(…) Emlékezzetek a bölcső mellett meghalt anyákra,
s azokra, kiket megöltek munka közben;
a leányra, aki negyedóra múlva
viszontláthatta volna vőlegényét, ki négy év előtt
a frontra ment és sebesülten tért haza;
(…) a gyermekekre, akik az iskolából
sohasem tértek vissza, s akiknek kis köténye
most elárvultan leng a szélben…
Eugen Jebeleanu Hirosima mosolya poémájából az Ének az ismeretlen halottak emlékezetére című verset Franyó Zoltán ültette magyar nyelvre.
Oh, emlékezzetek, mindig emlékezzetek
az ismeretlen hirosimai halottakra (…)
Messze még augusztus első dekádja, s oly közel – 80 évnyire – a japáni atomkatasztrófa. Mi indokolhatná más, mint az, hogy ily verssel tarsolyoztam e heti sétánkra, mint a támadás Irán atomlétesítményei ellen? Hiszen nagy tétje van annak, hogy atomfegyver ne legyen… sehol! De más oka van választásomnak.
Oláh Anna akadémiai díjas könyvét dedikálja a Kossuth Klubban
36 évvel Hirosima után, 1981-ben jelent meg Oláh Anna első dolgozata, A diák honnan tudná?, a TETT 17. számában. A cikket e kérdéssel fejezi be:
Honnan is tudná meg a mai XI. osztályos a sugárbetegség szimptómáit, következményeit, ha a tankönyvek csak a kiegészítő leckékben szólnak erről, és megtanítását a tanterv a tanár belátására bízza?
(A ’80-as években az anyaországiak figyelmét nem kerülte el a Bukarestben megjelenő A HÉT tudományos ismeretterjesztő melléklete. Gánti Tibor lapjában, a Természet Világa 1981. decemberi számában a Folyóiratok rovata dicsérte a TETT Atomkor számát: (…) szilárd, pontos és érthető ismeretekkel kell eloszlatnunk az újraszülető téveszméket. Szép adalék ehhez Oláh Anna: A diák honnan tudná? s Máthé Márta: Előítéletek, mítoszok, szimbólumok c. írása (…) Az 1981-82-es tanévtől a Marosvásárhelyi 14. Sz. Ált. Iskolában tanítottam, s kollégaként kezébe tudtam adni a Természet Világa őt is méltató írását.)
Tantárgya minden ágával-bogával foglalkozott fizikatanárnő barátom. Olyan sátorozó pionírexpedíciót szervezett a Sóvidékre, ahol sóval s természetes növényi anyagokkal „játszottak” a kis felfedezők. Fogpasztát, szappant, tartósítószert „találtak fel”.
Abban az időben kéthetes mezőgazdasági gyakorlattal kezdődött a tanév. Az egyik szeptemberben a bándi szőlősben szüreteltünk. Akkor mesélte el nekem, hogy milyen kincsre akadt a Teleki Tékában: Bolyai Farkas peregrinációs könyvecskéjére, s már meg is lenne a címe: Tanár Bolyai Farkas emlékkönyvi levélkéi, s úgy néz ki, hogy Domokos Géza meg is jelenteti a Kriterionnál.
A könyv 15 év késéssel, 1996-ban jelent meg Magyarországon. A budai várbéli Litea Könyvesboltban tartott bemutatón akkori baár-madasos diákjai, köztük Zsolt fiam, olvastak fel a levelekből.
Előre rohantam az időben. Magyarországra való áttelepülésünkkor, 1990-ben, Berekfürdőn kerestem – akkor éppen fizikusként a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Karcagi Kutatóintézetének fitotronját kezelte.
De egy percre sem hagyott fel a Bolyai-kutatással. Mi több, megpróbált egy Bolyai-kutató diákgárdát létrehozni. Ez volt a célja a ’90-es évek elején megszervezett Bolyai-táboroknak. Az első helyét keresve, Horváth Gyula komédiással – ez állt a névjegykártyáján is – a Pusztamarót fölötti, medvehagymás domboldalakkal körülvett egykori úttörőtáborig is eljutottunk. Végül a Velence-fürdői diákkempingben rendeztük meg az első tábort, csonka-magyarországi, erdélyi s felvidéki diákokkal, a legkisebb táborlakó, Júlia lányom épphogy csak iskolába kezdett járni. A matematikus Kiss Elemér, a szépíró Vári Attila, az űrhajós Farkas Bertalan, a MIÉP-et megalakító Csurka István voltak a meghívott előadók. Anna unokaöccse, a politológus Zárug Péter Farkas ott köteleződött el a radikális jobboldali politika mellett. (Később több, Oláh Annával közös tudománytörténeti cikke jelent meg.)
Oláh Anna, a Bolyai Pedagógiai Alapítvány mindenese, a Baár-Madas Református Gimnázium, majd a budapesti IX. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola – itt voltunk rövid ideig újra tanártársak – fizika- s számítástechnika-tanára volt, programozó oktatóként ment nyugdíjba a Károli Gáspár Református Egyetemről.
Állandóan nevelt, oktatott. Sokoldalúságára példa, hogy a Természet Világa VI. Természet-tudomány diákpályázatán, 1996-ban, a Simonyi Károly által kiírt Kultúra egysége különdíj II. díját a Baár-Madas Református Gimnázium diákjainak, Áprily Lajos természettudományos műveltségét felleltározó munkájának (Kiss Székely Zsolt & Júlia: „Csodáltalak ezer szemmel, ezerszemű szerelemmel”) egyik tanár irányítója volt.
Mindeközben Bolyai-kutatóként sorra jelentek meg dolgozatai s könyvei, melyeknek témáit még csak felsorolni is nehéz. Tette mindezt úgy, hogy a matematikus Weszely Tibor, Kiss Elemér, Oláh-Gál Róbert vagy az irodalmár Kozma Béla kutatási területén kívül esőkre összpontosított: Farkas oktatási módszerei, kemencetana, gyümölcskertész, borász s erdészeti munkássága, folyószabályozási munkája, orvoslása, csecsemőgondozás-tana, tanulmánya lencsékről s szemgyógyászatról, hangtani, képrögzítési s műszaki eszméi; János elmélete a magyar gyökszavakról…
Együtt dolgozva Gazda István tudománytörténésszel adták ki az Egy halhatatlan erdélyi tudós, Bolyai Farkas című publikációgyűjteményt, amelyben főmunkatársként szerénykedik: a 100 cikkből 19-et jegyez Oláh Anna. E kötetet 2003-ban az Akadémiai Kiadó nívódíjjal jutalmazta.
Sokan csak a Dániel-kályhák kutatójaként ismerik.
Ám az ő kitartásának eredménye, hogy Bolyai János Appendix munkapéldánya saját javításaival a szellemi világörökségbe eddig felvett magyar értékek közt a Magyarország szellemi értékei 4. helyére sorolta.
Az Appendix javított példányát Bolyai János apjának, egy másikat levélként küldte Bécsbe János főherceghez, amely ma az MTA Könyvtára Kézirattárának Bolyai-gyűjteményében található. Oláh Anna munkásságának eme részét jutalmazták a Magyar Köztársasági Érdemkereszt Aranyfokozatával.
Emlékszem, amikor még a UNESCO-döntés előtt lelkesen magyarázta, hogyan jött rá a postai küldeményen található lyukakból a küldés pontos évére:
A kötet utolsó lapjain, több helyen (kb. 1 cm-ként) szúrásnyomok láthatók, amelyek több oldalon áthatoltak. Ez annak lehet bizonyítéka, hogy az 1831-es kolerajárvány idején a kötetet postai küldeményként ily módon valahol füstöléssel fertőtlenítették.
Ezen a példányon olvasható az a mondat, amelyik Kiss Lajos geológus öcsém jelmondata is lett:
„Nyilvánvalóan soha nem a szerző hibája, ha adott esetben az ítélet erről hamis és lebecsülő csupán azért, mert az érintettek nem kellően mesterei hivatásuknak…”
Ezeket a sorokat Bolyai János akkor írhatta, amikor tudomására jutott, hogy munkájáról szakvéleményt kértek Gustav Adolf Greisingertől, a bécsi Hadmérnöki Akadémia matematikaprofesszorától, aki írásos véleményében nem foglalt állást egyértelműen az Appendixben foglaltak értékéről.
Ez az idézet áll az Oláh Annától kapott Bolyai János-portré alatt is a Szentendrei Református Gimnázium Bolyaiak természettudományos előadói amfiteátrumának falán is.
Sok éven át az iskola Tentamen-gáláján – a diákok tudományos dolgozatainak szemléjén – ő is dolgozatbíráló s előadó volt.
A szentendrei Bolyai-pónyikalmafa-csemete elültetése
(A Bolyaiak név egyedülállóan egy névvel tiszteleg a két Bolyai emléke előtt. Avatásán Gazda István mellett részt vett Staar Gyula, a Természet Világa főszerkesztője s Kálmán Attila matematikatanár, tanügyi államtitkár, aki doktori dolgozatát Nemeuklideszi geometriák elemei címmel írta s védte meg, s amelynek Weszely Tibor volt a bírálója.)
A Bolyaiak terem falán ott függ az apa képe is, alatta a Kozma Béla, a Bolyai Farkas Középiskola első igazgatója, könyvében, a Bolyai Farkas aforizmáit tartalmazó Fűzetlen orientál gyöngyökben is szereplő mondat:
„A nagy Isten előtt olyan kicsi vagyok én, mint te, s te olyan nagy, mint én.”
Alattuk még két okiratmásolat. Az egyik a világemlékezeti listán szereplő Appendix-példány oklevelének másolata. A másik egy igazolás – a pónyikalmafa genetikai ágáról.
Oláh Anna ide vonatkozó tevékenységét így fogalmazta meg:
A végrendeletében Bolyai Farkas egy pónyikalmafát kért fejfának. Bolyai-kutatói munkásságom egy jelentős eredményének tekintem azt, hogy a Kárpát-medencében az eredeti almafáról metszett oltványokról több mint 70 helyre telepítettem pónyikalmafákat – Aknaszlatinától Zentáig.
Egy ilyen pónyikalmafa terem ma a Szentendrei Református Gimnázium kertjében is.
2012-től tíz éven át volt az Erdélyi Helikon-estek vetített képes előadásaink mestere.
Az utóbbi három évben visszavonult berekfürdői magányába…
Éppen hete vettem hírét, továbbköltözött. A marosvásárhelyi református temetőben pónyikalmafa-csemete nő majd a sírján.
Fent az egekben van egy Bolyai-felhő, végső helyét ott foglalta el barátnőm, a Bolyai-kutató.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
