2024. május 11., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Benyújtották a törvényszéken az EMNP bejegyzéséhez szükséges aláírásokat

  • 2011-05-05 16:34:11

  • MTI

Eddig 29 268 aláírás gyűlt össze 19 megyéből és a fővárosból.

Az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozásának kezdeményezői tegnap benyújtották a bukaresti törvényszéken a párt jogi bejegyzéséhez szükséges támogató aláírásokat. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke a magyar sajtó képviselői előtt emlékeztetett arra, hogy a romániai párttörvény értelmében egy párt bejegyzéséhez legalább 25 ezer támogató aláírást kell begyűjteni az ország 18 megyéjéből és Bukarestből. Eddig 29 268 aláírás gyűlt össze 19 megyéből és a fővárosból – közölte. Jelezte: a jövendő romániai új magyar párt az EMNT-t tartja majd legfőbb szövetségesének, de nyitott a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párttal (MPP) való együttműködés előtt is. Alacsony költségvetésű, hatékony pártot akarnak életre hívni, amely a közösségi autonómiaformák megteremtését tűzi ki célul – mondta Toró.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató