Egy marosszéki húsvéti szimbólum

Az esztendő ünnepeihez kapcsolódó népszokásokat, azok változatait, elterjedtségüket, gyakoriságukat fel lehet használni egy-egy régió vagy kisebb néprajzi vidék kultúrájának  meghatározására. Feltevődik a kérdés, hogy néprajzi vidékünknek, a történelmi Marosszéknél tágabban értelmezett régiónak lehet-e valamilyen sajátossága a tavaszi-húsvéti népszokások egyetemes és összmagyar rendszerében? A válaszom: lehet, sőt „szembetűnően” létezik, az alábbiakban éppen ezt szeretném bizonyítani.

Ha húsvétkor bejárjuk az egykori marosszéki falvakat és a környező vidékeket, vagyis a Kis-Küküllő vidékét Balavásártól Kibédig és tovább a Sóvidéket, a teljes Nyárádmentét, a Maros mentét Marosvásárhelytől Magyaróig és a Mezőség széli falvakat Pókától Nagyfülpösig, mindenütt a kapukra, tornácokra tett, díszes vagy díszítetlen fenyőágakat látunk. És csodák csodája, ha tágítjuk a kört Segesvár, Székelyudvarhely, Gyergyó, Beszterce, Nagysármás, Radnót vagy Dicsőszentmárton felé, elfogynak a húsvéti fenyőágak, ezeken a tájakon nem ismerik a húsvéti zöldágazó szokást. Itt a májusfaállítás volt szokásban, és szórványosan szokás napjainkban is. Másutt pünkösdkor virágozzák ki fenyőágakkal és virágokkal a lányok kapuit a legények. Néhány mezőségi faluban ekkor szokásos a templomok díszítése is kizöldült ágakkal.

A táji eltérések tehát szembetűnőek, de közös bennük, hogy örökzöld fenyőágat vagy kizöldült leveles ágat használnak fel tavaszi szimbólumként. A zöld ág ősi, egyetemes tavaszszimbólum: az újjászületés, a megújulás, az élet jelképe. Az európai népek körében legáltalánosabban májusfaként ismerik, és május elsején szokták állítani – lehet fenyőfa, nyírfa vagy más kizöldült fa – a falu vagy a város főterére, majd az ünneplők körültáncolták. A magyar nép kultúrájában is a legáltalánosabb tavaszi növényi szimbólum a májusfa. A májusfaállítás minden nagy néprajzi tájon ismert volt (Dunántúl, Felföld, Alföld, Erdély), csak a moldvai magyarok nem gyakorolták. Már a régebbi leírások is jelezték, hogy bizonyos vidékeken nem május elsején állítanak májusfát, hanem pünkösd napján, sőt a Székelyföldön húsvét hajnalán is.

A Székelyföld itt éppen Marosszékre vonatkozik, mert ebben a régióban szokásos a májusfa és a pünkösdi virágozás mellett a húsvéti zöld ág állítása is. Marosszéken a 19-20. század fordulóján a tavaszi zöld ágat általában nagylegények tették a nagyleányok kapujára, tornácára szerelmi ajándékként. Utóbb sokfelé már csak fiatalabb fiúk, fiúgyermekek kislányoknak, leánygyermekeknek. Sőt, a húsvét, illetve virágvasárnap általánosabb szokásalkalom, mint május elseje vagy pünkösd. A húsvéti zöld ág: az örökzöld fenyőfa. A májusfa viszont kizöldült lombos ág, fiatal fa, amit szintén szerelmi ajándékként vittek a legények a leányoknak, illetve a rokonok egymásnak. A pünkösdi virágozás abból állt, hogy a legények lombos ágakból bolthajtást készítettek a leányok kapujára, és azt virágokkal, virágcsokrokkal díszítették.

