Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Székely Csaba marosvásárhelyi kortárs drámaíró idén elkészült darabját mutatja be november 15-én, szerdán a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Amint azt a mű szinopszisában olvashatjuk, „Bözödújfalu az 1940-es évek elején még látszólag a nyugalom szigete, ugyanis megférnek itt példás békességben a legkülönbözőbb vallások, felekezetek és világnézetek. Itt él többek között egy kis székely közösség is, amely a középkor óta követi a zsidó szokásokat. Ők a szombatosok. Többségük a tizenkilencedik század második felében be is tér az izraelita vallásba, és mire történetünk elkezdődik, ők addigra már zsidó identitással rendelkező székelyek. Háborítatlanul élnek együtt a falu többi lakójával, ám amikor Észak-Erdélyt Magyarországhoz csatolják, a budapesti politika hirtelen betör az életükbe. A származás és a vallási identitás ettől fogva élet-halál kérdésévé válik. Székely Csaba Az igazság gyertyái című műve a bözödújfalusiak megpróbáltatásainak állít emléket. A szerző mély empátiával és sajátos humorral fordul e kifejezetten megrendítő téma felé. Egy olyan közösség életébe nyerünk bepillantást, amelynek tagjai mindig is jól megfértek egymással, kivéve a történelemnek abban a négy évében, amikor a hatalom erőszakkal beleszólt az életükbe. A mű ezt a négy évet meséli el. Az előadást, mely egyben a dráma ősbemutatója is, Sebestyén Aba viszi színre, zenéjét Cári Tibor jegyzi.”
Az igazság gyertyái című produkció ősbemutatójának megelőlegezéseként a szerzővel beszélgettünk a műről, megírásának előzményeiről, illetve a készülő előadásról.
– Miért írtad meg ezt a darabot, miért választottad ezt a témakört?
– Körülbelül hat évvel ezelőtt ragadott meg ez a téma. Tudor Giurgiu rendezővel beszélgettem, aki elárulta, hogy szeretne egy filmet rendezni ebben a tematikában, és megkérdezte, hogy megírnám-e a forgatókönyvet. Elkezdtem gondolkodni rajta, utánaolvasni, és nagyon megragadott a történet. Szóltam Tudornak, hogy szívesen foglalkozom a témával, de az én első szerelmem a színház. Megkérdeztem, mi lenne, ha írnék egy darabot belőle, és utána jönne a forgatókönyv – amibe ő bele is egyezett. Onnantól kezdve – talán nem ez a legjobb szó – elkezdtünk házalni Sebestyén Abával: több színháznak is felajánlottuk, hogy írnék erről egy darabot, amelyet Aba megrendezne. Úgy tűnik, hogy egyetlen színház koncepciójába sem illett bele ez a téma. Végül Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjáról történő távozásának utolsó néhány méterén felkért, hogy írjam meg a darabot. Így végre beizzíthattam a hat éve szunnyadó rakétákat, és elkészült a darab, most pedig az előadás.
Fotók: Bereczky Sándor
– Végül mennyi idő alatt sikerült megírnod?
– A dokumentáció hat évvel ezelőtt megtörtént. Bevásároltam könyvekből, voltak darabkezdeményeim, az első jelenetet például több verzióban is megírtam. Aztán pihent a dolog, ha jól emlékszem, tavaly ősszel fogtam neki újra. Végül elvetettem a korábbi kezdeményeket, másként kezdődik, teljesen mások a szereplők, más az irány. De a történelmi háttér megvolt, persze fel kellett frissíteni, újraolvasni a jegyzeteimet, a könyveimet. A tavaly ősztől idén márciusig készült a darab.
– Tehát egy év alatt jutott el a megírás kezdetétől az előadásig. Mennyire historizáló, mennyire történelemhű a darab? Dokudrámát írtál vagy fikciót?
– Nem dokudarab, de a történelmi hűséget igyekszik követni. A főszereplő család egy kitalált család. Bözödújfaluban nagyon sok Kovács vezetéknevű család volt. Őket is így hívják, és lényegében a falu Kovács családjait szimbolizálják. A körülöttük lévő emberek, a falubíró, a tanító, a csendőrök azonban létező személyek. A helyzet is létező, és ami történik velük, az is. Történelmi darab, de úgy kell elképzelni, mintha készülne Mátyás királyról egy film, mi pedig kitalálnánk mondjuk egy apródot, és az ő szemén keresztül mutatnánk be a királyt, illetve azt, hogy mi történik az udvarában. Itt is egy kitalált család történetén keresztül ismerjük meg az egész közösség sorsát 1941 és 1944 között.
– Az időpontválasztás nyilván nem véletlen, történelmük során ekkor követték el a székely szombatos közösséggel szemben az egyik legsúlyosabb atrocitást. Ez a lényege a drámának, vagy ezen keresztül mutatsz be valami egyebet?
– 1941-ben, amikor Észak-Erdély visszacsatolása megtörtént, ez a közösség hirtelen a zsidótörvények kellős közepén találta magát, és kellett velük valamit kezdeni. Ez indítja el a történetet, amit látunk a színpadon: a pillanat, amely megváltoztatja az addigi nyugodt, békés életüket, egészen a háború végéig – kitekintéssel arra is, ami utána történt.
– Mennyire passzolt az elképzelésed a rendezői koncepcióval, a színészi játékkal, mennyire követi az előadás a darabot?
– Abával nagyon jól megértjük egymást, sokadik alkalommal dolgozunk együtt. Ő nem az a rendező, aki a szöveg ellenében fogalmazna meg valamit, hanem a szöveget érvényesíti. Azt hiszem, hogy nem is húztunk belőle semmit, talán legtöbb két mondatot. Bizonyos helyeken a színészekkel együtt módosítottunk szavakon, hogy pontosabban visszaadjuk az értelmét annak a szándéknak, amely épp ott van, de nem többet. Érvényesül a szöveg, érvényesül a történet, és számomra nagy öröm, hogy a színészek és a zenészek mennyire szeretik ezt a munkát. Ők is alig várják, hogy közönség elé kerülhessen, hiszen a darab és a belőle készült előadás egyfajta emlékállítás egy olyan közösség tiszteletére, amely már nem létezik. És a faluja sem létezik. Tisztelgés és kulturális emlékoszlop-állítás, mementó. És jelzése annak, hogy veszítjük el értékeinket. Igazán nem rajtunk múlt, hogy eltűnt ez a falu, nem tudom, mit tehettünk volna ellene...
A dráma és a produkció figyelmeztetés és felkiáltójel is: ne hagyjunk elveszni értékeket!