2024. november 22., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely


Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok...


Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó.

Folytatom, kedves Olvasóm, héttel ezelőtt megkezdett gondolatomat.

Feleleveníteni legszebb hagyományainkat, mindazt az örök érvényű bölcsességet, amelyet a Kárpát-medencében otthonra talált magyar törzsek leszármazottai nemzedékről nemzedékre továbbadtak. Az elmúlt ezernél is több esztendő jó néhány megpróbáltatást tartogatott. A magyarság azonban dacolt a történelem viharaival, az ellenségekkel, a barbár hordákkal, az árulással, a pártütéssel, a természeti katasztrófákkal és a járványokkal. Erre csak az a nép képes, amelynek a gyökerei – hasonlóan egy öreg, de még mindig életerőtől duzzadó faóriáshoz – egészen mélyre nyúlnak le. A magyar népdal, a néptánc és a népköltészet a legfontosabb, a talajban legerősebben kapaszkodó kulturális gyökereink közé tartozik.

Arany János, a magyar népköltészetről elmélkedvén, a népköltészet egyes darabjainak meglepő tökéletességét nemzedékek csiszoló-javító munkájának tulajdonítja – írta volt Jékely Zoltán a Háromszéki népdalokban –, a nép ajkán válik a mű idők folyamán általánosabb érdekűvé, az egész nép közvagyonává… 

(...) Gábor Áron hajdani jó, sokáig dörgő ágyúinak csodája ilyen síkon ismétlődik meg!

Ugyanez mondható el (...) a lakodalmas költészetről, a köszöntőkről és mondókákról is. Az ősi és újdonatúj, bölcs és huncut székely humor sziporkázik belőlük, méghozzá oly bőséggel, hogy azt kell hinnünk: kifogyhatatlan, halhatatlan!

Ezek a dalok, mint általában a magyar népköltés legjava, dallam nélkül is életképesek – legfennebb a földön járnak, s nem tudnak felrepülni, messze vándorolni, nagy egeket beutazni. Vagy ki tudja? Hátha még erre is képesek?!

Ősz s tél határán hatványozottan érezzük e sorok igazságát.


Rakott gyümölcsösök s téres mezők,

nyájas felhők az aranysárga égen

s mint régentájt, homéri kék vidéken

visszhangos szőlődombon fürtszedők.


Nagy ódon illat. Színes lomb az erdőn

és zsong a lég ezüstös hárfahangtól,

egy titkos istenkéz merengve lantol

a nyár búcsúja hangzik még kesergőn.


A forrás mellett nympha ül. Kibontva

az enyhe szélben szálldos szép haja

s az édes kéz, mely színes körbe fonta


a virágot, most ölébe ejtve nyugszik.

Tág, kék szemén a fény mint csillag úszik

s a nádasból felhangzik Pán szava.


Komjáth Aladár Évszakok ciklusából az Őszt idéztem ide. S a forrásokat, borvízforrásokat Székelyföldről.

Éppen száz éve, 1923. november 21-én költözött végleg budapesti ideiglenes otthonából az örökkévalóságba a székelyföldi borvizek első tudora, Lemhényi Hankó Vilmos vegyész, filozófiadoktor, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Parajdon született, középiskoláit Kolozsvárt, Budapesten és Lőcsén, egyetemi tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte. 1877-ben ugyanott tanári képesítést nyert vegytanból és természettanból, mire a dévai állami reáliskola kémiai tanszékére nevezték ki. Elsősorban ásványvízelemzéssel foglalkozott, s népszerűsítette a természettudományokat. Leghatásosabb vállalkozása az Universum évkönyv volt. 1894-ben Egy elfelejtett magyar találmány című, a Természettudományi Közlönyben megjelent írásában felhívta a figyelmet Jedlik Ányos szódavízgyártó készülékére, amelyet napjainkban a hazai szódavízgyártás első gépeként ismerünk. A Székelyföld című munkája, mely összefoglalta a kor természettudományos ismereteit egész Székelyföldről, 1896-ban jelent meg először. E könyv útmutatásai alapján jártuk öcsémmel, Kiss Lajos geológussal a vidéket. Több helyen is találkoztunk Hankó nevét viselő forrásokkal. A legnevezetesebb a kovásznai Galambok völgyében van. Föléje épületet húztak fel még a XIX. század végén – még láttuk azt a ’60-as évek elején –, s vizét Naturalis, majd Sanitas néven palackozták a ’30-as évek végéig. Később már csak a szén-dioxidját fogták fel, s azzal dúsították a ’60-as években a borszéki Kossuth-forrás palackozott vizét is. (Hankó állapította meg, hogy a vidék Európa leggazdagabb CO2-forrása.)

A Székelyföld 1993-as újrakiadásával próbáltam meg először megismertetni a szülőföldemet első unokámmal. Hogy sikerül(t)-e? Az idő majd eldönti.

Hankó-forrás, Kovászna, 1906


Hideg, sötét éj van: itt ülök szobámban

Kihűlt, fásult szívvel, búsan, egyedül…

Odakint a hűvös, őszi éjszakában

Hervasztó, hideg szél egy dalt hegedül.

