– A fogyasztót tulajdonképpen csak az érdekli, hogy a lakásában folyamatosan áram legyen, működjön a gázkazán, s ennek fejében minél kisebb számlát kézbesítsenek neki, de kevés emberben fogalmazódik meg a kérdés: honnan és milyen úton jut el hozzá az energia?
– Az Európai Unió próbálta valahogy „felszalámizni” a hatalmas energiavállalatokat, ami amerikai ötlet, Kaliforniából származik. Mára már nem mindenki állítja, hogy jó ötlet volt, mert az Egyesült Államokban is csak az államok nagyrészt fele követi ezt a modellt, a másik fele maradt a régiben, és nem egyértelmű, melyik modell szerint jártak jobban a végfelhasználók, értsd fogyasztók. Nálunk a régi vállalatok esetében a hálózat – mindegy, hogy áram- vagy gázhálózat – gyakorlatilag egy cég tulajdonában volt. Ezek a cégek mind állami tulajdont képeztek, és mind nagy beruházásokkal jöttek létre. Azelőtt, amikor a villamosítás indult, kis magánberuházásokat eszközöltek, mondjuk a gróf létesített egy generátort, vagy szerencsés helyzetben egy kis vízi erőművet. Temesváron például, ahol Európában elsőként vezették be az utcai villamos közvilágítást, azért lehetett ezt megvalósítani, mert városi beruházással vízi erőművet építettek a Begán. Később a hálózatok összekapcsolása és üzemeltetése már országos feladat lett.
Visszatérve az amerikai modellre, amiben a hálózatot és az értékesítést szétválasztották, ezt úgy kell elképzelni, mint a szállítmányozást. A megtermelt paradicsomot a termelőtől teherautóval elszállítják a nagybani kereskedőnek, aki megveszi, innen a kispiacra viszik a kiskereskedőnek, s innen a fogyasztók megvásárolják. Körülbelül ezt a modellt másolták le – magyarázta el Csulak Ferenc.
– Ezzel a leegyszerűsített modellel érthetőbb, viszont az energia esetében mégiscsak bonyolultabb a beszerzés, a szállítás, eladás, mint a paradicsomé.
– Igen. Tudni kell, hogy külön van a nagykereskedő, jelen esetben a piacfelügyelő, majd a kiskereskedő, aki megvásárolja a villamos energiát, illetve a gázt a termelőtől, a villamos energia esetében az erőművektől, a gáz esetében a kitermelőktől. Van külön szállítócég, vannak a kiskereskedők és az elosztócégek. A villamos energia esetében Romániában a szállító a Transelectrica, amely állami tulajdonban van, ez a nagyon nagy feszültségű hálózatokat kezeli, a külföldi export-import kapcsolatokat rendezi, és van ezen belül egy piacot szabályozó piacfelügyelő, az OPCOM, ahová mindennap beérkeznek az igények a kiskereskedőktől, valamint a termelőktől a termelői kapacitások adatai. Ez egy darabig „sundám-bundám” módon ment, sokan visszaéltek vele, főleg az előző évtized második felében. Az akkori köztársasági elnök használta rájuk a „băieţii deştepţi”, azaz az okos fiúk kifejezést. Az történt, hogy egyszemélyes cégek – amelyeket legtöbbször egy tömbházlakásba jelentettek be – zsebszerződéseket kötöttek az erőművekkel, kikerülve a piaci felügyeletet. Hatalmas profitokat vágtak zsebre. Ezeknek a fiúknak a jó része bekerült az őt megillető helyre. Mostanában szabadulnak. Az új szétválasztási modell Európában elsősorban az EU-csatlakozás egyik követelménye is volt, a hálózati és egyben kiskereskedő cégek kalózkodását szerették volna megszüntetni, és versenyt generálni az energiaárakban. A hálózati cégek a hálózat üzemeltetéséért felelnek, arról kell gondoskodniuk, hogy a gáz és a villamos energia biztonságosan eljusson a szállítótól az ügyfél lakásáig vagy az ipari fogyasztókig. Megszabták, hogy milyen költségeket ismernek el nekik, s ennek alapján kapják a tarifát, ezt minden európai országban egy szabályozó hatóság állapítja meg, Romániában az ANRE. A kiskereskedő cég a termelőktől közvetlenül vagy a tőzsdén keresztül a piacfelügyelő felügyelete mellett kell megvásárolja – most már van áram- és gáztőzsde meg hasonlók – a villamos energiát és a gázt. Ezt az energiát kell eladják az ügyfeleknek. A közelmúltban jelentős változás következett be, liberalizálták a villamosenergia- és gázárpiacot, ami azt jelenti, hogy a fogyasztó bármely kiskereskedőtől megvásárolhatja a villanyt és a gázt. Az volt az elképzelés, hogy a verseny hat, és csökkenni fognak az árak.
Utoljára a cernavodai erőműbe ruháztak be
– De nem ez történt. Ellenkezőleg, az árak elszabadultak, s a lakosság pánikhangulatban várja a téli idényt.
