget a szultántól. A várat Martinuzzi elfoglalta, és megegyezésre kényszerítette Izabellát.


Menyegzők és… elhalálozások

Itt halt meg 1559-ben Izabella királyné harmincnyolc éves korában, és itt hunyt el 1571-ben János Zsigmond fejedelem is, akinek helyére Báthori Istvánt, a későbbi lengyel királyt választották meg fejedelemnek.

Továbbá, itt tartotta menyegzőjét 1595-ben Báthori Zsigmond fejedelem Mária Krisztierina osztrák hercegnővel.

(Mostani témánkra – tekintettel a mai állapotokra – egy későbbi lapszámunkban még visszatérünk)

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet dr. Fekete Albertnek, prof. dr. Sümegi Pálnak, és nem utolsósorban Keresztes Géza műépítész-műemlékvédelmi szakmérnöknek; a régi és a mai képekért Demján László műemlékvédő építésznek.

A régi sekrestye bejárata