Duna-delta Bioszféra Rezervátum – az „öregedő” közkincs

Ebben az időszakban nagyon sokan töltik szabadságukat visszatérő vendégként a Duna-deltában. Nem csoda, hiszen aki szereti a természetet, a horgászatot és egyszer ellátogat a deltába, örökre rabbul ejti a csodálatos környezet. 

Kevesen tudják, hogy a mai Fekete-tenger egyik öblében mintegy 16.000 évvel ezelőtt kezdett kialakulni az a földnyelv, amely megakadályozta azt, hogy a folyó hordaléka a tengerbe kerüljön. Később négy nagyobb homokvonulat jött létre, amelyeket a három ma is létező ág, a Szent György, a Sulina és a Chilia közrezárt. Ez a folyamat i.e. 7500-ig tartott, amikor kialakult a ma is ismert delta. Jelenleg a Duna-delta összfelülete mintegy 5800 négyzetkilométer, amiből Románia területén 3510 található.

 

Ma 29 természetes élőhelyet, 340 madár-, 4029 állat- (3477 gerinctelen és 552 gerinces), 135 hal-, 54 emlősállatfajt tartanak nyilván. Ebből 313 madár-, 22 emlősállat- és 22 halfaj szigorúan védett. Mindezekről a környezetvédelmi minisztérium alárendeltségébe tartozó Duna-delta Bioszféra Rezervátum adminisztrációja gondoskodik, a hivatalt államtitkári ranggal kormányzó vezeti. 

– Nehéz lenne felsorolni egy beszélgetésben, hogy mennyi mindennel foglalkozik a Duna-delta Bioszféra Rezervátum, mégis, röviden elmondaná azoknak az olvasóknak, akik eddig még csak térképről ismerik a Duna-deltát? 

– Valóban, annak, aki még nem járt a deltában nehéz elképzelnie, hogy mekkora területen dolgozunk. Ha csak az átmérőjét nézzük a térképen, akkor Tulceatól Sulináig 70 km van, a Szent György-, illetve a Chilia-ág felé a távolság 160 km. Az összfelület mintegy 580.000 hektár, amelyet a vizes övezetekre vonatkozó ramsari egyezmény alapján nemzetközi fontosságú védett területté nyilvánítottak, s mint ilyen, a világörökség része. Európában 60 hasonló ramsari övezet van. A természeti gazdagság mellett jelentős a kulturális öröksége is, hiszen a delta őslakosainak szokásai, évszázados foglalkozásaik, falvaik mind különleges vonzerővel bírnak. Köztudott az is, hogy több nemzetiség él a deltában és környékén, lipovánok, ukránok, törökök, tatárok, sőt Gorgován jelentős magyar közösség is van, akiknek hagyománya, kultúrája, az ezek közötti átjárhatóság mind-mind hozzájárul a Duna-delta egyediségéhez. 

– Nyilván ez azt is jelenti, hogy az igen komplex környezetvédelmi tevékenység mellett fontos része az önök munkájának a kulturális örökség megőrzése, értékesítése is. 

– Mind a természeti kincs, mind az épített és a kulturális örökség évente több 100.000 látogatót vonz a Duna-deltába. Számunkra az jelenti az igazi kihívást, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a környezetvédelmi követelmények és a gazdasági érdekek között. A deltában lakóknak a halászat mellett a legfontosabb jövedelmi forrás a turizmus. Mi körültekintők kell legyünk mindkét téren. Mert például nem mindegy, hogy egy évben hányan jönnek a deltába, milyen csónakokkal zavarják meg a halak és a madarak természetes élőhelyét, milyen gyakran hajtanak be olyan védett övezetekbe, fészekrakó helyekre vagy táplálékban gazdag tavakra, ahol az emberi jelenlét károsan hat a környezetre. A deltában mintegy 300 madárfaj él, ezek közül a legnagyobbak a pelikánok, amelyek világszerte védettek. Románia a különböző nemzetközi egyezmények alapján elkötelezte magát arra, hogy ezeket a fajokat megóvja, s ennek a feladatnak a neheze, a gyakorlati része mind ránk hárul. Ehhez megfelelő infrastruktúra, felszerelés, humán erőforrás, szervezés, hozzáértés, jó kommunikáció és sok más egyéb szükséges. Mindezeknek a biztosításáról is az adminisztráció gondoskodik. 

