Bábművészet: A teremtés csodájának megtapasztalása

A bábszínházkedvelő aprónép mindig örömmel látja viszont a színpadon a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház fiatal művészét, Bonczidai Dezsőt, aki a tőle megszokott ösztönös humorral, valamint azáltal, ahogyan teljes lényével „belebújik a bábok bőrébe”, igencsak belopta magát a gyerekek szívébe.

Állatkert, Évszakok, A téli tücsök meséi, Fogadó a kíváncsi hörcsöghöz, a Volt egyszer egy… csak néhány azon előadások közül, amelyekben a közönség legutóbb láthatta a tehetséges bábszínészt, akinek a vásári bábjáték is igen közel áll a szívéhez. Az Ariel bábszínház évfordulós ünnepségének hetében, amikor számos színvonalas helyi és vendég bábelőadásra várják a kisebb-nagyobb gyerekeket, a bábművészet iránti szenvedélyéről, személyes sikereiről faggattuk. 

– Hogyan került kapcsolatba a bábokkal, mi vezette a bábszínészi pálya felé? Volt-e esetleg gyermekként olyan, bábszínházzal kapcsolatos élménye, aminek esetleg meghatározó szerepe volt ebben? 

– Inkább úgy gondolom, hogy a színházművészet egésze fogta meg a képzeletemet. Az, ahogyan elképzeli egy fiatal a színházat, kicsit idealizálva, már szinte romantikus magaslatokba emelve a vándortársulatok változatos életét. Első színházi élményeimet a temesvári Csiky Gergely Színház társulatának köszönhetem. Általános iskolásként láthattam tőlük A szépség és a szörnyeteg című gyerekelőadást, amivel ellátogattak városunkba. Talán az élet egyik ajándéka, hogy pont ennek a színháznak a színpadán volt az első bemutatóm, majd a bábos pályafutásom első évei. A bábokkal mégis a Magyar Televízió gyermekműsoraiban találkoztam először, és akkor láttam Kemény Henrik vásári előadását is, amit a mai napig csodálattal nézek meg. 

– Sokan hangoztatják, hogy inkább a színészet felé kacsingatnak, mivel azon a pályán jobban meg tudják mutatni a tehetségüket, mint a „bábok mögé bújva”. Mitől lesz valaki jó bábszínész?

– Mindenkiben munkálkodik a siker utáni vágy, ez hatványozottan érvényes a színészekre és a bábszínészekre. A színészek saját testükkel dolgoznak, így az emberek az utcán hamarabb megismerik őket. A bábszínészet nagyfokú alázatot követel a színésztől, nem rejtőzködést a báb mögé, hanem azt az alapállapotot, hogy itt a bábra összpontosítjuk minden energiánkat. Ez sok esetben nehéz mind fizikailag, mind pszichikailag. A bábművészet másfajta élményeket és sikereket nyújt, a teremtés csodájának megtapasztalása. És ha valóban sikerül életre kelteni a „holt anyagot”, azt az összecsapódó apró kezek megjutalmazzák. Másrészt, elcsépelt, de sajnos a bábművészet még mindig „csak” gyerekelőadás, csak gyerekeknek szól. Lovassy Cseh Tamás nagyon találóan fogalmazta meg, hogy az emberek életük két meghatározó szakaszában járnak bábszínházba: amikor őket viszik, majd amikor már ők visznek másokat. Köztes periódus nincs, a kritikusok ritkán írnak bábelőadásokról, azok is inkább fesztiválbeszámolók. Erdélyben is nagyon jó bábszínészek vannak, színvonalas előadások születnek évről évre, csak kevesen tudnak róla.

– Pszichopedagógiát is végzett. Szükséges-e egy bábszínésznek ez a plusz ahhoz, hogy közelebb tudjon kerülni az apró nézőkhöz? 

– Elvégeztem a pszichopedagógiai modult, ez nálunk szükséges ahhoz, hogy taníthassunk. 

– Van-e kedvenc bábfigurája?

– Talán Vitéz László. 

– Igen közel áll önhöz a vásári bábjáték. És mintha a közönség is mindenhol igen nagy szeretettel fogadná ezeket a produkciókat... Honnan a szenvedély e műfaj iránt? 

