Valaki felemlegeti, amit a minap írtam (Facebook – október 9.) arról, hogy kissé zavarnak egyes (volt) RMDSZ-jelöltek gesztusai amiatt, hogy az ún. jelöltsoroló procedúra nem nekik kedvezett.
Valaki felemlegeti, amit a minap írtam (Facebook – október 9.) arról, hogy kissé zavarnak egyes (volt) RMDSZ-jelöltek gesztusai amiatt, hogy az ún. jelöltsoroló procedúra nem nekik kedvezett. Egy versenyben – mondtam – vannak nyertesek és vesztesek – a sorsot nem lehet vádolni…
Nézzük újra a dolgot kissé lezser hangszerelésben, hogy ne legyen belőle (nagy) harag. Inkább semmilyen. Tehát arról beszéltem dióhéjban, hogy a valahova (akárhova) tartozás mindenekelőtt erkölcsi kérdés. Vagyis az elkötelezettségnek nem lehet büntetlenül hátat fordítani! – legyek engedékenyebb, megúszni lelkiismeret-furdalás nélkül. Ez reánk, magyarokra hatványozottan igaz, igaznak kell lennie. Így „törzsön” belül még a karrieristáinknak is másként kell viselkedniük. Azon nem akadunk fenn (miért is?), ha azt látjuk, hogy a választások előtt micsoda nyüzsgés van a román pártok környékén. Egyenesen szórakoztató elnézni, hogy a „született” karrieristák hogyan rohangálnak ide-oda, mint a töketlen kutyák, csak hogy elcsípjenek akárhol egy bejutónak ígérkező helyet. Ez van.
Nálunk tehát még a karrieristáknak is igazodniuk kell ahhoz, amit legalább a „betyárbecsület” megkövetel. Ez nehezíti az érvényesülést, a buzgólkodóknak jobban fel kell kötniük a felkötnivalót. Ezután befut a nekem szegezett „keresztkérdés”: s ha olyan embert látunk válogatás után befutó helyen, aki nem tetszik, mi a teendő? Ez sűrűn jelentkező dilemma, de semmi nem lesz! Ha nyilvánvaló és megalapozott fenn-tartásunk van, akkor szóvá kell tenni. Ha nincs, le kell nyelni a „békát”. Nekünk ez könnyebb, mint a bejutó helyről lemaradt jelölteknek. Ilyen az élet…
S akkor a szavazás? Ne siessük el, mert ott van még a „program” kérdése, amivel egyesek túlfilozofálják a dolgot. Az RMDSZ-nek a parlamenti választások esetében nem lehet olyan programja, mint más pártoknak. Legfeljebb valami-féle szándéklajstrommal próbál-kozhatnak valamely kompati-
bilisnek látszó kormánykoalícióval egyezségre jutni. Ami többnyire olyanra sikerül, mint a kutya va-csorája, bizonytalanra, hiszen az RMDSZ-szel szövetkezni hajlandók nem azért teszik ezt, hogy a magyarság céljait vigyék közösen sikerre, mert ők olyan nemeslelkűek és toleránsak, hanem a maguk céljai érdekében. Ez „törzsön” belül gyakran kelt békétlenséget, de más út nincs. Ha nem akad kivel szövetkezni, akkor a parlamenti erőviszonyokon belül kell felismerni azokat a helyzeteket, amelyekben elérhetőnek tűnik valamely cél. Vagyis mindez végtelen iszapbirkózás.
Na, most a szavazásról. Valamikor – talán van, aki még emlékszik rá – a leghalványabb kétség sem merült fel, hogy kire adjuk a voksunkat. De hát „hol van az a nyár…”. Egy sor – érthető vagy nem – körülmény miatt az erózió megtette a magáét. Amit saját nevemben mondhatok: jó néhány esztendeje immár ott tartok, hogy következetesen a „kisebbik rossz” jegyében szavazok. Ami, ugyan-csak „törzsön” belül, kézenfekvő, hogy jobb híján a kisebbik rossz maga az RMDSZ. A „másik” két, esetleg még kisebbik rossznak látszó szervezet a választhatóság dilemmájában súlytalan, akkor is, ha – őszinte sajnálatomra – sok hasznos, felkészült ember tehetsége vész el. Szerepük azonban lehetne mint „közvélemény”, amely jóindulatú figyelemmel, és nem lejárató szándékkal segíthet abban, hogy a bennünket képviselők ne „csángálhassanak” arra, amerre esetleg kedvük tartaná. Csak egy egyszerű támpontot mondjak: a közképviselet nem üzleti vállalkozás! Ez persze nem csak a parlamenti képviseletre vonatkozik, hanem az önkormányzatira is…
Most már ezek után van értelme megkérdezni, hogy szavazok-e? Rendszerint morogva, máskor az utolsó pillanatban, de igen. Ebben a sajátosnak mondható bizonytalanságomban az a rossz, hogy elvesztettem a korábbi rutinszerű egyértelműséget. Ideérve zökken egyet a gondolatmenetem, hirtelen az ötvenes években találom magam. Emlékszem az utcára, a házra, amelynek a falára festett felhívás éveken át a szemembe akadt: „Aki magyar, velünk tart!”. Mélyebbek a gyökerek, mint gondoltam…
Ui.: Újraolvasva a fentieket, kis híja, hogy arra jussak, hajítsam az egészet a szemétkosárba. Ezért a tekervényes, ráadásul szájbarágó „előadásért” biztosan megkapom a magamét, pedig nem szántam választási propagandának. Mind-össze azt akartam, hogy jelezzem, mennyi mindennel összefügg (szerintem) a hovatartozás erkölcse és kikerülhetetlen kötelezvénye. De hát…
