Egyszer még énekeltem szívemből, igazán…

Telt házas magyar nótaestnek adott otthont a marosvásárhelyiek csodálatos temploma, a Kultúrpalota. Az Egyszer még hadd muzsikáljak… című műsort több kerek évforduló hívta életre.

Telt házas magyar nótaestnek adott otthont a marosvásárhelyiek csodálatos temploma, a Kultúrpalota. Az Egyszer még hadd muzsikáljak… című műsort több kerek évforduló hívta életre. Az épület centenáriuma kapcsán kevés magyar vonatkozású rendezvényt szerveztek, ezért született az ötlet, hogy ifj. Sánta Ferenc Liszt- és Kossuth-díjas hegedűművészt, prímást és együttesét hívják meg Marosvásárhelyre. Eleget is tettek a meghívásnak, s a 45 éves jubileumi hangversenysorozatuk egyetlen erdélyi állomásán halhatatlan muzsikával tisztelték meg a közönséget. A koncert másik két apropója Koós Éva és Ábrám Tibor nótaénekesek 60. illetve 50. születésnapja volt. Ez utóbbi kettőről nem árulkodtak a plakátok, erre csak előadás közben derült fény.

A koncertet nagy érdeklődés övezte, volt olyan is, akinek vissza kellett fordulnia a jegypénztártól, mert a jegyek elkeltek. S mivel az előadás közben derült ki, hogy nemcsak jó muzsikát, nótát hallgatunk, nemcsak mulatunk, hanem Koós Évát is ünnepeljük, aki lelket lehelt a rendezvénybe, őt kérdeztük, miért ez az ultimátumszerű cím: Egyszer még hadd muzsikáljak…?

– Ifj. Sánta Ferenccel sokat dolgoztam. Róla tudni kell, hogy alapító tagja volt a 100 tagú cigányzenekarnak, zenészként bejárta a világot, Európa szinte minden országában játszott, járt az Egyesült Államokban, Ausztráliában. Az 1990-es évek közepén alakult Magyar Nemzeti Cigányzenekar művészeti igazgatója és vezető prímása. Magyarnóta- és csárdásfeldolgozások sorát készítette el. 1981-ben megkapta a Magyar Televízió, 1982-ben a Magyar Rádió nívódíját. 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével, 2002-ben Liszt Ferenc-díjjal, 2007-ben pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. 2009-ben Prima Primissima-díjas lett. Úgy gondoltam, ők megvalósítják azt az elképzelésemet, hogy egyszer még utoljára, úgy szívből, igazán muzsikálunk. Azért, mert nem akarok többé színpadra állni! Végleges döntésem, hiszen idén kerek évfordulóhoz értem. Gyönyörű családom van, anya, nagyanya vagyok, s ha a gyermekeim már nem is annyira, de az unokáim nagyon igényelnek. Mivel itthon kevesebb a rendezvény, a magyarországi felkéréseknek tettem eleget, rengeteget utaztam. Mindenki tudta, hogy egy személyben bonyolítok mindent, beleértve a gépkocsivezetést is, ami gyakorta több mint ezer kilométert jelentett. Ez mára már sok. A zenekarhoz visszatérve, elmondhatom, hogy nagyon sikeres fellépéseink voltak, jó felvételeket készítettünk. A közönségnek mindig megadtam a tiszteletet, a kellő eleganciát, s ez tetszett a prímásoknak. El tudtam adni ezt a műfajt, örömmel és tiszta lélekkel énekeltem. Nem véletlen, hogy a száztagú cigányzenekar is szívesen dolgozott velem. Együtt olyan varázslatot teremtettünk, amit imádnak a zenészek. De mindezt a varázslatot úgy sikerült megvalósítani, hogy mindig volt egy biztos hátterem, a férjem, aki a nyugalmat is biztosította, nélküle nem juthattam volna oda, ahová jutottam. Ezért köszöntem meg neki nyilvánosan is mindazt, amit értem tett. Most eljött az idő, amikor befejezem, s a hátralevő éveimet a családnak szentelem. Négy gyermekünk közül az egyik fiam a szórványban lelkész, a másik Bécsben él, mindig az én fellépéseimhez kellett igazítani a családi eseményeket, ezen változtatni szeretnék – mondta Koós Éva.

– A koncerten fellépett még Ábrám Tibor, aki szintén kerek évfordulót ünnepelt, Buta Árpád Attila, Kiss Anna Ildikó, Gyárfás István, Kádár Barna Zsolt, Miklós Szilvia, Szekeres Vigh Ágnes, Szilágyi Sándor, valamint a Cantuale együttes, amely gázsi nélkül, az ünneplő iránti hálából, a közönség iránti tiszteletből, ajándékként vállalta a fellépést.

– Köszönöm a marosvásárhelyi közönségnek, hogy így fejezhettem be a magyarnóta-éneklést. Mindig felépítettem hangulatilag egy-egy estet. Most is azt tettem. Örülök, hogy nem sírtam el magam a színpadon, pedig amikor Az én Mamám című dalt énekeltem, vagy az Ott, ahol zúg az a négy folyó…, bizony éreztem, hogy elakad a hangom. Nem fog fájni, hogy nem énekelek többé a színpadon. Így kell befejezni! S akkor is, amikor felnéztem a páholyokra, a karzatokra, és tele voltak, éreztem, ennél méltóbb befejezés nem is kell. Énekestársaimnak köszönöm, hogy együtt énekelhettünk, hiszen ők viszik tovább a magyarnóta-éneklést, amiben a magyar ember minden lelki rezdülése benne van – vallotta előadás után az énekesnő.

Mit kívánhatunk neki: egészséget, hogy sokáig érezze nagyon jól magát abban a harmóniában, amelyet maga körül teremtett.