– Miként próbálják megteremteni az ön által említett egyensúlyt az emberi tevékenységek és a természetvédelmi elvárások között? 

– Az adminisztrációra hárul az a feladat is, hogy megőrizze a 29 sajátos élőhelyen a természeti sokféleséget (biodiverzitás), ugyanakkor biztosítsuk a megfelelő gazdasági forrást a helyi lakosoknak. És ez nem más, mint a halászat, a halgazdálkodás, az állattenyésztés és a turizmus. S hogy sikerüljön mindez, fontos a környezettudatos nevelés és szemlélet meghonosítása. Nemcsak az idelátogatókat kell megtanítani arra, hogy miként viselkedjenek a deltában, hanem fontos az is, hogy az itt élő lakosokban is tudatosuljon, hogy saját erőforrásaikkal gazdálkodnak. Az adminisztráció léte alatt nagyon sokat változott a helyzet, de még mindig vannak konfliktusok a helyiekkel, hiszen vannak, akik a megélhetőségért eltekintenek a szabályoktól. Azt kell megérteniük az itt lakóknak és az ide látogatóknak egyaránt, hogy mi adminisztrációt végzünk, meghatározott hatáskörrel, személyzettel. A hatalmas területi munkát csak akkor végezhetjük jól, ha ebben segítenek a turisták, a horgászok és az itt lakók. Ha nem sikerül a már említett egyensúlyt megőriznünk, akkor néhány éven belül tönkretehetünk mindent. 

– Mennyire tudják elvégezni a feladatokat a meglévő személyzettel?

– Egy szaktanulmány kimutatta, hogy a kitűzött céloknak, feladatoknak megfelelően kétszer ennyi személyzettel kellene rendelkezzünk. Jelenleg az adminisztrációnak összesen 140 alkalmazottja van. A központi székházunk Tulceán van, de ezenkívül hét központ köré szervezve próbáljuk meg ellátni a munkát a terepen is, ami a legnehezebb. Őreinket kiképeztük arra is, hogy miként viszonyuljanak a helyi lakosokhoz és a turistákhoz. Sokszor azonban szélmalomharcot vívunk. Nem értjük azt, hogy valaki miért szeretne egy öl tavirózsát hazavinni, amikor a növényt még tárolni, szaporítani sem lehet igazán más környezetben. És vannak ennél különlegesebb helyzetek is. 

– Az is köztudott, hogy vannak, akik nem megengedett módszerekkel halásznak, közülük többen villanyárammal próbálkoznak.

– Sajnos nekünk is tudomásunk van olyanokról, akik nem megfelelő felszereléssel halásznak, és nem hiszem, hogy gyorsan felszámolhatjuk az orvhalászatot. Sajnos akik ilyen eszközökhöz folyamodnak, nincsenek tisztában azzal, hogy nemcsak a halállományt tizedelik, hanem a fajfenntartáshoz, szaporodáshoz szükséges utánpótlást is kiirtják, és ezzel önmaguknak is ártanak. Ezeknél az eseteknél számítunk a sporthorgászok vagy a helyi halászok támogatására, arra, hogy amennyiben látnak, tapasztalnak ilyesmit, azonnal szóljanak a rezervátum őreinek, hiszen közös érdekünk az orvhorgászat visszaszorítása. 

– A halászok arról is panaszkodnak, hogy az utóbbi években érezhetően kevesebb lett a hal a Dunában. 

