1941. július 29-én született Kolozsváron a Café Főnix irodalmi portál Csíkszeredában élő társszerkesztője, Cseke Gábor. A 80. életévét pár nap múlva töltő költő, író, újságíró, az Ifjúmunkás egykori főszerkesztőjének első verskötete 1967-ben jelent meg a Forrás sorozatban, majd prózai munkáival is felhívta magára az olvasók és a szakma figyelmét. A rendszerváltás után a Jelentések magamról. Emlékezések ellenfényben (2009) című vallomásos munkájával keltett visszhangot, és megkezdte addigi lírikusi életműve összegzését is: Tükörterem (válogatott versek, 2005); Lírai tőzsde. Fontos versek (2006); Szerpentin vándora. Szigorúan válogatott versek, 1967–2010 (2010). 2003-ban jelent meg a Periszkóp Pál–Bakter Bálint (Szonda Szabolcs–Cseke Gábor): Robogni örök úthengeren, avagy Mit vétettek a dáliák? című, játékosan „feleselő” verskötet is. A folyamatosan frissülő Café Főnix portál meggyőzően tanúsítja, hogy napjainkban is kiapadhatatlanok az energiái, és éle-tünk minden jelenségét nagy figyelemmel követi. Fél évtizeddel ezelőtt többen köszöntötték a 75 esztendős Cseke Gábort. Bölöni Domokos is leírta ezzel kapcsolatos gondolatait. Amit akkor közölt, ma is időszerű.
Az alábbiakban megosztjuk olvasóinkkal a Café Főnix akkori oldalairól.
Cseke Gábor hétköznapi glóriája
Nézhetne farkasszemet a világgal. Nézhetne fölszegett fejjel, dacos komorsággal, mint aki már semmitől sem fél. Nézhetne vádlón, amiért ily terhet rótt rá a sors. Nézhetne fájdalmas keserűséggel, hiszen semmit sem úgy akart, ahogy éppen történt, és nincs nagyobb csalódás, mint az elfüstölgő szerelvény után küldeni egy utolsó sóhajt.
Dolgos élete terhét lerakhatná immár a csíkszeredai park valamelyik padjára, nem orozná el onnan senki. De valami divatlan konoksággal cipeli tovább, és szerkeszt, olvas, közöl, ír és levelezik ellenállhatatlanul.
Számomra attól rokonszenves, hogy nem csinál titkot semmiből. Amikor pedig sem a föld, sem a víz, sem a levegő helyzete nem egészen tiszta: sem eredet, sem képlet, sem birtoklás tekintetében.
Holott napnál világosabb, hogy igazán csak kiterített kártyákkal érdemes nyerni. Ami ennél is derekasabb: veszíteni is ugyanígy, de ezerszer acélozottabb lélekkel.
Vannak emberek, akiket folyamatosan valamiféle hétköznapi glória leng körül. Jó velük lenni, akkor is, ha több száz kilométerre élnénk egymástól.
Születésnapjára gondolva újraolvastam egyik nagyon fontos könyvét, és néhány nekem tetsző szövegrészt ideválogattam.
Ha valaha megalkotják a romániai (szórvány-, tömb- és össz-vissz-) magyar lapszerkesztő szobrát, az egyik lehetséges „modell” Cseke Gábor lehetne.
Isten éltesse!
Bölöni Domokos
Albert-Lőrincz Márton:
(Ahogy a nap haladt)
Cseke Gáborhoz
Csekély a kéj, legott kéjeleg a munka még,
de nagyot kattan e nemzedékben az óra mostan,
Gáton, amíg állta ő is a sodrást, áradt és fútt,
bort ivott, most éjszakák zajába belecsobban.
Nyolcvan.
Cserében törte a diót (ragacsos rendszer),
kezét feltörte, töretlen görgött a gáncs,
Garancia csak papíron, romlott volt a bél s a héja,
biztatott s bántott a vakító fény s a vasrács.
Most nyolcvan.
Cseperedett fel lassan kerítés alatt az új sarj,
keresni mégis kellett, pedig a szívben is sarjadt,
Gála s efféle percek most laposan elbóbiskolnak,
borzas lombú fákra ültek az új kakukkok, varjak.
Már nyolcvan.
Csend-zsoldosok bújtak, íme, bele a mába,
kezes-lábasba öltözött régi nemzedék,
Garabonciások, honoráriumot se kérnek,
biztatnak: dologidő van, mondják s lesz még.
