2020. november 30., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Főtéri történet

Lehet, nagyképű és büszke kijelentésként hangzik a fenti cím, de szűkebb régiónk történelemkönyvében már jegyeztek fel ilyen vagy ehhez hasonló mondatokat. A gernyeszegi református egyházközség levéltárában megőrzött első világháborús dokumentumfüzet így kezdődik: „Én voltam, aki kidoboltam a háborút”. Ha nem is ő indította el dobolásával, de 1914-ben Berekméri János volt a gernyeszegi harangozó, s így az ő tiszte volt a sorsfordító történelmi eseményről tudósítani. 

November 3-án, kedden délelőtt történetesen a főtéren bolyongtam felfelé, amikor a krizantémokkal telerakott főtér közepén egy teherautó érkezett háttal a fejedelmi talapzat elé. Az út túloldaláról csak egy barna színű buzogányféle látszott ki tisztán a teherkocsi rakteréből, de ez elég volt kíváncsiságom bátorságba öntéséhez és a döntéshez. Mire két perc alatt odaértem, már heten álltak, mozogtak, tanácskoztak és dolgoztak a teherautó mellett: az autóvezető, a szobrot kiöntő szovátai mester a fiával és egy segítségével. Ők hivatalos szakemberekként dolgoztak közel két órát, mire teljes ragyogásában végső helyére került a fejedelem. Kezdettől végig ott tartózkodott a szoborért sokat tevő (még) parlamenti képviselő, szorgalmas és hűséges munkatársa, valamint a szoborkészítésről és -állításról dokumentumfilmet forgató operatőr. E hét hivatalos szoborállító mellé érkeztem én nyolcadikként, aki nem beavatottként a várost, a fejedelemfogadó hálás marosvásárhelyi közösséget képviseltem. Már ott, a fejedelem emelkedésében úgy éreztem, nem csak egy személyként élem át – életemben először – egy szobor „talpra állítását”, hanem egy egész város hálájával és örömével izgultam végig e feledhetetlen élményt. Eszembe is jutott nagy fejedelmünk adománylevelének kezdőszava, amikor 1616. április 29-én így adta meg Marosvásárhely szabad királyi városi jogát, elsőként a Székelyföldön: „Nos GABRIEL BETHLEN DEI gratia Princeps Transilvaniae, partium regni Hungariae Dominus et Sicolorum Comes” (Mi, Bethlen Gábor, Isten kegyelméből Erdély fejedelme, a magyarországi részek ura és a székelyek ispánja). Ő is fejedelmi többesben szólt az akkori és későbbi városhoz, fejedelmi többesben örültem én is érkezésének.

*

Még lepel alatt várja ünnepélyes felavatásának idejét, de máris azon vitatkoznak, kinek az érdeme Bethlen Gábor marosvásárhelyi szobra? Az érdem és elismerés azokat illeti, akik hitték a megvalósítását, akik áldoztak és dolgoztak érte, akik kitartóan küzdöttek és szolgálatot vállaltak. Az öröm a miénk, marosvásárhelyieké, írhatnám: magyaroké és románoké, mert igazából ő adott távlatot jó 400 évvel ezelőtt e város nevének, ami így lett ismertté egész Erdélyben, a Kárpát-medencében, a nagyvilágban, a Holdon, ahol a marosvásárhelyi Bolyai Jánosról neveztek el krátert, vagy éppen a 220 ezer lakosú Vanuatu törpeállamban, amelynek tiszteletbeli konzulátusa van városunkban, és az egykori Szentkirályi utcában ma is ott lobog színes lobogója.

Én gratulálok azoknak, akik valóban dolgoztak e fejedelmi szobor megvalósításáért, de nem szeretném, ha az érdemek vonalán megosztanának minket, hanem az öröm és hála ajándékával inkább közelebb kerülnénk egymáshoz mi, marosvásárhelyiek, akik együttesen sokat köszönhetünk Erdély egykori fejedelmének.


Fotó: archív