– Több oka van ennek. Egyrészt nő a fogyasztók száma, miközben csökkent a termelés. Az 1970-es években a Duna-deltában mintegy 14.000 tonna hal „termelődött” természetes úton. 1990-ben, amikor létrejött a bioszféra rezervátum, mintegy 5000 tonnára becsülték, ma 7000-re, az egykori felére csökkent. Az utóbbi évtizedekben nagyon sok gátat, töltést emeltek, ezek tönkretették a természetes szaporodási helyeket. Másrészt mezőgazdasági felhasználásra lecsapolták a mocsaras területeket. Ezzel is tönkretették a természetes élőhelyeket. 1989 előtt még működtek az állami halgazdaságok, ahol számos, deltában élő lakos dolgozott, volt jövedelemforrás. A rendszerváltás után felszámolták ezeket a nagyüzemeket, és egyre többen kényszerültek arra, hogy halásszanak a megélhetőség miatt. A ’70-es években 

mintegy 300-400 helybéli halászott a delta természetes tavaiban, öbleiben, 1990 után viszont több ezren váltottak halászengedélyt. És nem is említettem a sporthorgászokat, akik évente egyre többen vannak, számuk ellenőrizhetetlen. Sokan közülük „trófeahorgászok”, kifogják azokat az egyedeket is, amelyek fontosak a szaporulat, a genetikai állomány fenntartásában. Vannak újratelepítési programjaink, mint például a süllő esetében is. A viza halászását is több mint egy évtizede betiltották. Ez az időszak már lejárt ugyan, de a tilalmat meghosszabbítottuk 2021-ig. Azért volt szükség erre az intézkedésre, mert a Dunára jellemző legnagyobb halfajt a nagyméretű halászás miatt a kihalás fenyegette. Reméljük, hogy sikerült megmentenünk, sőt annyira feljavítanunk az állományt, hogy különleges körülmények között még az említett határidő előtt lehet majd vizára halászni. 

– Milyen terveik vannak? 

– A Duna-delta Bioszféra Rezervátum a kormány által is elfogadott menedzsmentterv alapján működik. A terv nagy része a biodiverzitás megőrzéséről, a különböző élőhelyek és fajok védelmére irányuló konkrét teendőkről szól. Azt tudni kell, hogy a Romániában védelemre szoruló 15.000 állat- és növényfaj közül mintegy 7400-at a Duna-deltában azonosítottak. Külön kihívást jelent számunkra a 29 élőhely megóvása, a természetes körülmények feljavítása. Nem rendelkezünk kutatási alappal, ezzel az erre szakosodott és a környezetvédelmi minisztérium hatáskörébe tartozó intézet foglalkozik, de mi is igyekszünk különböző pályázatok révén, elsősorban az unió által a rendelkezésünkre bocsátott alapokból fedezni a menedzsmentterv kivi-

telezéséhez szükséges összegeket. Természetesen a szaktárca is biztosít egy bizonyos keretet a működtetésünkre, de amint ez lenni szokott nálunk, sohasem eleget. 

– Tudomásom van arról is, hogy tervben van egy nemzetközi kutatóközpont megépítése a Duna-deltában. Milyen mértékben segíti majd egy ilyen központ működtetése az önök munkáját?

– Valóban, nemzetközi együttműködésnek köszönhetően 

Murighiolban létrejön egy kutatóközpont. Ennek az épületnek az alapjait már el is készítették. A kivitelezése nyilvánvalóan az anyagiaktól függ. A román kormány is támogatja a projektet, azonban külföldi alapok nélkül nem lehet megvalósítani a korszerű központot. Nemcsak egy épületet kell felhúzni, hanem a központot el kell látni a legkorszerűbb technológiával készült berendezésekkel, felszerelésekkel. A Román Akadémia biológiai kara és sok más érdekelt intézmény által támogatott központot ugyanis azért szeretnék létrehozni, hogy itt hazai és külföldi tudósok tanulmányozhassák a folyó, a delta és a tenger ökoszisztémáját, ezek kölcsönhatását, ugyanis amit itt lemodelleznének, az alkalmazható a világ bármely hasonló élőhellyel rendelkező vidékén. A Duna-delta Bioszféra Rezervátum adminisztrációja partnere ennek a tervnek. Természetesen mi nem támogatjuk a központ kivitelezését anyagilag, de ha elkészül, akkor elképzelhető, hogy az itteni kutatások eredménye hozzá-

segít majd a munkánk minőségének javításához, a Duna-delta megóvásához. 

– Sokat vitatott a tudósok körében a globális felmelegedés, a klímaváltozás. Érződik-e ennek a hatása egy olyan élőhelyen, mint a Duna-delta, ahol viszonylag érintetlen környezetben a növény- és állatvilágon megfigyelhető a jelenség következménye?

– A klíma változik, és ezt ma már tényként kell felfognunk, annak ellenére, hogy vannak még kutatók, akik azt állítják, hogy ezt a jelenséget csak „azért találták ki egyesek, hogy minél több pénzt szerezhessenek a kutatásokra.” A Duna-delta jelentős vizes élőhely, ahol valóban látni a klímaváltozás jeleit. Erre a zónára is hatott a szélsőséges időjárás. Öt-hat éve többször is olyan áradások voltak a deltában, amilyeneket 150 éve nem tapasztaltak, miközben voltak olyan időszakok is, amelyek huzamosabb szárazságot, több mint 40 Celsius-fok feletti hőséget hoztak, ami nem volt jellemző a vizes területeken. Ami viszont tény, megjelentek a mediterrán övezetben őshonos, nálunk invazív, betolakodó növényfajok és ezzel együtt azok az állatfajok is, amelyekkel eddig ritkán vagy egyáltalán nem találkoztunk. Tudományos magyarázatot is próbálunk találni a jelenségre, de minden bizonnyal a globális felmelegedésnek tulajdonítható ez a délről északra történő „vándorlás.” Az viszont nem igaz, hogy a globális felmelegedés miatt egyre nagyobb a Duna-deltában a száraz övezet. Úgy kell elképzelni a deltát, mint egy élő szervezetet, amely elérte az öregkort. A mintegy 15.000 évvel ezelőtti jelenségnek köszönhetően nagy felületen kisebb mélységű „tengerszemek” alakultak ki, amelyek lassan feltöltődtek hordalékkal, és a tavak helyén létrejöttek legelők, mezők vagy homokdűnék, amelyeket megkötöttek a növények. Máshol a víz utat tört magának, sekély, vizenyős, mocsaras területekké változtatva a korábbi szárazföldet. Mára ez a természetes folyamat lelassult, mert a Duna felsőbb szakaszairól nem érkezik megfelelő mennyiségű hordalék, ugyanis a folyó vízgyűjtő medencéjében több mint 40 gátat építettek, amelyek visszafogják a hordalékot. Ugyanakkor a Duna befolyásánál a kontinentális lemezek mozgása miatt 50–100 méter mély a tenger, nincsen ami fenntartsa a hordalékot úgy, ahogy ez 15.000 évvel ezelőtt történt. Sokan vádolnak azzal, hogy nem támogatjuk a folyómeder és a tavak takarítását, iszaptalanítását. Ha beavatkozunk a természet munkájába, akkor elrontjuk mindazt, ami talán több ezer éve épült a maga természetes folyamatában. El kell fogadjuk azt, hogy a Duna-delta öregedik. Nekünk az a kötelességünk, hogy ezt a nyugatról délre tartó természetes folyamatot kövessük, megőrizzük, javítsunk a jelenlegi természetes állapotokon, meghosszabbítsuk a Duna-delta életét, és úgy gazdálkodjunk a gazdasági erőforrásaival, hogy a következő nemzedéknek is jusson, és az új generációk is megcsodálhassák mindazt, amit a természet adott ebben a csodálatos bioszférában.