A természet kalendáriuma (DXV.)

Egykori magyarázat szerint a hónap névadója Júnó volt. Június római ünnepei alátámasztják e nézetet. 1-jén ülték meg Iuno Moneta (az „Intő” Júnó) temploma avatásának emlékünnepét. Február 1-jén, mely hónap a Februa „álnéven” rejtőzködő Júnónak volt szentelve, Iuno Sospita, az „Oltalmazó” Júnó templomának avatásáról emlékeztek meg.

Júnó is beletartozott Mars, Venus és Jupiter famíliájába (akikről a márciust, eredetileg az áprilist és a május hónapot elnevezték). Hiszen Júnó Jupiter nővére és felesége volt. A római istenek ebben a tekintetben nem nagyon voltak válogatósak – jegyzi meg Supka Géza a Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek című munkájában. Júnó a születések védőistennője, a gyermekáldás és házasélet úrnője volt.

Júnó volt a csillagos égbolt királynője is, a júniusi szőke fényű csillagok úrnője.

A távol csillagok oly szőke fénnyel égnek.

(Annára gondolok, ki szőke s messze rég.)

Kaszálók illatát üzenik esti rétek.

(Annára gondolok, emléke enyhe, szép!)

A nyár ragyog, lobog. Pipacsosok a rétek.

(Annára gondolok, ó én letűnt nyaram.)

Őszünk be közeleg, falevél földre téved.

(Annára gondolok és siratom magam!)

Juhász Gyula Nyár elejére utaló versével lépjünk hát mi is Júnó havába.

Június első napján emlékezzünk meg az e napon 1531-ben Nagyszombaton született Zsámboki Jánosról. A reneszánsz humanista polihisztor Sambucus néven szignálta műveit. Huszonkét esztendőn át vándorolt a világban, megfordult Lipcsében, Wittenbergben, Ingolstadtban, Strassburgban és Párizsban. Főként nyelvészeti és irodalmi tanulmányokat folytatott, végül Páduában orvosi képesítést is szerzett. Hatalmas kézirat-, könyv- és éremgyűjteményét is utazásai során alapozta meg. 1564-ben végleg letelepedett Bécsben, ahol udvari orvos és történész lett. Ő adta közre Janus Pannonius verseit, számos ókori görög és római szerző művét latin nyelven, a magyar törvénytárat, nevéhez fűződik a teljes Bonfini-kiadás. Térképkiadásai is jelentősek, különösen az Erdélyt és Dalmáciát bemutatóak. Munkásságának jelentőségét az adja, hogy munkáin keresztül Magyarország múltját és jelenét az érdeklődő külföldi kortársak megismerhették, azóta fellelhetetlen kéziratokat őrzött meg másodközléseiben, és ezek máig fontos forrásmunkái a tudománynak.

A Sambucus latin neve a bodzának. Virágzik a bodza, büdös az iskola – járja a mondás.

S már iszogatjuk a libapezsgőt. A mi családunk e néven ismeri azt a szénsavas frissítő italt, amit bodzavirágból készíthetünk. A virágzat gyűjtéséhez a napsütéses kora délutáni órák a legalkalmasabbak. Az egészséges, friss, fiatal virágzatok az ital illatát, zamatát adják, virágpora pedig segíti az erjedést. A cukor fermentálódása miatt lesz pezsgő ital. Színét még fokozhatjuk, ha a cukor egy részét barnára pergelve keverjük hozzá. A meggyűlő szén-dioxid erős palackba zárva várja – dédnagynéném spanyolviasszal ragasztotta le az üvegek dugóját, bírták is azok a „pecsétek” a növekvő belső nyomást! –, hogy buborékok formájában felpezseghessen kinyitáskor. Hűvös helyen tárolva hónapokig eláll, s a kora nyarat idézheti ősz beköszöntekor is.

Június elejére eltűnik a smaragd a fák lombjából, nyárba férfiasodik a márciusban még csitri, áprilisban legényes, május végére már vihart látott, záport átélt zöld. Férfi-erdő – így írta Reményik Sándor:

Eltűnt az üde smaragdragyogás,

A lomb sűrűbb, sötétebb.

Április ment,

Május nyomába lépett,

És közeleg a nyár.

Az ifjú erdő komoly férfi már.

Összeborult a lomb,

Mélyzöld kupola lett.

Visszhangoz töprengő kérdéseket,

És önmagának harsogva felel.

A vihart addig nem engedi el,

Míg búgó hangon meg nem áldja őt.

A fák: keményderekú gondolatok,

Az ősi földből szívnak őserőt.

Koronájukat égnek emelik.

Ha van Isten, ha nincs:

Mindegy nekik.

Mert nekik úgy kell élni, mintha volna!

Viharban, csendben rájok lehajolna.

Mert nekik nőni kell –

És nőni – csak az ég felé lehet.

Eltűnt az ifjú smaragdragyogás,

Sötétebb lett a lomb.

Amit harsogva mond:

Riadó, érces, telthangú beszéd,

Meggondolt felelet.

