2020. november 26., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ahogy telnek az évek, egyre gyakrabban kerül sor a sok felgyűlt kacat – hát nem volt az kacat, dehogy, csak az évek folyamán azzá silányult emléktárgy – megtizedelésére, rostálására.

Ahogy telnek az évek, egyre gyakrabban kerül sor a sok felgyűlt kacat – hát nem volt az kacat, dehogy, csak az évek folyamán azzá silányult emléktárgy – megtizedelésére, rostálására. Egy ilyen lomtalanításkor került Dani kezébe egy kis üdvözlőlap. Nézte: kakukktojásként hogyan került az őzikés üdvözlőlap az egykori képeslapgyűjteménybe? Majd kíváncsian megfordítotja: „Sok boldog születésnapot kíván osztálytársad”– a név egy csillogó szemű copfos lányé – 1965.V.9.”. Elmosolyodik, annyi év távlatából nehéz megállapítani, hogy ki is volt az őzike?

– Ő vagy én?

– Ő volt…– és visszateszi a képeslapok közé az őzikés üdvözlőlapot.

Azokban az években rendezték az első házibulikat. Név- és születésnapokon ajándékokat is vittek egymásnak. Ez az üdvözlőlap is egy könyvben lehetett. Hogy melyik az a könyv? Dani már nem tudja, hiába nézi a polcon sorakozó könyveket.

Később már a középiskola utolsó éveiben jártak, amikor tavaszodván, a déli órákban már nem tudott nyugton ülni. Izgett-mozgott. Ilyenkor hátraszólt a copfos lány – az előtte levő padban ült – hogy nincs-e valami friss írása. Ha volt, elkérte. Amíg a lány olvasott, addig csendben ült. Csak szünetben adta vissza, s mindig fűzött az írásaihoz néhány megjegyzést. S nézett nagy csillogó szemével. S én mindig másba voltam szerelmes – emlékezett vissza Dani.

Aztán szétszóródtak…Ment ki-ki a maga útján. Már csak a tizenöt éves találkozón látta újra. Egy tánc közben megemlítette, hogy tetszett neki, ahogy az órákon fegyelmezte.

– S te tudtad? – kérdezte csodálkozva.

– Persze – válaszolta, s nézte, hogy mivé lett a copfos csillogó szemű lány: feleség, anya…

– S akkor?

– Nekem is kellett az olvasó…

Még egy találkozót tartottak: a húszéveset.. De akkor – 1989-et írtak – már nagyon nyomott volt a hangulat. Az egykori kellemes kisvendéglőben a pincérek rendőrként figyelték őket…

S aztán megint eltelt húsz év …Már találkozók nélkül.

A napokban, egy délben hazamenve szokás szerint a kezébe veszi az újságot. Ahogy lapozgatja, a szeme megakad egy gyászjelentésen. Az egykori copfos, csillogó szemű lány halálhíre volt.

Czirmay Szabó Sándor