Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Múlt szombaton adta át idei díjait az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. Az 1885-ben alakult közművelődési civil szervezet idén ünnepelte fennállásának 135. évfordulóját, ezen alkalomkor adták át a kolozsvári kétágú templomban az évenként kiosztott díjakat a kultúra és közművelődés különböző területein kiemelkedő tevékenységet folytató szakembereknek – szám szerint tizenkettőt, a díjazottak között pedig három marosvásárhelyi személyiséget, illetve intézményt is találhatunk.
Az EMKE elsődleges célja a szórványban élő magyarság művelődési életének támogatása, segítése, létrehozója az erdélyi magyar polgárság és nemesség, alaptőkéjét pedig gróf Kun Kocsárdnak köszönheti. Az 1989 után újjáalakult EMKE évente kiosztott, igen rangosnak számító díjait Erdélyi Oscarnak is nevezik, az idén a díjkiosztó ünnepséget és emléktábla-avatást online kísérhette figyelemmel a nagyközönség az egyesület Facebook-oldalán.
Ami a marosvásárhelyi díjazottakat illeti, lapunk munkatársa, Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő az EMKE Spectator-díjában részesült „több évtizedes munkásságáért, különös tekintettel a mezőségi szórványközösségek életét bemutató írásaira, valamint kiemelkedő egészségügyi szakcikkeire”. Bodolai Gyöngyi méltatását Karácsonyi Zsigmond főszerkesztő vállalta el, írását mellékelten közöljük.
Az EMKE Kallós Zoltán-díját ugyancsak marosvásárhelyi személyiség hozhatta haza: Fazakas János táncművész „a néptánchagyományok továbbadását szolgáló több évtizedes oktatói és közművelődési munkássága elismeréseképpen” kapta a díjat, amellyel kapcsolatosan kérdésünkre megjegyezte: – Nagyon nagy megtiszteltetés számomra ez a díj, mert Kallós Zoltán-díjat idén adtak át először, és éppen én kaptam meg. Első lehettem egy – gondolom – hosszú sorban. Nagyon örvendek neki. Még egy aranykeresztem van a tavalyról és ez – soha nem a díjakat hajtottam, csak dolgoztam, tanítottam. És nagyon jólesik, hogy a munkásságomat ekképpen is elismerték.
„Fazakas János – a továbbiakban Fazi bácsi – 1960-ban született. Szentháromságon nőtt fel, belülről megismerve és megtapasztalva a paraszti tánckultúrát. (…) A kilencvenes évektől kezdődően a Maros Művészegyüttes is a folklór eredeti formája felé fordult. (…) 1990-ben csatlakozott Fazi bácsi, és nyugdíjazásáig, 2011-ig maradt az együttes kötelékében. Mind hivatásos előadóként, mind aktív nyugdíjasként néptáncot oktatott iskolai keretek közt csoportoknak, baráti társaságoknak, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt Marosvásárhely mellett Mezőmadarason, Nyárádszentbenedeken, Erdőcsinádon, Mezőbodonban, Székelykálban, a jobbágytelki tánctáborban és szerte a nagyvilágban. Mivel 1992-ben egy japán turnén az ottani szervezők felfigyeltek angolnyelv-tudására és pedagógiai készségeire, meghívást kapott, hogy térjen vissza oktatni. Azóta évente járt Japánban, de meghívták Tajvanba és Hongkongba is. (…) De mit használna nekünk a közel lévő világ, ha nem lennénk mi is közel hozzá, ha nem lenne egy csupa mosoly barátunk, akit ismerünk, aki hatvanévesen beszél angolul és japánul, aki Sinkanszen vonatokkal lövi a képeket Facebookra, aki tánctanár létére weboldalt programoz, tisztában van a CNC-gépek képességeivel, miközben kertet gondoz, farag, és mindeközben emberi, közülünk való, hozzánk közel álló. Rajta keresztül nézve a világ megérthető, felfogható, tehát szerethető. Fazi bácsi barátsága nem csak néhány személy kiváltsága, általa ismerik a világot a mezőbodoni, mezőmadarasi és erdőcsinádi gyerekek is” – írta a méltató, György Attila.
Szintén EMKE-díjat kapott a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztősége: a Janovics Jenő-díjat a magyarságért, valamint a közművelődés terén végzett munkájuk elismeréseképpen adta át az egyesület a szerkesztőség képviseletében Kolozsvárra érkezett Szász Attila főszerkesztőnek, aki kérdéseinkre válaszolva elmondta: – Köszönjük az EMKE-nek az elismerést, ami ezekben a nagyon nehéz, zavaros és elbizonytalanító időkben fontos megerősítést jelent számunkra arra vonatkozóan, hogy az irány jó, a munkánk látható, és az EMKE, az erdélyi magyar kultúra meghatározó intézménye értékeli azt. A köszönet a 62 éves Marosvásárhelyi Rádió mindenkori kollégáit illeti, az intézmény munkájához nagyon sok ember járult hozzá az elmúlt évtizedekben. A gálára Nagy Miklós Kund egykori rádiós munkatársunk írt laudációt, ő is megfogalmazta az utóbbi időszak legfontosabb állomásait: 2013-ban váltunk egész napossá, bővítettük a frekvenciahálózatunkat. Úgy gondoljuk, közszolgálati teendőinket nemcsak a tájékoztatás, szórakoztatás és nevelés által kell biztosítani, hanem részeseivé kívánunk válni a közösség mindennapjainak, eseményeket szervezünk különböző területeken. Nincs a munkaköri leírásunkban, de szükség van ezekre az akciókra. Ezek a tevékenységek hozzájárulnak az intézményünkről kialakult kép megalkotásához. Ma már nem elég „csak” egy rádiónak lenni. Tévéként is működünk, ha szükséges, és az online világban is próbálunk minél hangsúlyosabban jelen lenni – mi nem csak egy rádió vagyunk.
„A Marosvásárhelyi Rádió magyar adása egyébként a kezdetekkor napi félórás műsort sugárzott, ma, 62 évesen, a nap minden órája az övé. Ez az intézmény egyik legnagyobb fegyverténye. (…) A munkatársaknak sok nehézséggel kellett megküzdeniük, a sors, a természet, a társadalom, a diktatúra komoly erőpróbák elé állította a szerkesztőséget az indulástól egészen a hatalmi telefonutasítással bekövetkezett 1985-ös megszüntetésig. 89 végén sokan vállalták a főnixsors kockázatát, újraindították a Marosvásárhelyi Rádiót, majd sorra érkeztek a fiatalok is, nélkülük sokkal problematikusabb lett volna a megújulás. De lényegében sohasem volt könnyű a médiában, és tagadhatatlanul ez tapasztalható ma is. Annál nagyobb a siker öröme, a kedvező visszhang elégtétele. (…) Az eltelt három évtizedben fontos megvalósítások születtek a Marosvásárhelyi Rádió életében. 2013-tól egész napos műsorral, majd 2018-tól napi 24 órán át magyarul sugárzó rádióként még tovább gazdagíthatták a műsorrácsot, erősíthették a közszolgálatiságot, gyarapíthatták a rétegműsorokat. Az éjszakai műsorsáv vonzerejét is növelhették. Ez is magyarázza, miért a marosvásárhelyi a leghallgatottabb honi magyar nyelvű rádió. A felmérések szerint mintegy kétszázezren hallgatják naponta. (…) Az EMKE idei Janovics Jenő-díjasa is több mint egy rádió. Marosvásárhely kulturális, szellemi életének meghatározó, tekintélyes szereplője” – írta méltatásában Nagy Miklós Kund.
Fotó: Bodolai Balázs
A díjazottak méltatásakor már-már közhelyszerű kijelenteni, hogy jól döntött a bíráló testület, és a kiszemelt alkotó, kultúraszervező vagy művész már nagyon régen megérett a rangos elismerést jelentő kitüntetésre. Természetesen ez Bodolai Gyöngyi esetében is elmondható, hisz több mint három évtizednyi közszolgálati tevékenységét számos alkalommal jutalmazták szakmai vagy állami grémiumok. Egészségügyi szakújságíróként nemcsak a közéleti napilap megkövetelte penzumra futotta erejéből, hanem a marosvásárhelyi magyar orvosképzés fénykorának még élő tanárait faggatva kötetbe rendezett mementót állított interjúfolyamával. A kolozsvári bölcsészkaron belé nevelt konoksággal kereste, keresi jól célzott kérdéseire a válaszokat az anyanyelvi közoktatás visszásságait feltáró vagy a szórványlét szorításában élők heroikus hétköznapjaiban búvárkodó írásaiban. Elsőként foglalkozott, már a kilencvenes évek elején, a marosvásárhelyi katolikus iskola újralétesítésének gondolatával, azok után, hogy a hozzá forduló, vissza-visszatérő öregdiákok rajta keresztül kaptak fórumot nemcsak emlékezéseikhez, hanem iskolafeltámasztó erőfeszítéseikhez is. Közben vasárnaponként a Maros-Mezőség romosodó templomaihoz, egy-két lélekre zsugorodott protestáns gyülekezeteibe vitte el saját gépkocsijával az apostoli küldetést vállaló presbitert, faggatta sorvadó közösségi léttel küszködő, anyanyelvébe kapaszkodó nemzettársainkat. De még ennél is többet tett. Látva a szomjat és a szükséget, adományokat vitt. Hol könyvtárnyi gyermekirodalmat az egyik faluba, hol kiselejtezett, de még használható számítógépet a községközpont iskolájának. Soha nem tudott megmaradni a hírlapíró ketrecében. Mindegyre kilépve szerepéből, nemcsak megfigyelője, hanem cselekvő részesévé is vált közössége életének. Igazi transzilván újságírói attitűd. Mert nem elég a kiáltó szó, ha elmarad a cselekedet. Az értékmegőrzés és a közösségépítés. Így gondolta, így cselekedett az EMKE Spectator-díja létrehozását szorgalmazó néhai televíziós újságíró, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének egykori elnöke, Csép Sándor is. Ezért is úgy vélem, méltó társaságba kerül Bodolai Gyöngyi. Ez fordítva is igaz: büszke lehet az a társaság, amelynek tagja Bodolai Gyöngyi, mert a díj odaítélése nemcsak a kitüntetettet minősíti, hanem az adományozót is.
Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője