Az előző részben Székelybő falu népviseletéről volt szó, s férfiruhákra emlékeztek vissza adatközlőim. Ezúttal a női ruhákról lesz szó, a XIX. század végétől a XX. század közepéig, 1960-ig.
Az előző részben Székelybő falu népviseletéről volt szó, s férfiruhákra emlékeztek vissza adatközlőim. Ezúttal a női ruhákról lesz szó, a XIX. század végétől a XX. század közepéig, 1960-ig.
A lányok haja simára volt fésülve, egy ágba fonva, piros vagy fehér szalagcsokorral. Körfésűt is használtak, s többnyire hajadonfőtt jártak, csak a templomba kötöttek kendőt.
Az asszonyok kontyot kötöttek, a tarkón viselték, s csakis fejkendővel jártak. A leányok az 1920-as évektől két ágba fonták a hajukat, s koszorúba is kötötték, az 1950-es évektől hullámot tettek bele sütővassal, hogy szebbek legyenek. 1960-tól kezdték levágatni a hajukat s daueroltatni. Az asszonyok fejkendőt viseltek végig, kartont, selymet, szördelint, korukhoz illő világos vagy sötét színben, s van, aki még ma is kontyot hord.
A vasárnapi női ing gyolcsból készült, hosszú ujjú, ejtett vállú volt (csak az ’50-es évektől vágták ki a karöltőt). Nyaka 1-1,5 cm magas, álló fodorral volt díszítve, mellközépig felhasítva és gombolva, s a csuklón fodor volt. Egysoros piros gyöngyöt tettek fel, a „sátorból” vásárolták. A viselőing kender, csepű. A szoknya alá a leányok alsószoknyát, az asszonyok pendelyt vettek fel. Bugyigót 1940-ig csak a leányok viseltek a táncba, ez gumiba húzott száras ruhadarab volt. Hétköznap a nők egy vagy két viselő szoknyát hordtak az alsószoknyán. Patentharisnyát húztak, télen még erre gyapjúzoknit is. A nyári félcipőhöz zoknit nem viseltek.
A lájbi az ingre véve parkétanyagból készült viselőnek, az ünneplő fehér, szürke, ritkábban piros házi gyapott szőttes, elöl gombolva, egy kis zsebbel a zsebkendőnek. Templomba, táncba szövetből, bársonyból varrt, kék vagy fekete szegéllyel, szép gombokkal díszített lájbit hordtak. Nem a szoknya anyagából készült, fekete zsinór díszítette. A blúz karton, flanell, piros vagy kék anyagból, korhoz illően. Zöld, drapp gyapjúlájbit is viseltek a blúzon, ingen. A szettert a nőknek végiggombolósra, a férfiaknak bebújósra kötötték házi gyapjúból.
A szoknya egyszínű házi gyapott szőttes, korhoz találóan fehér, szürkés, az időseknek fekete, beleszőtt apró babokkal, mintákkal. A XX. század elején bokáig ért, majd lábszárközépig. Ha kis mintát hímeztek a szoknyára elöl, nem viselték köténnyel. A viselő szoknya nyáron karton, télen dürückölt (ványolt) háziposztó. 1920-ig szőrkötényt kötöttek hozzá. Nyáron kenderszőttest vagy csepűszoknyát viseltek, a viselő szoknyát egerfahéjból főzött festékkel barnára festették, majd később gallust vettek a boltból, s kékre színezték.
A kötény nem a ruha anyagából készült. A díszes leánykötény kerek (félkör alakú), körben fodorral, színes kartonból, zsebbel, hátul megkötve. A viselő csepű, négyszögű, barnára, kékre festve. Az asszonyok mejjes kötényt vettek fel ünneplőnek, még ma is az utcán is viselik, nem csak a házimunkához. Ünneplő kötény télen a virágos parkét is, a viselő csak szimpla, derékban kötött surc (még a férfiak is viselték piszkos munkához). Az asszonyok pléd nagyságú hárászkeszkenyőt, a leányok jóval kisebbet viseltek templomba, hideg időben. Az asszonyok a fejükre tették, körben rojtos volt, s csupán magukhoz ölelték, a leányok keresztben hátrakötötték a derekukon, s beledugták a kezüket melegedni. A legszebb díszes fejrevaló régen a zöld vagy fekete, körben rojtos, fényes selyemkendő volt az asszonyok számára, s fekete szoknyát, fekete selyemkötényt vettek fel hozzá.
Száras cipőt viseltek a leányok is, asszonyok is ünneplőnek és télen, patentharisnyával, nyáron félcipőt húztak, s otthon és a mezőn mezítláb jártak.
Kabátot is vettek a sátorból, a leányoké rövidebb volt, derékig ért, az asszonyoké tenyérnyivel hosszabb. Az 1950-es évektől kezdtek háziposztóból (dürückölt posztóból) hosszúkabátot viselni, lappancsos, egyenes zsebbel, elöl gombolva – ez már urizálásnak számított.
Híres mesterek voltak a vecei Moga Péter s a mosoni Harai szabók. A nők már az 1960-as évektől anyagot vettek és varrónővel varrattak, híres volt Molnár Lajiné, Papp Albiné, Papp Margit. Ez már a kivetkőzés ideje 1950 után.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
