2019. március 19., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az emberi lélek egy testi világban eszmél önmagára,

így a testi-érzékleti világot önazonosnak éli meg. Ez a világ önkifejezésére és szükségleteinek kielégítésére is alkalmas. A keleti vallások ezt úgy fejezik ki, hogy az ember folyamatosan létvágyban él: a megvalósulás és az elmúlás örök körforgásában, onnan tudja igazából, hogy él, hogy folyamatosan ízleli, hallja, tapintja önmagában és maga körül az életet. Az ember képes mindezt gondolatilag is felidézni, de az élet nem a gondolatok virtualitásában, hanem a test érzéki tapasztalatában válik valóban emberi életté.

Az ember egyik legszebb képessége, a szeretet is folyamatosan arra törekszik, hogy az életet érzéki tapasztalatként is kellemessé tegye: széppé, színessé, izgalmassá, ízletessé, fájdalommentessé, simogatóvá, mozgalmassá, kielégítővé. A szeretet csak akkor igazán emberi, ha a testet is magában foglalja, és ha az élet egészét szereti és igenli, hiszen az emberi lét, a külső és a belső világ, a testi és a szellemi tartományok olyan egybetartozó és egymásba áramló folyamatos tapasztalása, amit ha megpróbálunk darabjaira szedni, maga az emberi létforma hullik szét. A létvágy a tapasztalás vágya, és az ember semmit nem ismerhet meg, amit testileg vagy szellemileg nem érzékel, észlel, tapasztal, amit nem tesz belsővé. Ahogy az emberi természetünk, úgy az érzékek világa is kettős. Testi, idegrendszeri tapasztalás nélkül nem ismerhetünk meg senkit és semmit, de testünk gyakran téved. Az érzékek önmagunkban rövidlátók. Öntudatlanok, és azonnali kielégülésre törekvő gyönyörvágyuk a legnagyobb tragédiákat idézheti elő. A buddhista filozófia az érzéki tapasztalati örömökre való vágyakozásban, magában a létvágyban látja az emberi szenvedés alapvető forrását. Más kultúrák talán nem fogalmazzák meg ilyen élesen, de legtöbbjük egyetért abban, hogy az érzéki vágyak előtérbe helyezése elhomályosítja a tudatot, elszívja az energiát a magasabb rendű cselekvéstől és szellemi működéstől, az embert önzővé, lustává, szeretetlenné, torkossá, beteggé, szenvedélyeinek és vágyainak rabjává teszi. 

Az indiai vallásgyakorlatban az érzékiség kiemelt szerepet játszik. Az érzékszerveket nem passzív befogadó szerveknek, külvilágra nyíló kapuknak tartják, hanem a világteremtés eszközének. Így lehetséges, hogy mind a hindu, mind a buddhista hagyomány ismeri az érzéki felajánlás fogalmát, ami az érzékszervek örömteli kielégítésének gyakorlatával kíván áldozni a mindenség szemének. A buddhizmusban a szimbolikus kegytárgyak felajánlása, a hinduizmusban az Agni tüzébe hajítása célozza annak kifejezését, hogy az emberi érzékiség az istennek tett legnagyobb áldozat. A szemet gyönyörködtető mécs lángja, az orrot kényeztető füstölő gyújtása, a fület éltető szertartászene melódiája, a szájat jóllakató étel és víz felajánlása, a test bonyolult rituális tánca mind azt szolgálja, hogy érzékiségében kiteljesedvén, az áldozatbemutató érzékein át eggyé váljon magával a világgal. Az érzékiség gyönyörével eltelő lélek – az érzéki kielégítés által – megélheti a tudat visszaolvadását az egység állapotába. Ennek átélése rendkívüli felismerést hozhat: azt a réges-régi bölcsességet, hogy minden és mindenki egy.

A görög mitológiából Erószt a vágy és a szerelem isteneként ismerjük, pedig ennél jóval több. Erósz, egyes források szerint Khaosz, Gaia és Tartarosz mellett a négy kozmogonikus őslényeg egyike, mások szerint maga Zeusz alakult át Erósszá, Erósz tehát egy mindenütt és mindenek fölött uralkodó erő, esetleg Zeusz gyermeke. Megint más források a legősibb istenek egyikeként azonosítják, de több egymástól teljesen különböző istenpáros gyermekeként is találunk rá utalást. Érdekes végiggondolni, hogy amíg a görög források szerint Erósz az ég, a levegő, a föld, a tenger, az alvilág és a Tartarosz (alvilág alatti birodalom) kulcsának a birtokosa, a hellenisztikus költészetben és a római istenkultuszban Erósz–Ámor–Cupidó lassan átalakul azzá a pufók arcú, fürtös hajú, nyilakkal lövöldözgető fiúcskává, szinte csecsemővé, akit az európai művészettörténet ábrázolásaiból is oly jól ismerünk. Érdemes ezen az átalakulási folyamaton elgondolkodni, talán segít azonosítani és mélyebben megérteni azokat a pszichés erőket, amelyek mindannyiunkban, sőt egész kultúránkban oly erőteljesen működnek.

Illusztráció