Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
az immár hagyományos székely szabadság napját a Székely Nemzeti Tanács. A korábbi évekhez hasonlóan a Székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezés és koszorúzás után a tömeg szervezett menetben vonult a prefektúra elé. Itt az SZNT elnöke átadta a prefektúra képviselőjének az emlékműnél közfelkiáltással elfogadott kiáltványt, hogy juttassa el a kormánynak. Ezt követően a résztvevők hazamentek. Az esemény a szervezők, a sajtó, de a hivatalos csendőrségi véleményezés szerint is incidensek nélkül ért véget.
A meglepetés akkor érte az eseményen jelen levő egyszerű földi halandót, amikor hazaérve azt látta, hogy az egyik kereskedelmi tévében öles szalagcím hirdeti: Botrány Marosvásárhelyen a székelyek napján. A stúdióban meg természetesen a címnek megfelelő érzelmeket tápláló „elemzők” ültek, akik – a dolog súlyosságát hangsúlyozandó – ennek megfelelő hangerővel szövegeltek az amúgy szerintük nem létező székelyek szemtelenségéről, akik autonómiát követelnek a szerintük ugyancsak nem létező Székelyföldnek. A kommentátorok szerint Putyin a háttérből húzogatja a szálakat, és Izsák Balázzsal meg persze Orbán Viktorral közösen Erdély leválasztásán ügyködnek.
A magyar veszély komolyságát és súlyosságát ecsetelendő, megszólaltatták a magyar grófok iránti ellenszenvéről elhíresült marosvásárhelyi parlamenti képviselőt, ő pedig azzal öntött olajat a tűzre, hogy a Székely vértanúk emlékműve melletti forrásra kitett tábla feliratával – Székely vértanúk kútja – heccelte a már amúgy is a gutaütés határán álló, vörösödő homlokú „véleményformálókat”. Felháborodásának adott hangot nagy pátosszal, hogy Vásárhelyen már külön kútjuk is van a székelyeknek. Akik – ne feledjük el –, amúgy nem is léteznek. Egyikük addig ment el, hogy kijelentette: csupán két székelyt ismer ebben az országban, Dózsa Györgyöt és Markó Bélát. „Nemes” felindulásukban még a két székely „terroristáról” is megfeledkeztek.
A vita tárgyát képező csorgóról a képviselő még azt sem tudta, hogy iható-e egyáltalán a vize, vagy „az apartheid mintájára, kizárólag a székelyeknek van dedikálva”. Azt mondta, hogy „a helyi közigazgatás gondoskodásával ebben a városban lassan etnikailag elkülönített források, iskolák, járdák és utcák lesznek”. A vehemenciájával odáig ment, hogy, mint mondta, lassan „elkülönítik a lakónegyedeket, és a város közepére a románok és magyarok vagy székelyek közé felhúznak egy olyan falat, mint a berlini fal”. A képviselő dühe végül átkozódásba csapott át: „Átkozottak, személyes kapzsiságból eladjátok és eláruljátok ezt az országot!”. Az önkormányzat vezetői mellett az átok természetesen a kormányzópártra is „érvényes”. Ez aztán az „igazi” hazafi!