Hervasztó, hideg szél miről is dalolhat,

Mint az elmúlásról?... Ismerem e dalt…

Édes reményekről, amelyek csak voltak (...)


Egyedül lennék e gondolattal? A 146 évvel ezelőtt, 1877. november 22-én született Ady Endre sorait hívom segítségül.


Virágot dermesztő, novemberi szellő

Ne zúgd e siralmas, síró éneket,

Ami régen elmúlt, ami vissza nem jő,

Sírjokból ne ébressz tört reményeket! (...)


Elmulás zenéje, bús őszi, hideg szél,

Feledni akartam, altatni szivem,

Dacolni a múlttal, ugye, mily rideg cél?

De ez, amin lelkem megnyugszik, pihen…

Novemberi szellő, jobb lesz, ha kioltod

Az emlékezésnek régi lángjait (…)


De a természet sohasem gondolkodik előre. Öntörvényű ritmusában egyszerűen csak visszatarthatatlanul halad. Most éppen az első havazásig.


Hópelyhek csengetnek szemembe; szánkók

szaladnak évek pusztáin át…

Rázzák, rázzák a fák a virágot

hóból; virág és pille: hó.

...Illanok a gyémánt tél mosolyában.

...Vágja a szán szele fülem és orrom...

Micsoda nagy madár ül ott a fán?

...Túlcsenget a csend az egész világon

vatták vattáznak minden körül.

Ott túl a csönden...

az évek béllelt sáncai alján

iszonyú robbanások alszanak...


A 140 évvel ezelőtt, 1883. november 26-án született Babits Mihály versében Hópelyhek csengetnek szemembe…, s úgy mint akkor, 99 évvel ezelőtt, 1924-ben, amikor megíródott ez a vers:


Szánkók rohannak az éveken át

csönd vattázza a(z) utcát...


A gyéren pilinkázó hópelyhek táncából majd két évszázad távolából érkező üzenetet kódfejtek: 184 évvel ezelőtt, 1839. november 27-én született Ruszkabányán Hoffmann Károly geológus, műegyetemi tanár, a magyar földtani térképezés kiemelkedő alakja. Alig tízéves, amikor a Ruszkabányára bevonuló császári ulánus csapatok Julius Jacob von Haynau személyes utasítására nagynénjét, apja bányarészvényestársának feleségét, Buchwald Franciskát koholt vád alapján a bányavároska főterén félmeztelenre vetkőztetve nyilvánosan megvesszőztette 1849. augusztus 23-án. Maderspach Károly nem tudta elviselni a feleségét ért megaláztatást, és még aznap a saját gyárukban készült mozsárágyúval agyonlőtte magát. Ilyen délnémet származású magyarok teremtettek bánya- és kohóipart a Ruszka-havasokban (is). Hoffmann a freibergi akadémián és a heidelbergi egyetemen tanult Robert Wilheim Bunsen és Gustav Robert Kirchhoff vezetésével. 1864-től a budapesti műegyetem ásvány- és földtani tanszékének tanára volt. 1869-ben az akkor szervezett Földtani Intézet főgeológusává nevezték ki. A Természettudományi Közlöny ásvány- és földtani közleményeinek rovatát vezette. Úttörő munkát végzett Erdély északi részének földtani feltérképezésével s a Budai-hegység korszerű földtani szerkezeti modelljének megalkotásával.

A naptár szerinti ősz utolsó napján, november 30-án, 1963-ban hunyt el Komjáthy Aladár tudománytörténész, költő. Élete utolsó két évtizedében főleg természettudományi problémák foglalkoztatták. 1945-ben lefordította Ernest Rutherford Az atomkutatás módszerei és eredményei című munkáját, 1947-ben Isaac Newtonról, Rutherfordról és Louis de Broglie-ról adott közre kötetet. Legismertebb munkája a természettudomány fejlődésével foglalkozó A tudás fája tudománytörténeti összefoglalója. (E mű címét kölcsönözték a ’90-es években megjelent nagylélegzetű, népszerű nyolckötetes sorozatnak is.) Az ő versével lépek át a Télbe.


Kopasz fák borzongnak a téli szélben

s hangos, színes, fényes a délután,

halvány nap száll a tárult tiszta égen

s tavaszt ígér a morcos tél után.


De roppant tűzszemét még zárva tartja

s alig ragyog pilláin át a láng

virágtalan áll Ókeános marta

partok során a szendergő világ.


Egy barna domb lejtőjén meglapulva

mogorván nézi Pán a téli tájat

nymphákról álmodik a dombra hullva.


Halkan és vágyakozva fúvolázgat

fürtös nyarak felé zsibong a vére

és nem gondol már fagyra, hóra, télre.


Maradok kiváló tisztelettel.


Kelt 2023-ban, november utolsó péntekjén, a Ne vásárolj semmit! napon

(A napot 1992-ben kezdeményezte a kanadai Ted Dave, aki a reklámszakmában dolgozott. Ezáltal akart tiltakozni a reklámok szüntelen túlfogyasztásra való ösztönzése ellen.)

Kopaszodó ágak borzongnak a novemberi szélben

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató