Együtt a versben

A cím ismerős lehet a versbarátok, elsősorban a Kossuth rádió hallgatói számára. De a Múzsa olvasói is találkozhattak vele, hiszen annak idején írtunk arról a pályázatról, amelyet a Kossuth rádió, a Magyar Írószövetség és a Petőfi Irodalmi Múzeum indított a költészet napjára. A kezdeményezéshez az Anyanyelvápolók Szövetsége is csatlakozott. A beküldött hatezer levél és nyolcezer vers között ott volt munkatársunk, Nagy Székely Ildikó pályázata is. Az eredményhirdetéskor kiderült, hogy az amatőr kategóriának két fődíjasa lett, Fogarasy Attila és kolléganőnk, Nagy Ildikó. A nyertesek költeményeit a Kossuth rádió Vers napról napra című műsorában ismertették meg a hallgatókkal. Az Együtt a versben cím égisze alatt július végén, augusztus első napjaiban a szerzők olvasták fel lírai írásaikat, illetve jeles színművészek tolmácsolták a pályaműveket. Nagy Ildikó verseit Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész szólaltatta meg augusztus 2-án, vasárnap, esti főműsoridőben. Hangfelvételről hallgattam meg a napokban a színésznő empátiával telített, mélyen átélt – és ennek köszönhetően nagyon emberi, egyszerű, közvetlen és hiteles – előadását. Nem csak örülni tudtam a marosvásárhelyi újságírónő s a Múzsa hűséges munkatársa sikerének, meg is rendítettek az elhangzott versek: Ima vesztegzár idején, Szaggatott óda, Függőleges dal, Nyárcsend. Újra gratulálunk a szerzőnek, és köszönet az előadónak, aki egyben felelevenítette bennünk azt a régi, szép és felejthetetlen színházi estet is, amikor Marosvásárhelyen a budapesti Nemzeti Színház akkori nagyjaival életre keltett Sütő-drámában eljátszotta az Advent a Hargitán Árvai Rékáját, illetve Kisrékáját. Íme Nagy Székely Ildikó egy újabb költeménye.

Elmúlt nyarak dicsérete

Fészekfalak a pesti utcák,

július bűvös otthona,

időmadarak apró szárnyán

ma már csak vágyam visz oda.

Hajnalodik a Népligetben,

mikor buszunk csendben megáll,

s mi tudjuk, miénk lesz a város,

szívünkön Duna-kék medál, 

miénk a Vár, a Sziklakórház,

a Deák téri forgatag,

metrózaj, minden ember hangja,

terek között a pillanat,

miénk a békés, derűs utca,

Victor Hugo hol felnevet:

– Vártalak már, mi tartott eddig?

Gyertek haza, jó gyermekek.

Mert gyermek leszek mindig újra,

kamasz fiamnál gyermekebb,

ha visszatértünk ünnepére

Budapest bennem feldereng.