A marosvásárhelyi magyarok egy része 25 éve nem „ágyban, párnák közt” tölti az év első napját, hanem születésnapi megemlékezésre siet az Arany János és a Kossuth utca kereszteződésénél lévő Petőfi-szoborhoz. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezete idén is oda várta a nemzet költőjének szellemi örökségét magukénak érzőket, és a mínusz fokok ellenére egy nagyjából ötvenfős tömeg össze is gyűlt a 203 éve január 1-jén született lánglelkű lírikus emlékműve körül.
– 2000. december 16-án avatta fel Marosvásárhely Hunyadi László alkotását, ezt a Petőfi-szobrot, és utána rögtön el is kezdődtek a költő születésének évfordulójára szervezett rendezvények. Azóta minden esztendőben többen-kevesebben, de jelen vannak itt a vásárhelyiek a szervezők nagy megelégedésére. Tudom, hogy idén is várták ezt az eseményt – mondta elöljáróban Kilyén Ilka színművésznő, az ünnepség házigazdája (fotón), majd hozzátette: az elkövetkezőkben szeretnének több fiatalt idevonzani, ez azonban a szilveszter utáni első napon igen nehéz vállalkozás, ezért alaposan át kell gondolniuk a szervezést, hogy ezt az együttlétet se adják fel, ugyanakkor valamilyen módon gazdagítsák is a Petőfi-születésnap előtti tisztelgést.
Válasz a szétszórtságra
Miután a Történelmi Vitézi Rend képviselői felsorakoztak a szobor körül, Kovács János, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke osztotta meg a jelenlevőkkel ünnepi gondolatait.
– Van valami mélyen jelképes abban, ahogyan mi, magyarok az esztendőt indítjuk. Miközben a világ nagy része még az ünnepi éjszaka csendjében pihen, mi itt, Marosvásárhely főterén, a szobor lábánál gyűlünk össze. Nem csupán egy dátumot ünneplünk, hanem egy ébredést. Az év első óráit azért szenteljük a nemzeti emlékezetnek, mert valljuk: ahogyan az első napunkat töltjük, olyan lesz a folytatás is. Ha az évünket Petőfivel, a szabadság és a tenni akarás jelképével kezdjük, azzal hitet teszünk amellett, hogy 2026-ban is lesz tartásunk, lesz hangunk, és lesznek közös céljaink – hangsúlyozta az EMKE-elnök, majd így folytatta: – Petőfi Sándor nem csak a múltunk része; ő a mindenkori jelenünk legégetőbb kérdése. Gyakran halljuk, hogy a költő a „szabadság és szerelem” lánglelkű dalnoka volt, de mi az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület közösségében tudjuk, hogy Petőfi ennél közvetlenebbül is szól hozzánk. Arra tanít, hogy az eszme csak akkor ér valamit, ha tettekben is megnyilvánul. (…) Petőfi aktualitása abban rejlik, hogy emlékeztet: a megmaradás nem állapot, hanem folyamatos munka. Nem elég emlékezni a tűzre – nekünk kell a fát hordanunk rá nap mint nap. Ez a közös ünneplés a mi válaszunk az idő múlására és a szétszórtságra. Az év első délutánján itt, a Petőfi-szobornál megerősítjük egymásban a marosvásárhelyi magyar közösség összetartozását. Ez az óra a mi közös fundamentumunk az előttünk álló esztendőre.
„Fogjunk kezet, hogy rettegnünk ne kelljen…”
A továbbiakban Szabó László, a Felsővárosi Református Egyházközség lelkipásztora Isten igéjével adott át megerősítő üzenetet az évkezdéshez: „Az Úr kegyelme az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az Ő irgalmassága! Minden reggel meg-megújul; nagy a Te hűséged!” (Jeremiás siralmai 3:22); majd a mohácsi csata ötszázadik évfordulójára is emlékezve egy kevésbé ismert, prófétai, szinte himnikus Petőfi-verset, az Isten csodája című alkotást olvasta fel. A lelkészi áldás után Székely Emese hangján szólt újra a költő az egybegyűltekhez, ezúttal a – szintén ritkaságnak számító – Erdélyben című költemény soraival. „Fogjunk kezet, hogy rettegnünk ne kelljen / Az eljövendő óriásokat. / Tartsuk meg a szép, a szent kézfogást” – kérte Petőfi 2026 januárján Marosvásárhely központjában.
Az ünnepség ezután koszorúzással folytatódott, elsőként az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke rótta le tiszteletét, majd az RMDSZ és a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal koszorúja került a szobor lábához, végül a Történelmi Vitézi Rend koszorúzott. Az együttlét megzenésített Petőfi-versek – a Kis lak áll a nagy Duna mentében kezdetű, Távolból című költemény, az Ereszkedik le a felhő, a Fa leszek és a Befordultam a konyhába – közös éneklésével közeledett az utolsó mozzanathoz, amikor a székely himnusz, majd nemzeti imánk csendült fel Petőfi Sándor szobra előtt.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
