2024. july 6., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bábszívek

Horváth Ödönnek tengernyi gyereke van. Maroknyik és langaléták, nádszálvékonyak és behemótok, rémisztők és szépségesek.

Horváth Ödönnek tengernyi gyereke van. Maroknyik és langaléták, nádszálvékonyak és behemótok, rémisztők és szépségesek. Sohasem változnak, egy napot sem öregednek, inkább csak elfáradnak néha... Az ősz szakállú férfi szívesen mesél róluk a lombujjak szőtte félárnyékban, közben rövideket kortyol a beszűrődő fényben meg-megcsillanó pohárból, mint aki az örök fiatalság vizét kóstolgatja. Tekintete percről percre derűsebb, csak akkor vonul át rajta egy-egy felhő, amikor kérdéseimmel túlságosan ki akarom őt emelni békés hátteréből.

– Inkább a szakmáról – hárít el többször is udvarias mosollyal, de tisztán érzem, hogy kár minden visszatartott szóért. Közelmúltszínű, meseszép kavicsok azok.

– Bábkészítő, bábszobrász – határozza meg a három évtizede magáévá tett mesterséget, aztán türelmes csendben várja a kérdéseket.

– Biztos már gyerekként is erre a pályára készült.

– Nem, nem készültem. Tízéves koromban kezdtem rajzkörbe járni az akkori Pionírházba, aztán ötödik osztálytól a Művészeti Líceumba iratkoztam be rajz szakra. A középiskolát grafika szakon végeztem Nagy Palinál (sz. m: Nagy Pál festőművész). 1972-ben, érettségi után a kolozsvári egyetemre felvételiztem, az Andreescura, de nem vettek fel. Akkor elmentem kirakatrendezőnek.

– Miből állt az a munka?

– Élelmiszerüzletek díszleteit és plakátjait kellett elkészíteni és kitenni, elrendezni. Akkoriban az árcímkét és a plakátot is ecsettel rajzolták, festették. A Merkúr hátsó udvarán állt a kirakatrendezők műhelye. Az árurendezés is a mi feladatunk volt. A nyári szabadság alatt újra megpróbálkoztam az egyetemmel, de másodszorra sem jártam sikerrel. Végül 1976-ban szobrász szakra vettek fel. Azelőtt rajz, illetve grafika szakra felvételiztem.

– Mi történt az egyetem után?

– 1981-ben egy Arad megyei kisvárosba, bútoripari munkára kaptam kinevezést. Nem foglaltam el a posztomat. Itthon maradtam, megnősültem, aztán megszületett a fiam. Két évig szabadúszóként dolgoztam, különféle restaurálási munkákba szálltam be, többek között a Peleş kastélynál is. 1983-ban kerültem a bábszínházhoz, Antal Pál idejében. Egy évig díszletfestő voltam, aztán amikor a korábbi bábszobrász, Zsigmond Eliz elment, a helyére léphettem.

– Emlékszik még, melyik volt az első báb, ami a keze alól kikerült?

– Akkoriban vitte színre a magyar társulat a Jancsi és Juliskát, ahhoz készítettem bábokat és díszleteket. A mézeskalács ház részletei még most is megvannak. Eleinte a tervező elképzeléseit kellett megvalósítanom, aztán saját tervezésű munkáim is lettek. Hét-nyolc éve a Nemzeti Színháznak a Micimackóhoz készítettem bábokat.

– Van kedvenc alkotása?

– Nincs.

– Milyen érzés, amikor látja a színpadon életre kelni azt, amin dolgozott? Mennyire kötődik a bábkészítő saját teremtményeihez?

– Van egy lelki kapcsolat, az biztos. Éppen ezért szoktam megnézni a bemutatókat is. Akkor látom, hogy mennyire sikerült ráéreznem az eredeti elképzelésre. De a bábkészítés sohasem egy, hanem négy-öt ember, egy egész műhely munkája. Először is jön a tervező a rajzokkal, én azoknak megfelelően elkészítem a fejet, a testet, a végtagokat, aztán a bábtechnikus összeszereli az egyes részeket, közben a varrodában hajak, parókák, ruhák készülnek a bábhoz, amelynek arcát a díszletfestő festi.

– Mennyi időbe telik egy ilyen megszületés?

– Azt sohasem lehet előre tudni. Egyáltalán nem biztos, hogy egy harminccentis báb hamarabb elkészül, mint egy életnagyságú.

– Hozott-e valamilyen változást a bábos szakmában a rendszerváltás?

– Nem. Ment minden tovább a maga útján.

– Voltak-e régen cenzúrázott produkciók?

– Egyetlenre sem emlékszem. A kommunista párt küldöttségének mindig meg kellett néznie bemutató előtt az előadást, de sohasem tiltották le a premiert.

– Mennyire másak, modernebbek az utóbbi években születő bábok?

– Mostanában újabb alapanyagok, festékek, ragasztók jelentek meg, mindössze ennyi a változás. Sokszor a régi bábokat vesszük elő, kicsit felújítjuk őket, és már lehet is játszani velük. Például a 30 éves Jancsi és Juliska is új életre kelt.

– Ugyanazok a bábok több mesejátékban is szerepelhetnek?

– Az alkotók szemléletmódjától függően minden előadásnak megvan a maga stílusa, és ennek a szereplőkben is tükröződnie kell, éppen ezért nem „ván-dorolhatnak” egyik mesejátékból a másikba. Azt nem lehet, hogy az egyik történetből veszünk egy királylányt, a másikból egy teknősbékát.

– Miből születnek a mesejátékok szereplői?

– Van mikor fából, máskor műhóból, szivacsból. Ez a lófej például szigetelőanyagból lett, a hétfejű sárkány fejei polisztirénből – mutatja később, a műhelyben az ébredésre váró, félkész figurákat.

– A mai bábszínházban egyre gyakrabban épül élő szereplők játékára a történet. Nem szorul háttárbe ilyenkor a bábkészítő munkája?

– Nem, mert az „igazi” szereplőknek is sokféle tartozékra van szükségük, elkel rajtuk egy pocak, hatalmas cipőt, illetve maszkokat is kell készíteni nekik.

– Mostanában min dolgozik?

– Két darabot készítünk a magyar és a román társulattal, hogy mit, az majd kiderül – mosolyodik el, aztán újra arra kér, a lehető legkevesebbet meséljek róla, nem ő az érdekes, hanem a világ, ami körülveszi. De a tekintetében minden benne van. Királylányok álma, vitézek ereje és az a végtelen ámulat, amivel az erdőben eltévedt testvérpár megpillanthatta a mézeskalács házikót.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató