Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Fehér testem fagyban feszül,
hajnal körül jegesre hűl.
A róka-talp, a nyúl-köröm
megcsúszik sima bőrömön.
De dermedt testem érzi már,
hogy egyszer eljön egy sugár.
Ezer sugár jön, millió,
s dalolni kezdek én, a hó!
A bűbájos Áprily Lajos megleste A februári hó dalolgatását, s lefordította azt emberi szavakra:
Ma még erecskét csörgetek,
de holnap rönköt görgetek.
A vízmosáson, szirtközön
lerontok, mint zúgó özön.
Reszkess, te part, hökkenj, te gát,
száguldok már a síkon át.
Tengerré nő folyó, patak,
s a vészharangok konganak!
Ha jól utánanézünk, ezen a télen volt már egy áradása a Kárpát-medence folyóvizeinek, s bizonyára lesz majd egy hóolvadáskor is. Tél tábornok egyelőre tartja magát. Még a kisebb vízesések is jégszobrokká merevedtek itt-ott. Máshol meg éppenséggel dugná már ki a fejét a hóvirág s a téltemető.
Most azonban egy másik növénnyel kedveskedek neked, hűséges Olvasóm. A mentával.
A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) Gyógynövény Szakosztálya 2024-ben a borsmentát választotta az év gyógynövényének.
Magját valaki Krőzus
kezével szórta szét:
menta-kert a patak-part,
menta-mező a rét.
A nyáj, ha inni jő le,
mentás gyepet tapos,
a forrásnál az árnyék
mentától illatos.
Ahol leülsz, ruhádnak
vadmenta-szagja lesz,
s amerre jársz, a fátyla
utánad lengedez.
Ha levelét kezeddel
összemorzsolgatod,
Párizs parfőmje helyett
ez lesz az illatod.
S éjjel, ha még nem alszol,
s felém nyújtod kezed,
álmomban menta-réten
vándorolok veled.
Áprily Lajos Menta című versét egy kicsi, tizenéves leányka fedeztette fel velem a ’90-es évek elején. Akkor még Gyermelyen rendeztem a nemzetközi Áprily Lajos-versenyeket. Barátnőm, a magyar szakos tanárnő Simon Anna kislánya, Kisanna – akkor még ráillett ez a név – a gyarmatpusztai Sándor Móric-féle vadászház nagytermében bűvölte el a hallgatóságot e bájos ígéretű verssel.
A mentafélék kellemes, friss illatát biztosan mindenki szereti, a repülő rovarok, például a legyek vagy szúnyogok azonban ki nem állhatják.
Jelenlegi ismereteink szerint a borsmenta (Mentha x piperita Huds.) spontán létrejött fajhibrid. Két vadon termő mentának, a Mentha aquaticának és a Mentha viridisnek a leszármazottja. Pontosan nem tudni, hol keletkezett. De már az ókorban termesztették Kínában és Japánban. Ókori egyiptomi sírokban Kr. e. 1000-ből származó növényt is találtak. A borsmenta egyike azoknak a növényeknek, amelyeket Európa, Ázsia és Amerika számos országában egyaránt hatalmas területeken termesztenek. Évelő növény, kb. 1 méter magasra nő. Négyszögletes szára az alsó részén elágazik. A tőben sarjhajtásokat fejleszt, amelyek a föld felszínére kerülve meggyökeresednek, és leveles szárakká fejlődnek. A virágok a szárak végén kalászszerű virágzatot alkotnak. Az egyes virágok apró murvalevelek hónaljában, álörvökben fejlődnek. A virágszirmok barnás-ibolyás színűek. A levelek váltakozó, átellenes állásúak, vöröseszöld színűek, szárnyas erezettel, fűrészesen fogazottak.
Illóolajának (Aetheroleum menthae piperitae) legfontosabb alkotórésze a mentol és annak észtere, a mentil-acetát. További alkotórészei a menton, karvon, karvakrol, limonén. Az olajat a frissen szedett virágrügyes hajtásokból desztillálással nyerik.
Ezek a vegyületek hatással vannak a bőr, a száj és a torok hidegre érzékeny receptoraira, és ez a tulajdonság felelős a természetes frissítő, hűtési érzésért, amelyet a belélegzés, evés vagy a bőrre való felvitel után vált ki.
Ezenkívül sok vitamint (A, ẞ-karotin, C, E, piridoxin (B6) és K) is tartalmaz.
Az ókori görögök olaját balzsamozáshoz használták. Iparilag előállított illóolaját a rágógumigyártásban, a gyógyszerészetben, illetve a kozmetika- és az élelmiszeriparban hasznosítják.
A borsmenta értékét az illóolajban levő mentol adja. A japán menta 90% körül, az angol 70% körül és harmadikként a világon a magyar menta 65-67,5% körül tartalmazza.
A leveléből készült teát és illóolajat a népi gyógyászatban epe- és bélpanaszok, illetve megfázásos tünetek enyhítésére használják. A borsmentaolaj hatásosan enyhíti az emésztési panaszokat, ami elsősorban görcsoldó hatásával függ össze. A borsmenta vegyületei a sejtreceptor szintjén a kalciumcsatornák blokkolásával ellazítják a bél falát és a záróizmokat. Ezt a tulajdonságát használják fel az „irritábilis bél szindróma” (IBS) és más kólikás rendellenességek kezelésében. Epehajtó hatását is vizsgálatok bizonyítják. Megfázás esetén köptetőként alkalmazzák. Az illóolajat, illetve a belőle nyert mentolt antibakteriális, hűsítő és enyhe helyi érzéstelenítő hatása révén külsőleg is használják például csípések, kiütések esetén. A kezelt terület vérkeringésének fokozásával enyhíti az ízületi és izomfájdalmat.