Vagy ünnepélyes, komor hallgatás.

Az erdő férfi lett.

A verset Reményik Kolozsváron írta, a Hója erdőben, 1921 júniusában, egy évvel a trianoni békediktátum után, de csak 1925-ben jelenhetett meg az Egy eszme indul című kötetében.

2010 óta június 4. – az az évi XLV. törvény értelmében a nemzeti összetartozás napja. Az indoklás – „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme” – látva, mi történik Kárpátalján, időszerűbb, mint valaha.

Ötven évvel ezelőtt, 1972. június 5-től 16-ig tartották Stockholmban az ENSZ első, Ember és bioszféra címet viselő környezetvédelmi világkonferenciáját. A világszervezet közgyűlése a konferencia javaslatára még abban az évben határozatában nemzetközi környezetvédelmi világnappá nyilvánította a tanácskozás kezdőnapját.

1991. június 3-án Daniel Quinn Ismael regénye két és fél ezer pályamű közül elnyerte a Turner Tomorrow Társaság díját, a félmillió dolláros jutalom átadására az Amerikai Természettörténeti Múzeumban került sor. A könyvnek cselekménye alig van: a mondanivaló egy tanár és tanítványa párbeszédében bontakozik ki. A történetet egyes szám első személyben elbeszélő tanítvány egy középkorú, enyhén megkeseredett férfi, a tanár – Izmael – pedig egy féltonnás gorilla. Kettejük találkozásának az előzménye egy Izmael által feladott újsághirdetés: „TANÁR tanítványt keres. Határozott vágy a világ megmentésére elengedhetetlen. Jelentkezni személyesen.”

A kezdeti idegenkedésen túllépve a férfi Izmael tanítványául szegődik, aki nem tanít neki semmi új tényt – ellenben a mindenki által ismert biológiai, ökológiai, történelmi, sőt bibliai tényeket teljesen szokatlan elrendezésben gondolja és gondoltatja újra. A „tanítás” során nem csak rámutat arra, hogy mi minden rossz van a világban: feltárja, hogy a hiba gyökere az ember világhoz való hozzáállásában rejlik, és rávezeti a „tanítványt” s az olvasót, hogy mi a természettel, a Világgal összhangban élés alapja.

„Mit számít az, hogy belefáradtam a körülöttem levő minden élet gyilkosaként élni? Ismerem a jót és a rosszat, és az életnek ez a módja jó. Tehát így kell élnem, még ha halálosan bele is fáradtam, még ha el is pusztítom a világot, sőt mi több, magamat is… Határtalanul fogok növekedni. Behatároltnak lenni rossz. Lehet, hogy széttaposom és romba döntöm a kertet. Lehet, hogy az ivadékaim úgy fognak hemzsegni a Földön, mint a sáskák, letarolják azt, amíg bele nem fulladnak a saját szennyükbe, végül már ki nem állhatják egymás látását sem, és megőrülnek. Mégis folytatniuk kell, mert korlátlanul növekedni jó, a törvény korlátait elfogadni pedig rossz.”

Valóban ez lenne a sorsunk? Ilyen katasztrófa felé tart az emberiség? – teszi fel a ma még aktuálisabb, végső kérdést a könyv.

1992. június 3-i kezdettel tartották meg Rio de Janeiróban a „Föld-csúcstalálkozó”-ként ismert konferenciát. A riói egyezményt – teljes címén A biológiai sokféleségről szóló egyezményt – 1992. június 13-án írták alá. Állást foglal az ember (emberi társadalom) és a természet (élővilág, biológiai sokféleség) viszonyának meghatározásában. Az egyezmény nem csupán az alapelveket és a feladatokat határozta meg, de intézkedett a végrehajtásról is. Betartása azóta is várat magára. Reménykedjünk, hogy az emberiség hamarabb ébred e lázálmából, még mielőtt önmagát ki nem irtja erről a földgolyóról…

És pünkösd. Csodás egybeesés, hogy az idén Trianon napja és pünkösd ily közel került egymáshoz. Most eljövend. A húsvét utáni 7. vasárnap és hétfőn a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli. A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja.

„Új szövetséget kötök veletek... akkor majd... új szívet adok nektek, és új lelket oltok belétek... Az én Lelkemet oltom belétek...” 

A pünkösdi somlyói zarándoklat hagyományáról a XV. századból maradt fenn az első írásos emlék. A világ bármely táján élő magyarság (felekezettől függetlenül) összetartozásának legfontosabb letéteményévé vált mára a csíksomlyói búcsú.

„Régi bevett szokásom szerint ismét valami mulatságos kalendáriumi matériával akartam tenéked mostan is udvarolni” – veszem kölcsön a szót az 1759-es győri kalendárium szerkesztőjétől, kedves Olvasóm. De lám, szomorúbb téma is előkerült mára, s talán reménykeltő is. Mindazonáltal, remélem, hasznosan mulattatónak bizonyultam.

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2022. június 3-án, egy nap híján 102 évvel Trianon után