Az ország első fényképésze

A Népújság olvasóinak már írtam Apor Károly fényképészeti tevékenységéről, de további tanulmányaim arra vezettek, hogy nagyon sok fényképészet-történeti szakember Apor Károlyt az akkori Magyarország első fényképészének tartja.

A Fényképészeti Lapok alapítói. Középen Apor Károly képe. Az eredeti kép a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona

A Népújság olvasóinak már írtam Apor Károly fényképészeti tevékenységéről, de további tanulmányaim arra vezettek, hogy nagyon sok fényképészet-történeti szakember Apor Károlyt az akkori Magyarország első fényképészének tartja. Marosvásárhely pedig büszke lehet arra is, hogy „az ország első fényképésze” tevékenysége legjavát e városban fejtette ki, és egyetlen megmaradt dagerrotípiája Bolyai Farkas ravatali képe. Legalábbis az eddigi kutatások még nem tártak fel más, Apornak tulajdonítható dagerrotípiát. De múzeumok mélyén, családi hagyatékokban, levéltárak eldugott sarkaiban még létezhetnek Apor Károly által készített dagerrotípiák.

Veress Ferenc híres kolozsvári fotóművész visszaemlékezéseiben megírta, hogy őt Apor Károly avatta be a fényképészi szakma berkeibe.

A Kolozsváron megjelenő és Veress Ferenc által szerkesztett Fényképészeti Lapok két kis cikket is közölt Apor Károlyról. Mind a kettőt Veress Ferenc írta:

A hazánkban élő legrégibb műkedvelő fényképésznek arczképét mutatjuk be t. olvasóinknak.

Apor K. br. 1840-ben látta a legelső Daguerreotyp-képet Kolozsvárt, midőn ide Bethlen Pál gróf és Bethlen Károlyné grófnő Párizsból megérkezett és ismerőseiknek megmutatták Daguerre-től készített arcképeiket. Már ekkor elhatározássá vált benne, hogy e szép találmányt a lehető legrövidebb úton el fogja sajátítani. Az alkalom erre kevéssel később kínálkozott is. 1842-ben országgyűlés nyílt meg Kolozsvárt; Marastini Daguerreotypeur sok megrendelésre számítván, ide jött s tőle a jóra és szépre törekvő báró a találmányt megtanulta s a hozzá szükséges eszközöket is megszerezte. Ezután minden szabad idejét a nevezetes találmány fejlesztésére fordította és versenyt haladott a külfölddel. Daguerre után Talbot, ez után Niepce eljárását honosította meg és nagy buzgalommal terjesztette nálunk. 1853-ban állította elő kisded negatívról a legelső nagyított pozitív papírképet, még pedig a maga terve szerint készített nagyító kamarával. Ez időtől fogva éber figyelemmel kíséri iparművészetünk haladását és minden újdonság iránt érdeklődik. Vajha előkelőink közt sok hozzá hasonló igyekeznék szabad idejét ily hasznosan tölteni el a maga gyönyörűségére s hazánkban az iparművészetek emelésére. E képpel egyszersmind a Meisenbach-féle találmányt akartuk bemutatni olvasóinknak, mintegy ösztönzésül arra, hogy a ki csak teheti igyekezzék hasonló, de más alapon nyugvó eljárást feltalálni. Arról, hogy Meisenbach eljárása mily alapon nyugszik, már lapunk múlt évi folyamában (4. sz. „Külf. szem.” II.) szólottunk; mindnyájan tudjuk tehát, hogy a Kossuth testvérek eljárásától nagyon kevéssé különbözik; végül pedig a derék Mariott kapitány eljárása sem titok előttünk, ki nem vett szabadalmat, sőt nagy becsű eljárását az ú. n. „Universalis Druckverfahren”t közzé is tette. Apor Károly báró. Szorgalommal és kitartással fogjunk tehát a munkához, és szakadatlanul legyen lelkünk előtt az az eszme, hogy a fényképészet valódi koronája a
„Phototypi!”

[FÉNYKÉPÉSZETI LAPOK. III, évfolyam, 4. szám, Kolozsvár, Április, 1884. SZERKESZTI ÉS KIADJA: VERESS FERENCZ. pp 78-79.]

A következő, Apor Károlyról szóló írás már a báró haláláról szól:

Apor Károly báró elhunyt,

Hazánk erdélyrészi fényképészetének mély gyásza van. Hazai szép vidékünk legidősebb fényképészét gyászoljuk, szívünk mélyéből siratjuk. „Midőn 1840-ben Bethlen Pál gróf és özvegy Bethlen Károly grófné Párizsból haza érkezett: az első Daguerreotype fényképet nálok látván, ébredt föl bennem a vágy e szép találmány megtanulására. De ez óhajtásom csak az 1842-ki kolozsvári országgyűlés alkalmával teljesült, mikor a helyben daguerreotype-írózó »Marastoni«-tól nemcsak megtanultam, hanem a találmányhoz tartozó minden eszközeit megvettem.” Ezek a báró saját szavai, melyeket közelebbi kérdésünkre felelte.