Az erkélyen, de akár az ablakpárkányon is nevelhetünk borsmentát. Vegetatív úton könnyen szaporítható. De február elején talán még korai lenne mentát hajtatni. Hiszen most még
Halvány ezüstfüst futja be a fákat.
A téli reggel éles, zúzmarás.
Veszem át a szót Kosztolányi Dezsőtől. Így írt a Februárról a Negyven pillanatképben.
Olykor, mikor lehúzzuk téli kesztyűnk,
belénkharap a fagy, s mi sírni kezdünk,
mert fáj a seb, mint a farkasmarás.
A február valamikor az év utolsó hónapja volt, s ezért ragasztották hozzá négyévenként a szökőnapokat. 2024 is szökőév. Nézzünk csak kicsit szét február elején a naptárban!
Február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony napja – Szűz Mária tisztulásának és a fénynek az ünnepe.
Azért szentelik meg az emberi természetünket jelképező gyertyákat, hogy az isteni Fény kiáradjon és eltöltsön minket is – írja Kun Fruzsina Gyertyaszentelő Boldogasszony című esszéjében. – Az ókori Rómában tavaszkezdő nap volt, fáklyás engesztelő körmenetet tartottak, amelyben a pogány rómaiak körbejárták a város bálványszobrait.
Közismert hiedelem szerint, ha a medve gyertyaszentelőkor meglátja az árnyékát, elnyúlik a tél, de ha nem, korai tavaszra számíthatunk.
Őseink a medvében a legfőbb (állat)istenséget tisztelték, a vegetációs ciklus, illetve a holdváltozások urát (a régiek e kettőt összekapcsolták). Téli álmából való február eleji ébredése, valamint az, hogy ekkor hozza világra bocsait, a természet föltámadásának, a tavasz eljövetelének jelképévé vált – írja Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában. – A medvekultusz európai nyomai a jégkorszak elejéig követhetők a múltban.
1971. február 2-án az indiai Ramsar városában fogadták el az ún. ramsari egyezményt, amelyben a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a kormányok felelősséget vállaltak a vizes élőhelyek védelméért. Az egyezmény a múlt évezred végére már a vizes területek általános védelmére irányuló világkonvencióvá bővült. Az egyezményt aláíró országok száma mára száz fölé emelkedett, s a hatálya alá tartozó vizes terület közel 80.000.000 km2-nyire. Az egyezmény elfogadásának évfordulóján tartjuk a vizes élőhelyek világnapját.
178 évvel ezelőtt, 1846. február 2-án látta meg a napvilágot Paszlavszky József zoológus, tanár. Már 24 éves korában, 1870-ben a Magyar Nemzeti Múzeum ásványtárához került. 1873-ban tanársegéd lett a budapesti egyetem állattani tanszékén Margó Tivadar mellett. Jelentős szerepet vitt a Természettudományi Társulat működésében, melynek 1877–96-ban másod-, 1897–1906-ban elsőtitkára volt. 1877-től a Természettudományi Közlöny és a Fauna Regni Hungariae (Bp., 1899–1900) egyik szerkesztője volt. 1888-tól változó terjedelemben, de rendszeresen jelentek meg a Természettudományi Közlöny Pótfüzetei. Ez hosszabb cikkeivel egyes kérdések mélyrehatóbb tárgyalását tette lehetővé, esetenként eredeti tudományos eredményekről is tudósított. A Közlöny igen nagy szerzőtáborra támaszkodott. Nem akadt az időszakban számottevő természettudós, aki ne írt volna a Közlönybe. Nem kevésbé fontos, hogy milyen sok középiskolai tanár volt rendszeres vagy alkalmi munkatársa. Ott találjuk köztük az olyan országosan ismert egyéniségeket, mint Hankó Vilmos, Heller Ágost, Mikola Sándor, akik, Paszlavszky Józseffel együtt, tagjai voltak a Magyar Tudományos Akadémiának is. A legtöbb vidéki tanár szerző Aradról, Győrből és Kecskemétről került ki, de még kis falucskában működő tanító is akadt közöttük.
Amikor a századfordulón nevelkedett, a természettudományok terén kiemelkedőt alkotott magyar kutatók meghökkentően nagy számának a nyitját keressük, az egyik okot minden bizonnyal a kiváló magyar középiskolákban, és ezen belül több tanárnemzedék kivételes felkészültségében kell megtalálnunk – írja Beck Mihály a Tudományos mozgalmak – Nyolcvan év hazai természettudományi művelődéstörténete című esszéjében. – Ehhez pedig jelentősen járult hozzá a Természettudományi Közlöny.
S annak végig középiskolai pedagógusként is működő szerkesztője, Paszlavszky József – teszem hozzá. (Jómagam is a Természettudományi Közlöny cikkein nőttem fel a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben.)
Maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2024-ben, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján