2021. október 27., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A gyermekkel, a társsal való kapcsolatban nagyon fontos az aktív hallgatás, az értő figyelem, ami segít az üzenet könnyebb megértésében, értelmezésében.


A gyermekkel, a társsal való kapcsolatban nagyon fontos az aktív hallgatás, az értő figyelem, ami segít az üzenet könnyebb megértésében, értelmezésében. A hallgató szerepében agyunk 800 szót tud feldolgozni, beszélőként 200 szót tudunk kimondani. Tévhit, hogy a hallgatás passzív cselekvést jelent. A jó hallgatók aktívak: kérdéseket tesznek fel, megnyugtatják a beszélőt afelől, hogy értik, miről van szó.

Az értő figyelem gyakorlásának számos belső alapfeltétele van. Először is az, hogy akarjuk hallani gyermekünk mondanivalóját, amire hajlandók vagyunk időt szánni, a „most nincs időm” tipikus válasz helyett, amellyel gyakran szakítjuk meg a gyermek felől érkező szóáradatot.

Az értő figyelem egyik alapfeltétele, hogy képesek legyünk őszintén elfogadni a gyermek érzéseit, még akkor is, ha nem olyanok, mint amire számítottunk. Ezt a viszonyulást gyakorolni kell, nem egyik napról a másikra sajátítja el a szülő.

Mélységesen kell bíznunk abban, hogy a gyermek képes egyedül feldolgozni az érzéseit és megoldást találni saját problémáira. Az a fontos, hogy a szülő őszintén akarjon segíteni a gyermekének. Azt is el kell fogadni, hogy a gyermek érzelmei átmenetiek, a szeretet és a gyűlölet között váltakoznak.

A szülőnek képesnek kell lennie arra, hogy a gyereket tőle független, különálló lénynek lássa, olyan embernek, aki önálló egyén és nincs a szülőhöz kötve, akinek nem csak az élete, hanem az egyénisége is a szülőtől származik. Vele, de nem hozzátapadva kell legyen a szülő, amikor a gyermek átéli a problémáit. Az értő figyelem megköveteli, hogy a szülő saját gondolatait és érzelmeit felfüggessze, miközben kizárólag a gyermek üzeneteit fogadja be.

Az aktív figyelem jele lehet a hallgató tekintete, arckifejezése, mint például a bólogatás, a közlő felé való fordulás. Semleges szavakkal (értem, érdekes, aha stb.) a beszélőt bátorítani lehet, anélkül hogy közbeszólnánk.

Azzal is kifejezhető a figyelem, ha a beszélő egy-egy mondatát vagy annak egy részét a hallgató megismétli, ami segít a beszélőnek, hogy ne veszítse el a beszéd fonalát. A hallgató összefoglalhatja az elhangzott gondolatokat, érzéseket (Ha jól értettem, akkor…, szóval, ezek azok). A parafrazálás egyfajta válaszadás a beszélő által elmondottakra, a kifejtett véleményre (Akkor úgy értsem, hogy....). A figyelem fontos jele, hogy kérdéseket teszünk fel.

Akadályok

Az aktív hallgatás, értő figyelem fő akadályai: az üzenet túl bonyolult, nehezen érthető, a sok beszédből szinte semmi mondanivaló nem hámozható ki, s a hallgató nem figyel a beszédre.

Az értő figyelem rossz alkalmazása esetén „kilóghat a lóláb”, a szülőnek az a szándéka, hogy befolyásolja a gyereket. Nem a gyermek szavait kell tükrözni, hanem érzéseit együttérzéssel visszajelezni. Nem kell erőltetni a beszélgetést, ha az megakadt, később folytatni lehet.

Az értő hallgatást megnehezíti, ha az egyik fél beállítódással hallgatja a másikat. Ilyen esetben nehéz a közlésre figyelni, mivel elsősorban arra összpontosít, hogy ki mutatkozik kettőjük közül erősebbnek. Az úgynevezett gondolatolvasó alig figyel arra, amit a másik mond, őt az foglalkoztatja, hogy mit gondol és mit érez a beszélő fél. Ha a hallgatónak az a célja, hogy felkészüljön a válaszra, a figyelme nem a másik szavaira irányul. Egy másik nehézség a válogatás, amikor a hallgató csak bizonyos információkra kíváncsi, s a közlés többi részére nem figyel oda. Az értő hallgatást nehezítik a másikkal szembeni előítéletek, ami miatt a valódi mondanivaló homályban maradhat. Ha a közlő szavai személyes érzelmeket keltenek a hallgatóban, ezek annyira lefoglalják, hogy alig hallja, hogy mit mond a másik. Ha a hallgató gondolatait az foglalja le, hogy a hallottakat összekapcsolja azzal, amit személyesen megtapasztalt, azonosulásról beszélnek. Ha tanácsot szeretne adni, alig várja, hogy erre sor kerülhessen. Kiütésnek nevezik a pszichológiában azt, amikor a hallgató nem a közlő szavaira figyel, hanem egy megsemmisítő csapásra, a hallgató kifigurázására összpontosít. A kisiklatásnak az a célja, hogy a közlő mondanivalóját váratlan kérdéssel egészen más irányba terelje. És végül demonstrációnak nevezik, amikor a hallgató minden idegszálával jelzi a másik iránti teljes és szüntelen figyelmet – foglaltuk össze Kádár Annamária pszichológus előadása alapján a beszélő és hallgató közötti kapcsolatra vonatkozó tudnivalókat.