2022. augusztus 19., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több mint (vagy, ha úgy tetszik, alig röpke) egy évvel a politikusok garmadájának részvételével rendezett szalagvágó ünnepséget követően hétfőn megnyílik a marosvásárhelyi olimpiai uszoda. Természetesen újabb megnyitóünnepséggel, ha már az első hasonló után rögtön lakat került a kapura. 


Felvételünk  az uszoda tavalyi avatóünnepsége alkalmával készült
 Fotó: Karácsonyi Zsigmond 



„Úszóversennyel, szinkronúszással és vízilabda-mérkőzéssel nyitják meg a marosvásárhelyi olimpiai úszómedencét a nagyközönség előtt. Az augusztus 1-jén 10 órától kezdődő rendezvényen részt vesz Novák Eduárd sportminiszter is” – áll a hivatalos közleményben, amely egy nyilatkozatot is tartalmaz a tárcavezető részéről, amiben ez áll: 

„Az Országos Sportstratégia magában foglalja az infrastruktúra fejlesztését is, hogy a versenysportolóknak és a gyerekeknek lehetőségük legyen az összes sportág gyakorlására. Mi ezt vállaltuk, és ezért dolgozunk. Csak így lehet egy egészségesebb, aktívabb generációt nevelni, nekünk pedig kötelességünk ebben támaszt nyújtani. Örülök, hogy hamarosan a marosvásárhelyieknek is lehetőségük lesz ebben az új sportkomplexumban mozogni, remélem, sok bajnokunk kerül ki innen.”

Az egy évvel korábbi avatóünnepséghez képest legalább annyi változás van, hogy azon ezúttal szűkebb lesz a hivatalosságok száma, és – vélhetően – immár tényleg használatba vehető a létesítmény.

Örülni kellene, ám ez az öröm az egyéves belefásult fáradtság öröme. Egy teljes évet (és ezzel egy teljes évfolyamnyi sportolói tehetséget) vesztegettünk el ugyanis holmi bürokratikus aktatologatás, némi hivatalnoki rosszindulat és még több vezetői tehetetlenség és hozzá nem értés miatt. 

De senki se gondolja, hogy ezzel vége a marosvásárhelyi olimpiai uszoda odüsszeájának. A városnak való átadás ugyanis ebben az elvesztegetett esztendőben sem történt meg, noha ehhez nem lett volna szükség arra, hogy közben működjön is az uszoda. A kapunyitás azok után vált lehetségessé, hogy a sportminisztérium állásokat hagyott jóvá az alárendeltségében működő Mureşul sportklub számára, költségvetést a működtetésre. Ismerve azonban a tárca anyagi lehetőségeit, sok jóra nem számíthatunk. És noha Soós Zoltán polgármester már egy éve arról beszélt, hogy őszre (mármint tavaly őszre) átveszik a létesítményt, ez azóta sem történt meg, mert vagy az önkormányzat által elfogadott határozatok nem voltak jogilag kielégítőek, vagy a minisztérium fiókjaiban akadt el a vonatkozó kormányhatározat tervezete.

Nem ideális állapot, és nem így kellene történnie, de Romániában csak akkor lehet elérni valamit, ha folyamatosan kilincselünk érte. Ezt a város eddig nem tette meg, Bukarest pedig nem fogja saját kezdeményezésre felgyorsítani a dolgokat. Ezért nem is vagyunk túlzottan optimisták arra vonatkozóan, hogy az uszodát hamarosan a város adminisztrálhatja, ami annak sokkal jobb kihasználását tehetné lehetővé.

A hétfői átadás után kíváncsian várjuk, hogy a városban működő klubok, úszók, vízilabdázók, műúszók miként kapnak edzésidőt, milyen versenyeket hoznak a városba, és a fizető közönség mikor és mennyiért veheti igénybe a medencéket. 

Ezek ugyanis olyan részletek, amelyek ismét ürömöt keverhetnek az átadás örömébe.