Szülőként felemelő, megható néptáncelőadáson vettem részt Gógánban, néptáncos fiamat kísértem el egy fellépésre. A Gógáni Református Egyházközség kultúrotthonában egy néptánc-gálaelőadásra került sor. A szervezőktől megtudtam, hogy már a harmadik alkalom a településen, hogy az egyházon belül tartanak néptáncelőadást. Ezzel, már mondhatom, hagyományt teremtettek.
Mikefalva község néptáncosai
„A szórványban élők értékesek, mert hídemberek! Egy nép, ha nem akar elszigetelődni, magára maradni, akkor a hídfőállásait meg kell tartania, értékelnie kell mindazokat, akik ott élnek’’(Csaba t.) idézte bevezető beszédében a szervező. A rendezvényen felléptek a Kis-Küküllő menti szórványtelepülésről jövő gyerekek, valamint a tömbmagyarságot képviselő, Székelyföldről érkező néptáncosok is. Elsőként fellépett Bonyha község gyermekcsoportja, amely felcsíki táncokat mutatott be, oktatói Szász Ferenc és Ingrid, a gógáni lelkészcsalád. A csoport a szülők támogatásával működik, a helyi iskola pedig biztosítja a próbatermet. Következtek Mikefalva község gyermekcsoportjai, amelyek moldvai és felcsíki táncokat mutattak be. A mikefalvi csoport elő példája a szórványközösségi életformának: a csoportban magyar, román és roma táncosok képviselik a község lakosságát. A csoport Mikefalva község helyi tanácsának támogatásával működik, oktatói Szász Ferenc és Ingrid. A műsort a gyergyószentmiklósi Gereben néptáncegyüttes szatmári és mezőségi táncokat bemutató előadása zárta.
A rendezvényt az alig 140 tagot számláló Gógáni Református Egyházközség szervezte, amely „kis, de élni akaró egyház’’. A rendezvényt a Communitas Alapítvány támogatta.
Hálás köszönet jár mindenkinek, aki hozzájárult az esemény létrejöttéhez. Köszönjük a helyi lelkes közösség odaadó munkáját (kultúrház előkészítése, ebéd előkészítése, felszolgálása, résztvevők megvendégelése), valamint a főszervező gógáni lelkészcsalád odaadó oktató-szervező-közösségépítő munkáját.
A néptánc a szórványban több mint hagyomány: életmód, túlélési technika, közösségépítés és identitásmegőrzés egyszerre. Ezt bizonyítja a gógáni esemény is.
A bonyhai néptáncosok
Gógán Bonyha községhez tartozik, egy szórványtelepülés, ahova napjainkban még buszjárat sincs. Magyar nyelvű csoportok csak az óvodában és az elemi iskolában működnek. Egy ilyen környezetben a néptánc a szórványközösségek szívverése, egy magyar dallam, egy közös nevetés vagy könnycsepp mindegyike az összetartozás, az identitás és a remény szimbóluma.
A szórványtelepülések egy-egy bástyája tündöklik Gógánban, Mikefalva községben, Dicsőszentmártonban vagy más Kis-Küküllő menti településen. Ezeket a bástyákat erősíteni, védeni kell. Ezt a nemes célt vállalta fel Szász Ferenc gógáni református lelkész és kedves felesége, Ingrid, akik néptáncoktatókként is szolgálnak a Kis-Küküllő menti szórvány településeken, Szászbonyhán és Mikefalva községben. A Szász házaspártól megtudtam, hogy mindketten gyerekkoruk óta táncolnak, ki-ki a maga szülőhelyén kezdte, és ez volt az, ami összehozta őket az egyetemi évek alatt. Ragaszkodnak a hagyományainkhoz, szeretnék a tehetségüket és tudásukat kamatoztatni, továbbadni és gyümölcsöztetni. Hiszik, hogy megmaradásunk lényeges tényezője a múltunk megismerése és a hagyományaink megélése, ahogy Kallós Zoltán is megfogalmazta: „Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk.”
A szórványban élő közösségek számára a néptánc nem csupán hagyományőrzés vagy szórakozás, hanem egy élő erő, amely összetartja az embereket, fenntartja identitásukat, és segít túlélni a nehéz időket, segít feldolgozni a magányt, a veszteséget, és újraépíteni a közösség összetartó szálait, lehet a jelen és a jövő része, amelyet közösen írunk tovább.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
