Szép a fenyő – Weöres Sándor nyolcsorosával indulok karácsony előtti utolsó sétámra. Kedves Olvasóm, ha időd engedi s kedved tartja, tarts velem!
Ilyenkor a leghosszabb az éjszaka, és a legrövidebb a nappal. Ebben az évben december 22-én, pénteken van a téli napforduló, egészen pontosan 3:28-kor.
December közepe táján kezdődött a latiumi földművesek ősi istenének, Saturnusnak az ünnepi hete, a Saturnalia. Bensőségessége köszön vissza a decemberi keresztény ünnepekben is.
A Bak jegyet uraló hónap december 22/23-án kezdődik, és a Bak csillagkép Kr. e. két évezredben adott otthont a Napnak. A Bak a halálból, halálállapotból visszatérő isten jelképe. A hérosznak át kell esnie egy sajátos fejlődésen: valamely hidegvérű állat képében tölti halotti, magzati létét, négylábúként születik e világra, ember alakban végzi el itteni feladatait, és madár alakban távozik a túlvilágra.
December 24. karácsony böjtje, Ádám és Éva napja. Előkészület a természet életre igézésére, az ember megújulására.
Lucok ágán jég szikrázik, üde zöldjük csak pompázik
291 évvel ezelőtt, 1732. december 24-én adta át lelkét a teremtőjének Erdély kiemelkedő polihisztor természettudósa, a karteziánus filozófus, messze földön híres bányászati szakértő és orvos, Köleséri Sámuel. Leydenben és Franekerben járt egyetemre. Hazatérte után Nagyszebenben lett tartományi főorvos. Közben Erdély gazdag ásványvilágának legjelentősebb szakemberévé vált. 1700-ban a leromlott erdélyi bányászat felügyelőjévé nevezte ki I. Lipót császár. Munkássága eredményeként Erdély nemesfémbányászata újra virágkorát élte. 1717-ben megjelent munkája, a latin nyelvű Auraria Romano-Dacica (A római-dáciai aranybánya) a magyar bányászat első kiemelkedő szakmunkája. Elsőként ismertette Erdély aranybányászatának történetét, fontos kultúrtörténeti és természetismereti adatokkal bővítve azt. 4000 kötetes könyvtára orvosi, természettudományos, filozófiai, államismereti és történeti művek tárháza volt. 40 műve jelent meg nyomtatásban latin, német, illetve magyar nyelven. Tudását külföldön is elismerték: a londoni Royal Society első magyar tagjává választották 1729-ben, tagja volt a német akadémiának és a páduai Tudós Társaságnak.
Bod Péter Magyar Athenas című művében így írt róla: „…Erdélybe jövén tsak hamar elhíresedett, mint-hogy minden-féle tudományokban nagy böltsessége volt; az orvoslás mesterségében pedig nagy földön mássa nem volt, aki olly jól a nyavalyák okait észrevehette volna, s olly fundamentomosan orvosolhatta volna. Nem tartottak az ő idejében a két Hazában hozzá hasonló tudósembert”.
25-ére Szemlér Ferenc Karácsony című versét hoztam ajándékul:
Foszlik a fény, fogy a hő,
közeledik az idő,
meg kell már születned!
Gyűlnek is a pásztorok,
igazodik száz torok
édes énekednek.
Nem tudjuk, hogy merre fog
jót jelentő csillagod
rőt egünkre kelni.
De a jászol barma vár
s három keleti király
készül útrakelni.
Az alázott s a szegény
sorsa sűrű éjjelén
jöttöd után reszket.
Nem lehet, hogy annyi test
s lélek vágyát félrevesd
és hogy ne szüless meg!
A karácsony és a karácsonyeste az év mélypontjára – a téli napfordulóra – hoz fényt, melegséget. Az adventi időszak vadhajtása, a vásárlási őrület a fogyasztói társadalomé. Vele szemben ott áll az igaz karácsony ünnepe: a kisded megszületése.
Immár közel kétezer éve emlékezünk meg karácsonykor egy gyermek születéséről. Azon az első karácsonyestén eljött, testet öltött a Kegyelem. A karácsony akkor nyerheti el igazi értelmét, ha elcsendesedve készek vagyunk beöltözni a kegyelembe. Még akkor is, ha
Vérben, vasban nevedet
rebegik a nemzetek,
suttogják a népek.
Vedd le róluk a sötét
égető vasvesszejét,
ahogy megígérted!
Kezük még tán fegyveres,
de a szemük jelt keres,
jelt, ami segítsen.
Ó, ne hadd csalódniok,
szállj közéjük szép titok,
gyermekarcú Isten!
S mentsd meg, akit szeretünk,
gyermekünk és kedvesünk,
barátunk és vérünk
– S ha majd Krisztus született
áldd meg ősi szeretet,
minden ellenségünk!
Ennek elfogadása lenne maga a kegyelem.
A karácsonyi asztal megterítésének a kultikus szokásai népenként változóak. Amerikában pulyka nélkül elképzelhetetlen a karácsonyi asztal. Mifelénk éppen a szárnyas nem szokás: hátrafelé kapar – az éppen múló évbe kaparja a szerencsénket; az előrefelé túró disznó – főleg malac képében – az új évbe túrja a szerencsénket. És ha év közben nem is, de ilyenkor szinte minden asztalra kerül hal. A halpikkely – a halpénz – gazdagságot ígér. A hal böjtös étel – Krisztus szimbóluma. Andrásnak és Simonnak mondja a Galileai-tó partján: Gyertek, kövessetek, és emberek halászává teszlek bennetek.