– Elsősorban a kihívás az, ami vonz, ugyanis ez a játékforma populáris, kilép a kőszínház keretei közül. Műfaji elvárás, hogy a bábokat virtuóz módon kezelje a bábos, ami azt jelenti, hogy egyszerre több bábot mozgatunk, a játék során nincs szünet, csend, a szereplők állandóan akcióban vannak. Emellett az improvizációnak, a rögtönzésnek kiemelt szerepe van, állandóan figyelni kell és gyorsan reagálni. 

– Hallottam már gyereket felkiáltani, amikor meglátja önt az utcán, hogy „Anya, ott a vicces bábszínész bácsi!” Bonczidai Dezső magánemberként is vicces, vagy csak a bábok bőrébe bújva?

– Szeretném azt hinni, hogy igen, bár erről a kollégáimat kellene megkérdezni. 

– Manapság divat, hogy kísérleteznek, a bábelőadásokra is egyre kevésbé jellemző, hogy a bábok uralják a színpadot, alternatív megoldásokkal rukkolnak elő. Hogyan viszonyulnak ehhez a gyerekek, vevők-e ezekre az újításokra? 

– Mint minden művészetet, a bábművészetet is folyamatos fejlődés, útkeresés, megújulás jellemzi. Az új irányzatok, anyagok, szokatlan vagy eltérő szemléletmódok hozzájárulnak a változásokhoz, ettől nem szabad és nem kell elzárkózni. A határait feszegetve tud csak fejlődni, a határainkat feszegetve tudunk mi is fejlődni. A hagyományos előadási formák ettől nem szenvednek kárt, hiszen csak erős alapokra lehet újat építeni. A legfontosabb, hogy az előadások formanyelve következetes legyen, és dekódolható a néző számára. A báb pedig ne csak jelzésértékű legyen, mert nincs kiábrándítóbb annál, mint amikor a bábot nem rendeltetésszerűen használják. 

– Több díjat is nyert, néhány évvel ezelőtt Békéscsabán a legizgalmasabb karakterszínésznek járót, idén februárban pedig Bukarestben is elismerték a munkáját...

– Mindkét díjra nagyon büszke vagyok, és mindkét alkalom rendhagyó volt. Úgy vélem, hogy ezek az elismerések még inkább arra sarkallnak, hogy folyamatosan fejlődjek és képezzem magam. Magyarországon évek óta megszervezik a bábos drámaíró versenyt, nagyon izgalmas, felkérnek három szerzőt, hogy írjanak egy-egy darabot egy adott témáról, nálunk például az atkáról. Jön három rendező, kap egy csapatot, és három nap alatt megrendezi a darabot. Intenzív, versenyfutás az idővel, de ezt minden bábos ki kell egyszer próbálja.

A bukaresti fesztiválon Szabó Dániel kollégámmal léptünk fel a Puppet Slammel, ez is egy új koncepció nálunk. Összegyűlnek a bábosok, és rövid jeleneteket adnak elő, nincs meghívott zsűri, mindenki szavazhat, hogy melyik tetszett a legjobban. Baráti hangulat, segítőkészség, tapasztalatcsere jellemzi, most is voltunk egy hasonló rendezvényen Karácsonykőn. Egy hagyományos vásári előadást mutattunk be. Az eddigi tapasztalataimat és kutatásomat a témában próbáltam beépíteni ebbe az előadásba. Talán ez az oka, hogy nagyon örültem a sikernek.

– A bábszínészeten kívül számos tevékenységben vesz részt, színjátszó kört vezet, drámatanfolyamot tart, fogyatékkal élő gyerekekkel is foglalkozott. Milyen indíttatás van ezeknek a hátterében? 

– Elsősorban én is feszegetem a határaimat. Szeretek új kihívásokkal szembesülni, amelyek által a személyiségem fejlődik, a színészi tapasztalatom gyarapodik. A tanítás mindig kétirányú. Az, ahogyan sokszor reagálnak az új impulzusokra, engem is motivál. A folyamatos elfoglaltság nem engedi meg, hogy elkényelmesedjem. A színészre az a legnagyobb veszély, ha nem játszhat. Számomra fontos, hogy minél sokrétűbb tapasztalatokat szerezzek, és ezt csak úgy tudom megvalósítani, ha aktív vagyok a választott művészet minél tágabb körében.