A továbbiakban a húsvéti fenyőágazás, fenyőágtevés változatait mutatom be, régiónk tagolódását követve. A Maros mente falvaiban – leginkább Gernyeszegen, Körtvélyfáján, Sáromberkén, Marosjárában – két változat létezik. A konfirmált nagylányoknak a kapuján fenyőágakból bolthajtást készít a leány udvarlója, titkos vagy nyilvános szeretője. A bolthajtást élő virágokkal díszíti, és rendszerint egész éjszaka őrzi, nehogy megrongálják vagy ellopják. Egy leánynak rendszerint csak egy bolthajtás készül. Egy-egy faluban 3-4 ilyen bolthajtást tesznek napjainkban. A kisleányoknak bokrétát – Maros mentiesen szólva: bakrétát – tesznek a fiúgyermekek. A fenyőágakat kereten, káván átbújtatva papírszalagokkal, papírrózsákkal díszítik. Egy-egy leánygyermek 5-10-25 ilyen bokrétát is kap, és egy-egy fiú ugyanennyi bokrétát tehet. A bokrétákat ünnep szombatján délután hordják szét édesapai, rokoni segédlettel. Az anyukák füzetben jegyzik, hogy kinek vittek, ha fiú van, és hogy kik hoztak, ha leánygyermekük van. Ha fiuk is, lányuk is van, akkor azt, hogy vittek-e azoknak, akik hoztak, nehogy kimaradjon valaki stb. A leányos apák húsvét reggelén a bokrétákat a kapura, kerítésre rögzítik, ha sok van belőlük, hatalmas díszkapukat állítanak. A húsvét másodnapi öntözéskor a bokrétatevő fiúkat bőven megajándékozzák, minden bokrétáért ajándékcsomagot adnak. Ennek tartalma mostanában: tíz lej, öt piros tojás, zsebkendő, cukorka, rágógumi stb.

Terepmunkánk során már az 1980-as években észrevehető volt, hogy a korcsoportváltással új jelentéssel telítődött a gyermekek bokrétája. Ajándék maradt továbbra is, de a legény- és leányéletből lassan kimaradva már nem szerelmi ajándék, inkább a felnőttek közösségi ünnepi ajándéka gyermekeknek, gyermekeiknek. Ahogyan ők fogalmaztak: „kölcsön a gyermekek örömére”. A zöld ág tehát az ünnepi gyermeki ajándékok sorában találta meg az új helyét. Másrészt a zöld ágak, bokréták mennyisége, díszítettsége, kiállítása a felnőttek társadalmában betöltött funkciójára is utal. A skála néhány bokrétától a kalákában felállított, 30-40 bokrétától díszelgő emeletnyi magas állványzatig terjedhet. A szimbólum nyelvezete így nemcsak a kislányok korát és népszerűségét, hanem szüleiknek az adott közösségben elfoglalt vélt vagy valódi helyét is jelzi, illetve ezt a jelentést is belekódolták. A húsvéti zöld ág mint ajándék így nemcsak a rokonsági, kiscsoportos kohéziót erősítő kölcsönös ajándék, hanem státusszimbólummá, a nyilvános térbe kiállított presztízstárggyá is vált.

A Felső-Maros mentén és a Mezőség szélén – Vajdaszentiványon, Beresztelkén, Kis- és Nagyfülpösön, Felfaluban, Disznajón, Fickón – is ugyanez a fenyőágazás rendje, de itt már ritkábban tesznek nagylegények, gyakoribb a gyermekek körében. Ezen a kistájon a bokrétatevés ideje megelőzi húsvétot, virágvasárnapján van.

A nyárádmenti falvak húsvéti fenyőágazása igen változatos. Az Alsó-Nyárádmentén – Ákosfalva és Nyárádtő között – nagyleányoknak még tesznek szerelmi ajándékként fenyőfát. Itt a szerelmi ajándék csupasz, díszítetlen fenyőhegy, ritkábban bolthajtás. A kisleányoknak ezekben a falvakban is sok, szalagokkal díszített kisebb fenyőhegyet vagy oldalágat visznek szombaton délután a fiúgyermekek. A Középső-Nyárádmente falvaiban – Nyárádgálfalván, Szentháromságon, Backamadarason, Csíkfalván – ennél gazdagabb szimbolikájú a fenyőágazás, és ez átnyúlik a Kis-Küküllő vízválasztóján Rigmányba, Havadra, Gegesbe, Vadasdra is. Itt minden ház kapujára közösségileg tesznek egy fenyőágat, ezzel köszöntik húsvét ünnepén a háziakat és jelzik azt is, hogy húsvét másodnapján öntözni fognak. Ezenkívül a gyermekek tesznek feldíszített oldalágat vagy tetőt a kislányoknak. A harmadik fenyőfaváltozat a legnagyobb és a legszebb kell legyen: ezt a legény viszi éjszaka a szeretőjének, és a kapu elé vagy az udvarra a földbe ássa, szalagokkal, festett tojáshéjakkal díszíti. A Felső-Nyárádmentén – ott, ahol a fenyőerdők valóságosan közelebb kerülnek az emberekhez – ritkulnak a szimbolikus húsvéti fenyőágak. Jobbágytelkén és Nyárádremetén egyáltalán nem tesznek, itt és a római katolikus többségű Szentföld többi falujában a májusfa volt szokásos.