– Az árak nem a liberalizáció miatt ugrottak meg, ennek sokkal mélyebb és régebbi okai vannak. A villamos energia esetében nagyon költséges a hálózatok üzemeltetése, karbantartása, fejlesztése, s ahhoz, hogy erőművet építsenek és energiát termeljenek, nagyon nagy pénzeket kell befektetni. A költség viszont rendkívül lassan térül meg. Ha az állam nem vesz részt a fejlesztésekben, nem nagyon történik semmi, mert a magánberuházók nagy erőműveket nem építenek. Romániában utolsóként a cernavodai atomerőművet építették. Most létesült egy komolyabb egység Radnóton, amit a Romgaz – állami tulajdonú cég – épített, de másfél éve húzódik az üzembe helyezése, ugyanis pereskednek a kivitelezővel. Ezenkívül komolyabb beruházás erőművi kapacitásba nem történt az elmúlt 30 évben. A szénerőműveket sorban be kell zárni, Vajdahunyadot már rég bezárták, Marosnémetit (Mintia) most csukják be, hamarosan következnek az olténiai szénerőművek, s helyettük nincs más.
A vízi erőműveket nem újították fel – igaz, van egy-két kivétel, de komoly beruházások nem voltak. Még mindig azok a turbinák, generátorok, gépek működnek, amelyeket a 70-80-as években szereltek fel. Azóta eltelt 50 év. Termelnek még, de nem ugyanúgy, és nem annyit. Tehát a vízierőmű-park így néz ki. A megújuló kapacitásokba való beruházást meg éppen a helyettesítő, rugalmasságot biztosító egyéb erőművek hiánya akadályozza jelenleg is. Az történik, mint mindennel a piacon, ha hiány van, jelen esetben energiából, akkor felmegy az ár. Importból kell fedezni. Aki elad, annyiért adja, amennyiért csak lehet, a kereskedők meg ki vannak szolgáltatva neki.
A számla 80 százaléka az államkasszába jut
– Sokan nem tudják, hogy a gáz- vagy villanyszámlára befizetett összegből mennyi kerül az államhoz. A valóság az, hogy minden számlára befizetett 100 lejből 80 lej megy az államnak. A sajtó viszont a kereskedőket okolja, miközben 80 százalékkal a román kormány rendelkezik a saját állami cégein vagy akár az adóbevételein keresztül. S akkor azt mondják, hogy sajnos, a tőzsde meg a nemzetközi helyzet… Ez olyan, mintha az általam drágának tartott kenyeret a pénztárosnő fejéhez vágnám. Annak a fejéhez, aki elveszi tőlem a pénzt. Tudniillik a kiskereskedőnek csak az a feladata, hogy begyűjtse a pénzt. Azt visszaosztja a nagykereskedőnek, a szállítónak, a hálózati cégnek – ez gáz esetében a Delgaz Grid, a villamos hálózatnál az Electrica –, befizeti az adókat. De senki nem foglalkozik azzal, hogy a Romániában kitermelt gáz nagyobb részét állami kézben levő cégek termelik ki, az államnak fizetnek a kiskereskedő cégek. Viszont a hazai kitermelés nem fedezi azt a mennyiséget, amennyire szükség van, és importgázra szorul az ország. A Gazprom mondja meg, amelyik a lánc elején van, hogy mennyi a gáz ára. Nem beszélve arról, hogy a hálózati cégek a legnagyobb fogyasztók, őket sújtja a legjobban az áremelkedés. Moldvában például a legnagyobb villamosenergia-fogyasztó a hálózati cég – őt sújtja legjobban az emelkedés, mert a hálózati veszteséget meg kell fizetnie, s a veszteség körülbelül 10 százalék. A gáz esetében a hálózati veszteség 2-3 százalék között van. Ezt is ki kell fizetni, akárcsak az adókat, a társadalombiztosítási járulékokat – efölött is az állam rendelkezik –, s ha végigvezetjük az egészet, akkor látható, hogy a kiskereskedő tulajdonképpen begyűjti a pénzt, és aztán 80 százalékát visszaosztja az államnak adók, közterhek formájában vagy állami cégek kasszájába. Ami marad, a 20 százalék, abból kifizetik a beszállítók számláit, az anyagot, a karbantartási költségeket, beruháznak belőle, a béreket, a 100 lejből maradó profit körülbelül 2-5 lej között van. És akkor az a percepció, hogy utálni kell azt, aki begyűjti a pénzt! Érzelmeket keltenek ellene. Holott egyre több, főleg kicsi kiskereskedő megy csődbe, s ahogy ez bekövetkezik, mind nehezebb lesz a többinek. Kérdés, hogy a nagyok meddig fogják bírni? Az autópályáért tüntettek, de ki tüntetett azért, hogy legyen villamosenergia-hálózati vagy vízierőmű-beruházás? Eszébe sem jut ez egy átlagembernek. A politika is csak azt figyeli, hogyan tudja maximalizálni a szavazatokat. De most, hogy felmennek az energiaárak – Olténiában például majdnem duplájára nőtt a gázszámla értéke –, mindenki megérzi, mert majdnem minden termék árába beépül. Tudják a politikusok, hogy baj van, most keresik a bűnbakot, jelen esetben megtalálták: a kereskedő cégek – mondta Csulak Ferenc.