1989 karácsonyán történt: a marosvásárhelyi vár udvarára, a Vártemplom mellé, a mostani fűszernövények kertje helyére öntötték ki az éppen megérkezett Tisza-tavi élőhal-ajándékot egy hatalmas lajtos kocsiból. Az alig fagyott, hófoltos földön busák, pontyok, amurok dobták ég felé testüket. S mindenki, aki arra járt – a hír hamar szétterjedt a felsővárosban –, vihetett haza belőlük. Remélem, sokan vannak még, akik részesültek ebből az... égi ajándékból. Égi ajándékot mondok, mert bár kézzel foghatóak voltak a sikamlós haltestek – amelyek végküzdelmüket vívták ott a várudvaron, mintegy áldozatul emberi boldogságok oltárán –, a lényeg az együvé tartozás lelki ajándéka volt. Jómagam az első fordulóban édesanyámhoz, a Székely vértanúk kútja mellé vittem egy jókora amurt, s másodikra magunknak is választottam egyet, s vittem haza a Tisztviselőtelepre, a Vulkán utcába. Ez s az éppen aznap kezemhez szelídült, kokárdával átkötött fehér kenyér volt annak a karácsonynak a legnagyobb ajándéka: nem halászok, nem pékek, de arra az időre lélekhalászoknak felkent anyaországi egyszerű magyar emberek ajándéka. Ennél szebb karácsonyt nem kívánok senkinek.
De térjünk vissza a természethez. Az ég madarait, főleg hóhulláskor, a karácsonyi maradékokkal is etethetjük, akár úgy is, hogy nekik is „karácsonyfát díszítünk” hasznos madáreledellel. Kíváncsi vagyok, lesznek-e olyan fagyok, hogy a város parkjaiba, temető közeli utcáiba megérkezzenek – mint minden erős télen – a tengeliccsapatok mellett a havasokról idevetülő pirókseregek, netán a Bulevárd keleti ostorfáinak datolyaízű (!) csonthéjas gyümölcsét értékelendő, megjelennek-e a csonttollúak ezres seregei. Régebben a tengelicet, pirókot, kenderikét dallamos, lágy és bájos énekükért kalitkába zárták. Aki (!) ott már nem jókedvében dalolt, ha dalolt egyáltalán. Töredelmesen bevallom, hogy nekem is volt kisiskolás koromban kalitkában tartott havasi süvöltő párom. Ajándékba kaptam, aztán tavasszal csak szabadon engedtem őket. Középiskolás korunkban a szép emlékű Málnássy László öreg barátunk vezetésével – a vásárhelyi Gombászegyesület névadójáról van szó – téli madáretetőket helyeztünk ki a Trébelyben s a Somostetőn, hóolvadásig etettük az énekesmadarakat. Aztán, amikor a 14. sz. általános iskolában tanítottam, újra találkoztam a lépezőkkel: volt olyan diákom, akinek az apja ezzel kereste a kenyerét; a tömbházlakásában kalitkák tucatjaiban raboskodtak a hétvégi piacra szánt énekesek. Nem sok sikerrel próbáltam győzködni a Csere-erdő „madarászait”, akik még a ’80-as évek derekán is léppel fogták az énekesmadarakat, hogy árulják azokat szerte Vásárhely piacain (!), hogy hagyjanak fel ezzel az állatkínzással. Énekesmadarak befogása, egykor foglalkozása kispénzű embereknek, ma barbár pénzkeresés! Kíváncsi lennék, űzi-e még valaki ezt a „foglalkozást” vidékünkön? Remélem, hogy nem.
Karácsony után
Mikor már elment,
akkor tudod,
hogy angyal járt bent.
Nem volt szárnya,
de mégis volt szárnysuhogása,
Oly zajtalan, oly észrevétlen
Az Isten járt itt angyalképpen:
Az Isten, aki mindig itt van,
csak nem hallod, mert olyan zaj van.
Elküldte követét a csendet,
a küldött képében Ő jelent meg.
Higgyük el, amit Károlyi Amy mond:
A küldött járt közöttünk.
December 28. Aprószentek napja. Heródes, miután megtudta, hogy a Messiásnak Betlehemben kell megszületnie, úgy próbált dacolni a sorsával, hogy Betlehemben és környékén minden számba jöhető gyermeket megöletett. E gyermekmészárlás áldozatait nevezi a magyar nép aprószenteknek (latin innocentes martyres = „ártatlan vértanúk”).
De térjünk meg a békés természetbe az emberek talán kevésbé békés mai világából Csorba Győző Hó-hívogatójával:
De jó volna ha volna
ha hó hullna halomba
ha már fű sincs levél se
betakarna a tél mindent fehérbe
Kétkarácsony utolján
ünnepnapok kihunytán
fakó végén az évnek
de jólesne kevés derű a szívnek
Hét álló nap havazna?
Ha tenné is mi haszna?
A hó alól csak-újra
az a csúf sár a hó alól kibújna
Kevés derű mi lenne?
Szépségtapasz a sebre
Alatta mint előtte
ami sajgott úgysem engesztelődne
Azért mégis ha így is
ha ez csöppet segít is
de jó volna ha volna
ha a friss hó falut-várost bevonna.
Áldott karácsonyi ünnepeket kívánva, maradok kiváló tisztelettel.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
