2021. május 13., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

EMKE-díjak 2021

Mióta a mobiltelefon rátelepedett a világra, és érzékeny kameráival egyre könnyebb az életeseményeinket megörökíteni, szinte mindenki fotográfusnak képzeli magát, és fotózik rendületlenül. Tele a világháló, a sok közösségi fórum folyamatosan készülő képeinkkel. Az emberiség az eddigieknél is nyitottabb lett a vizualitásra. Ettől persze aligha lett több a valóban elhivatott, különleges tehetségű, eredeti látásmódot és markánsan kirajzolódó ars poeticát felmutató fotóművész. A fotográfia azonban mindenképpen népszerűbbé vált, a régi felvételek iránt is nagyobb ma az érdeklődés, mint korábban. Nyilván a versenyhelyzet is élesedett, nehéz igazán figyelemre méltó felvételekkel előrukkolni. Van, aki nyaktörő helyekre is felmászik egy szelfiért, vagy a fulladást kockáztatva merül mélyre egy szokatlan felvételért, más drónba fekteti megtakarításait, hogy felülről láttassa a földet. És van, aki a nehezebb módszert választja: nem szenzációra utazik, közelebb megy az emberekhez, és éveken, évtizedeken át következetesen ezt az utat járja. Lélektől lélekig. Így tett, így tesz mai díjazottunk, a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség AFIAP minősítését régóta magáénak tudó Bálint Zsigmond marosvásárhelyi fotóművész is. Múlt és jelen időt használtam, hiszen már középiskolás korában szenvedélyévé vált a fotózás, több mint hat évtizede kötelezte el magát a fényképművészet mellett, de jelenleg, életének 84. évében is lépést tart a legfiatalabbakkal. Nincs olyan jelentős fotós esemény szűkebb, tágabb régiónkban, amelyen ne készítené el ő is a maga kivételes hely- és emberismeretre, jó szemre valló felvételeit, és ne tárná operatívan a világháló nyilvánossága elé őket. A visszajelzés, a kedvező visszhang nem is szokott elmaradni. Több mint 80 egyéni kiállítása, 250 hazai és 300 nemzetközi tárlaton való szereplése, az ezeken kapott elismerések, díjak is ehhez szoktatták. 

A szerencsés indulás mondhatni egész pályájára döntően kihatott. A romániai fotográfiai mozgalom nagy egyénisége, Marx József alapította fotóklub egyik ifjú alapító tagja lett, a Mestertől sok jó dolgot lehetett tanulni: szakmát és emberséget, elmélyülést és alkotó szenvedélyt, igényességet és professzionalizmust. Ezeket később ő is igyekezett átadni az utána jövőknek akkor, amikor az egykori alapító nevét felvett nemzetközi hírű alakulat meghatározó alakjaként, vezetőjeként ő is példaképpé vált. De persze elsősorban a fotózás vonzotta, fényképezett, amikor csak lehetett. A letűnt rendszerben, amikor minden nehezebb, gondterheltebb volt, és lekötötte mérnöki munkája, kevesebbet, 1989 után teljes kapacitásával a fotózásnak, a fotós élet szervezésének próbált élni. És a fotótechnika, a vizuális művészetek változásaihoz, fejlődéséhez igazodva mindegyre megújulni. A hagyományos fotózás, a labormunka, a sötétkamra, a nagyítás, a fekete-fehér képek korában is kiérdemelte a dicséretet, de a nagy váltás, a digitalizálás, az egymást követő újabb technikák, eljárások sem hozták zavarba, gyorsan képes volt alkalmazkodni, a gyakorlatból tanulni. Ami művészete lényegét, hitvallását meghatározta, a humánum, nem változott. Ehhez maradt hűséges. Ebből is mindenekelőtt ahhoz, ami a falu világát jelenti, népünk szokásait, tárgyi és szellemi értékeit, amelyeket mély empátiával igyekszik felkutatni, megmutatni. Rengeteg felvétele van minderről, könyvszerzők, szerkesztők is bőségesen merítettek belőle. Alig van a szülőföldnek olyan része, ahol Bálint Zsigmond meg ne fordult volna, és ne próbált volna a változó lét, a társadalmi realitás emberközpontú képi krónikásává válni. Ebben kivételes kapcsolatteremtő képessége, empátiája, portrékészítő érzéke és tapintata, szociális fogékonysága, néprajzi tájékozottsága és fotóriporteri tapasztalata, egyéb vizuális erényei segítik. Számtalan alkotó táborozás során is sikeresen kamatoztatta mindezt. 1994-től mintegy száz nagy hagyományú vagy alkalmi művésztelep, fotótábor meghívottjaként kimondottan a fényképezésre koncentrálva élhette ki fotóművészeti szenvedélyét. Legalább egy hetet mindenütt eltöltött. Vagyis hétszáz napon át fotózott rendületlenül. Vannak helyek, ahova évről évre visszajár. Kevesen ismerik olyan átfogóan és mélyrehatón a szülőföld falvait, embereit, hétköznapjait és ünnepeit, örömeit, gondjait, bánatát, a különböző nemzedékek álmait, vágyait, reményeit és kétségeit, fájdalmait és elégtételeit, mint ő. Tömbmagyarság és szórvány, tradíció és megújulás, siker és elesettség, magány és összetartozás, közösségi erő egyaránt hű krónikást, nem egy esetben segítőkész barátot tudhat Bálint Zsigmond személyében. Átfogó albumokban, értékes kötetekben is sokat közreadott beszédes felvételeiből. A Karácsonytól pünkösdig (2004), Lélekőrző falvaim (2009), Dacolva sorssal, idővel (2010) és az Emberközelben (2017) című könyvei látványosan tükrözik Bálint Zsigmondnak azt a vágyát, hogy a pillanatot, a cselekvést, a történés mozzanatait megragadva, felmutatva talán sikerül marasztalnia is azt, ami fontos, ami hasznos. Sok egyéni sorsot, magatartást, alapállást láttat meg, köteteiből azonban közösségi létállapot és közérzet, közös emberi vonások is kirajzolódnak. Azonos helytállás, egyazon méltóság, amit népünk generációkon keresztül adott tovább az utódoknak, jelenkoriaknak a múltból, s amit talán mi is hagyatékul hagyhatunk az utánunk jövőknek. A megmaradásnak ez is egyfajta záloga. 

Ezek az érdemek méltán teremtek Bálint Zsigmondnak díjakban, kitüntetésekben is mérhető megbecsülést. Legutóbb például tavaly ősszel a Magyar Művészeti Akadémia ítélte neki a megtisztelő Szőts István-díját. A Janovics Jenő-díj talán még nagyobb örömöt szerez a fotósnak, akinek a Barabás Miklós Céh keretében kifejtett munkájáról és a művésztelepi részvételeiről idő szűke miatt még csak nem is tettünk említést. Gratulálok az új kitüntetéséhez.

*Elhangzott 2021. április 10-én a kolozsvári Kétágú templomban lezajlott díjátadó gálán

Bálint Zsigmond a díjjal 

Fotó: Horváth László