Adalék a marosvásárhelyi Bem-szobor történetéhez

Különös könyvre bukkantam Antalffy Endre hagyatékában. A marosvásárhelyiek, különösen történészek körében bizonyára ismert. Talán mégis érdekes a város múltja iránt érdeklődő olvasók számára, akik tudják, hogy Marosvásárhely főterén, nagyjából a Ferenc-rendi barátok templomával szemben állt Bem József honvéd altábornagy egész alakos szobra. Sajnos a román impériumváltáskor, mint annyi más emléket, ezt a szobrot is lerombolták. A Bem-szobor felállításának volt egy „mellékterméke” is, nevezetesen egy Bem-album megjelentetése, amely főleg azért született, hogy annak eladásából a Bem József még akkor nagy szegénységen élő nővéreit – Antóniát és Emíliát – segítsék.

Igen nemes gesztusnak és felidézésre méltó tettnek gondolom, hogy az akkori Osztrák–Magyar Monarchiában marosvásárhelyi atyámfiainak eszébe jutott ez a nemes cselekedet. Bizonyára élt még az a hazafias szellem, amely Bem apót Marosvásárhely felszabadítójának, hősének tekintette.  Ha hinni lehet a Wikipédiának, akkor 2400 forint gyűlt össze a Bem nővérek javára. 

 Bem József altábornagy, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc erdélyi csapatainak fővezére többször is járt Marosvásárhelyen, és mindannyiszor nagy lelkesedéssel fogadták. 1849. január közepén három napot időzött a városban, hadereje pedig a főtéren és az abba torkolló utcákban volt felállítva. Július 30-án innen indult Petőfi Sándorral a segesvári csatába.

A honvédek már röviddel a szabadságharc leverése után javasolták egy méltó emlékmű elkészítését, 1861-ben Marosvásárhelyen egyesületet hoztak létre, és gyűjtést kezdeményeztek. Bár több város is szerette volna, ha a szobor oda kerül, a kiegyezés utáni első, 1868. augusztus 20–21-én megtartott budapesti honvédgyűlés Marosvásárhelyt nevezte ki a szobor helyszínéül, és úgy tervezték, hogy Bem hamvait is a városba fogják szállítani. Nem sokkal ezután bizottság alakult, és 1869 végére már több mint 7500 forint gyűlt össze közadakozásból. 1876 augusztusában már közel 13 000 forint folyt be, a bizottság pedig megbízta a város országgyűlési képviselőit a további lépések megtételére.

Nézzük most a történetet a Bem-albumról, amely Marosvásárhelyen 1884. december 15-én jelent meg. Az olvasókhoz írt előszó felidézi azokat az akadályokat, melyek a kiadvány megjelenését gátolták. „Az a jóhiszemű föltevés, hogy a Bem-Album kérdése a legmelegebb pártolásra fog találni országszerte, nagy részben csak kegyes óhajtásnak maradott” – következtet a szerző, majd részletezi a kiadás történetét:

„A Bem-szobor bizottság 1880. március 29-én tartott ülésében tettem ajánlatot a Bem-Album szerkesztésére, azon reményben, hogy a közlelkesedés gyorsan megteremti az eszközöket, melyek által a Bem-nővérek ínséges helyzetén ezen vállalat által is segíthetünk, melyért a szerkesztői és kiadói kötelességeket egy percig sem haboztam elfogadni, mert lelkesített a magasztos eszme, buzdított a nemes cél, hogy részemről is meghozzam a kitehető áldozatot.

Nem is késtem az előleges munkálatok megtételével, a szükséges felhívásokat szétküldöttem, s az után egy párszor személyesen jártam össze Budapestet és az ország messze ágazó vidékeit, hogy a vállalt szellemi sikerét biztosíthassam. Mikor a szellemi-rész már kellően össze volt gyűjtve, az anyagi rész terhei akadályoztak volt a kivitelben, míg közbejött évekig tartott betegeskedésem, megrendítő családi gyászesetem miatt, a Bem-Album ügyes egészen félbeszakadt, jóllehet az előfizetési fölhívásban jelzett 8-12 ív már készen állott s a munka a 15. ív kinyomtatása után szünetelt, míg jelenben 23 ív tartalommal került ki a sajtó alól.”

Az album a hosszas várakozást kétszeres tartalmával kívánta pótolni. A kiadói szándékról pedig ezt olvasni: 

„A Bem-Album célja volt Bem József, feledhetetlen honvéd altábornagynak, szegénységbe élő nővérei Cosbay Bem Antónia és Emília számára segélyt teremteni az eshető tisztajövedelemből, melyet egészen ezen célra ajánlottam fel, míg a vállalati rizikót közvetlenül hordoztam. Lesz-e anyagi sikere önzetlen vállalatomnak? Nem tudom. A hazafias sajtó meleg pártfogása megvalósíthatja a kitűzött nemes célt. Én a szerkesztés nehézségeit megoldottam, a kiadási terheket hordozom, s a Bem-szobor bizottság előtt pontos elszámolásomat teljesítem. Amint már előre is kijelentettem volt, csak is a számlákkal igazolt nyomtatási költségeket veszem fel a kiadás terhére, míg a vállalt létesíthetése céljából, a szellemi és anyagi szükségletek előállíthatására és postai kiadásokra fordított összes költségeket, melyek egy pár száz forintot képviselnek – a sajátomból fedezem. Az összes példányokat a Bem-szobor bizottság elnökségének rendelkezésére bocsájtom. Az egyszerű példányok a könyvkötői munkálat bevégzése után azonnal szétküldhetők lesznek az előfizetők részére, míg a díszpéldányok csakis a képek és könyvtáblák elkészítése után állhatnak rendelkezésre, mivel a könyv tartalmának megállapítása előtt nem lehetett a díszes könyvtáblák vastagságát és terjedelmét meghatározni.”

Az előszó szerzője a kötet szerkesztője, Kerekes Sámuel polgári iskolai tanár, született 1847. augusztus 25-én Diódon (Alsó-Fehér vármegyében); tanulmányait a nagyenyedi ev. ref. főiskolában végezte. Ugyanott teológiát is hallgatott 1868–69-ben, és így a középiskolák felsőbb osztályaiban a teológia és történelem tanítására nyert képesítést. Tanárkodását a nagyenyedi főiskolánál, a kolozsvári ev. ref. és a marosvásárhelyi ev. ref. főiskolánál kezdte. Nevelő volt Vin-czenti Ferdinand lovag családjánál hét évig. 1873-ban a marosvásárhelyi polgári fiúiskolához a történettudományi tanszékre hívták meg tanárnak, és itt tanított 1895. december 13-i haláláig. Társadalmi téren is sokoldalú tevékenységet fejtett ki. Marosvásárhelyt alig volt oly egylet, melynek elnöke vagy tagja ne lett volna. Ünnepélyek alkalmával hazafias szellemű beszédeket tartott.

Számos cikket írt 1869-től a kolozsvári és marosvásárhelyi lapokba, 1871-től kezdve a budapesti napilapokba. 1872-ben, Budapesten tartózkodván, több vidéki lapnak tudósítója volt, különösen az erdélyi lapokba írt gyakran; a Fővárosi Lapokban (1872, Petőfi Koltón); az Igazmondóban (1873. 16. A székely vértanúk); a Maros-Vidékben (1880. 11., 12. sz. Id. Fekete Károly emlékezete); a Zenészeti Lapokba költeményeket is írt. Nem véletlen, hogy éppen ő vállalkozott a Bem-album szerkesztésére.