Ugyanez a helyzet a Sóvidék Udvarhely felé eső falvaiban, például Korondon. Siklódon húsvétkor a férjhez menendő leányoknak tettek fenyőágat, Alsó- és Felsősófalván, Parajdon is azok a legények tettek fenyőágat, akiknek kiválasztott szeretőjük volt. Napjainkban a kicsi gyermekek, öt-tíz évesek szokása a zöld ág tevése.

A Kis-Küküllő vidékén is gyermekszokássá vált a fenyőágtevés. Kivétel Kibéd, ahol a konfirmáló fiúk kiváltsága, és szorosabban kapcsolódik húsvét ünnepéhez. Itt az a máig megőrzött szokásrend, hogy fenyőágat csak a konfirmálással abban az évben nagykorúvá váló fiúk tesznek, illetve a konfirmáló lányok kapnak. Ha több a fiú, másnak is tehetnek. Kibéden a fiúk napjainkban is jó előre megegyeznek, hogy melyikük melyik konfirmáló lánynak teszi a fenyőágat. Virágvasárnap előtt elkészítik, és a templom karzatára állítják a feldíszített fenyőágakat, szimbolikusan részt vesznek a konfirmáláson. Virágvasárnaptól nagyszombatig a templomban van a helyük, ekkor a konfirmált fiú szülői vagy baráti segítséggel az est beállta után elviszi a kiszemelt lány házához. Kibéden nem a kapura teszik, hanem a ház tetejére, jó magasra. A népes faluban ezzel is jelzik, hogy ki konfirmált abban az évben, ki vált nagykorúvá a közösségben. A 2010-ben konfirmált nyolc fiú közül négyen tettek fenyőfát, többségük konfirmáló társuknak. A kibédi szokásrend az ünnepi templomdíszítés és fenyőágazás régiesebb formáját őrzi, még érvényes, de – mint e nemrégi adat is bizonyítja – már nem kötelező. A szokásrend megbomlásának hasonló folyamata játszódott le a Maros menti Vajdaszentiványon is.

Fontos megjegyeznünk, hogy tájainkon a velünk együtt élő romák, cigányok ugyanúgy gyakorolják, élik a húsvéti fenyőágazást, mint a magyarok, például Vajdaszentiványon, Bordoson, Erdőszentgyörgyön vagy a nyárádmenti falvakban.

A Maroson túli, székely mezőségi falvakban – Csittszentivánon, Mezőpanitban, Szabédon, Mezőkölpényben, Bergenyében, Székelykövesden – pünkösd a tavaszi zöldágtevés ideje. Ugyancsak pünkösd ünnepén tesznek csóvát, kizöldült nagy ágat kedvesüknek a legények a Vécke-patak völgyében – Székelyvéckén, Magyarzsákodon, Székelyszálláson.

Marosszék régió tavaszi zöldág-állításának sajátossága akkor válik még szemléletesebbé, ha a szomszédos régiókkal összehasonlítva vizsgáljuk. Gyűjtésünk alapján a Marosszékkel szomszédos udvarhelyszéki és gyergyói falvakban a májusfa szokásos, a Kis-Küküllő Marosszéken kívüli, alsó szakasza mentén szintén a májusfa, a Mezőség bizonyos részein úgyszintén. A Mezőség északkeleti részén, a szászok lakta vidékek szomszédságában a magyar falvakban – Cegőtelkén, Tacson, Újősön, Sófalván – is pünkösd a zöld ág állításának alkalma, akárcsak a Segesvár környéki és a Kis-Küküllő vidéki szászok szomszédságában.

Marosszéket tehát, ahol a húsvéti fenyőág állítása jellemző, a legváltozatosabb formákban, május elsejére májusfát állító és pünkösdkor zöldágazó-virágozó régiók veszik körül. A Megváltó feltámadásának ünnepe, húsvét (virágvasárnapot is ide értve) itt, Marosszéken magához vonzotta az újjászületés, az élet ősi egyetemes szimbólumát. Gazdag jelentésvilággal ruháztuk fel, változatos formákban éltünk, és napjainkban is élünk vele. Ebben áll a régió egyik húsvétünnepi és néprajzi sajátossága.