Később 1854-ben aug. 3-án így ír hozzánk N.-Szebenből: „Szabad időmnek egy részét e szép találmány fejlesztésére szentelem… Az idők ránk nehezedtek, mindenben a mi szép, jó és hasznos, előre kell törekednünk… már nem lankadhat, ő exelenciájában hatalmas közvetítőjére akadt… A jövő hóban, ha szerit tehetem, átrándulok Kolozsvárra és remélem akkor ő exelenciája Mikó gróf és barátom is helyt lesznek és triumvirátusban valami remeket ülünk, csak emlékezetnek okáért is, össze” stb.

És mi vala e remek? Kisded kabinet nagyságú negatív-képről, az első Woodward-féle, teljesen sikerűlt nagyítás életnagyságban. Íme ezekből eléggé megtudható mi vala ő nekünk s fényképészetünknek egyaránt akkor, midőn szép tettekre a hő vágy minden magyarnak keserű fájdalmaiban hamvadozott. De a fényképészet csak csillogó szikrája volt hatalmas nagy akaraterejének; a miket művelt, mutatják hantjára borított ama számos babérkoszorúk, melyekkel nemzetgazdaságunk stb. terén szép fejlődésnek indult egyletei s hivatal testületei hálájokat fejezik ki áldozatkészséges működéseiért. Ö összes hazánkat, kitartó türelmes munkával, virányos szép kertté óhajtá varázsolni. Mindenkit buzdítva vezérként előre tört, de testi erejénél lángja nagyobb vala, s a munkahalmaz között összeroskadott. Szelleme oda szállt, honnan minden jó és szép származik Istenhez, ki adjon, oh adjon! számos olyanokat, szeretett édes hazánknak, mint milyen ő vala.

[FÉNYKÉPÉSZETI LAPOK. IV, évfolyam, 11. szám, Kolozsvár, November, 1885. SZERKESZTI ÉS KIADJA: VERESS FERENCZ. p. 234]

A magyar fényképészettörténeti megemlékezések is az ország első fényképészeként tartják számon:

„Az ország első fényképésze Gyulay Lajos kortársa, altorjai Apor Károly báró volt (1815–1885), aki külön kis laboratóriumot is berendezett magának, és a főnemesség néhány tagjának társaságában szenvedélyesen kísérletezett a képkészítés különböző technikáival. A Daguerre-féle fotótechnikával készült képeken elforgatással lehetett megtalálni azt a fényszöget, ahonnan láthatóvá válik a kép”¹

A dolog érdekessége, hogy Bolyai Farkas is kísérletezett dagerrotípiával. Erre 1972-ben Fóris Pál hívta fel a közvélemény figyelmét. Fóris Pál: Adatok az erdélyi fényképezés történetéhez c. tanulmányában írja:

»Az erdélyi fényképezés történetének kezdete nemcsak egy idős Daguerre felfedezésével, de hajlunk arra a gondolatra, feltételezésre: Daguerre találmányának közzététele előtt dél-kelet Erdély „metropolisában”, Marosvásárhelyen már kidolgozott munkamenete volt a fényképezésnek. Képet rögzítettek.

A bizonyító okmány – Bolyai Farkas levele – a sepsiszentgyörgyi Állami Levéltárban található. A címezett Rayka Péter:

„Marosvásárhely 1839. 21 febr. Kedves Rayka úr!

Gyönyörű találmány az Obszcura Camera kép fixirozása: mihelyt mondották, elébb úgy a mint van azon színekkel lehetetlennek mondottam, de azonnal ígértem, hogy edj háromszöget feketén fixálok – s úgy mondották, hogy csak sötéten is marad meg. – A gondolat szép – s tökélyesítését s nagy következéseit várhatni.”

Bolyai Farkas levelének jelentősége akkor válik teljes értékűvé, ha nem feledkezünk meg arról a tényről: habár az első sajtóhír már január 6-án megjelent Párizsban, a dagerrotípia készítésének tüzetes leírását – melyet Aragó ismertetett a Francia Tudományos Akadémia ülésén – csak 1839. augusztus 15-én hozták nyilvánosságra.« [Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, Aluta évkönyve, 1972., pp. 137-138.]

Megjegyzem, hogy a nagyenyedi id. Zeyk Miklós (1781–1850) is a fotográfia legelső művelői közé tartozott. [Lásd Szabó Péter Gábor: Idősebb Zeyk Miklós, az ismeretlen nagyenyedi tudós, Természet Világa 134 (2003) No. 8. pp. 372-373.]

^{1Szentmártoni Szabó Géza: „Tükör által homályosan”, Petőfi dagerrotip arcképe, http://archfoto.tripod.com/Carolipet1.html, letöltés ideje: 2011. január 23; Kincses Károly: Fenséges amatőrök – A magyar arisztokrácia és a fényképezés, Artmagazin, 2006/4, 16–23. Online: http://www.artmagazin.hu. Hász-Fehér Katalin, 2011. 02.}