Ősz. Laurisin Lajos versével indulok e havi utolsó sétámra. Ha kedved tartja, lépj nyomomba, kedves Olvasóm!
Őszirózsa – ábrándozó lelkek szelíd kiskertjéből
Végére járt a szüret a Kárpát-medencében, akárha évszázadok óta. Ambrus Lajos Csérer Lajos 1915-ben írt erdélyi mezőgazdaság földrajzi vázlatából idéz:
„…Erdély (…) minden vidékén megfelelő fajtával sikeresen termelhető a gyümölcs. Igazolják ezt Besztercze, Teke, Szászrégen, Marosvásárhely, Medgyes, Segesvár glédába ültetett modern kertligetei. Földmívelési utunk talán legméltóbban Erdély szőlősvidékein fejezhetnénk be… Nem is tudom az erdélyi »Hegyalján« kezdjük-e az utat a gyulafehérvári »Rózsamáli« kertekben, vagy a krakkói kárbernet termőhelyéről? Közbe esik a tokajival vetekedő celnai szőlősültetvény, de megállás nélkül alig lehet elhaladnunk Nagyenyed, Marosújvár (som, leányka) s Csombord rizling virányai mellett; …el nem mulasztva a felvinci szép szőlőhegyet, az egerbegyi somszőlőtermést, a hadrévi muskotályt, de még Marosludason, Nagysármáson át be kell kukkantanunk a Besztercze vidéki modern szőlőskertekbe, innen Tekén, Szászrégenen áthaladva, megismerkedve a jól pinczézett »szász borral«, a Küküllővölgyig és végig Dicsőszentmártonon, Szőkefalván, Bolkácson át már ruhlandi som, sauvignon, burgundi fehér, vörösfarku, fekete járdovány nevezetekkel fogunk megismerkedni. Ha győzzük magyar becsülettel, de az utat méltóképpen fejezhetjük be Medgyes, Ekemező, Erzsébetváros »Traminit« rejtő bozótai alatt, azontúl már csak meleg nyarú esztendők után merjük folytatni utunkat Székelykeresztúr, Kőhalom, Nagyszeben és Bánffyhunyad véghatárokra, mert hűvös esztendő szőlőtermesztésében már csak rabvallató az erő! Ámbátor borszéki, előpataki, málnási, kászonyi, borkúti stb. borvízzel keverten sok minden lecsúszik a magyar turista torkán.”
Maga Ambrus Lajos így folytatja:
„…ízlelgetjük a régi, gyönyörű helyneveket: Hadrév, Teke, Hosszúaszó, Ekemező, Rózsamál…, szinte kedvünk támad felkeresni mindet. S ha szisztematikusan végigjárod őket, a régi képből alig látszik valami. Mert száz évvel később (…) lerobbant a kép… Már csak nyomokban látni szász szőlőket, különösen a Tokajjal vetekedő Celnát; és fogyó szőlők mellett szász szólóművesek sincsenek már. És megfogyatkoztak Csombord »rizling-virányai« is. Csávossy Gyurka bátyánk sincs már…”
Megbocsáss, kedves Olvasóm, hogy ily hosszan idéztem Ambrus Lajost (is) e helyen. Mentségemre, minden szava igaz, s minden szavával egyet is értek.
Október utolsó hete. 23-án lép be a Nap a Skorpió jegyébe, s tartózkodik ott november 22-ig. Ősz közepe. Hajdanán azt mondták, hogy a „Nap sírjába száll”. A Skorpió az állatövi éjszaka kezdete. Sötét s félelmetes, de tele van erővel, akár a mag a föld sötétjében. A mag önmagát fogja átörökíteni, s erjedésből, rothadásból, nedvességből fogja meríteni a csírázáshoz, a fényre töréshez szükséges energiát. A Skorpió jegyébe lépve, oda indul Orión, a híres égi vadász vándor. Nevelőapját Oinopiónnak hívták – ami magyarul bort jelent. Oinopión a bor és szőlő istenének, Dionüszosznak és Mínosz lányának, Ariadnénak a fia. Sánta ember volt ez a borkóstoló mester. Lányát, Méropét tiltotta Orióntól, végül mégis neki ígérte feleségül azzal a feltétellel, hogy Orión kiirtja a Földről a veszélyes vadállatokat. Így lett pontosan célzó és ügyes vadász Oriónból, aki a bort sem vetette meg. Egy napon úgy lerészegedett, hogy megzabolázhatatlan ösztönállatként megerőszakolta Méropét. A sánta Oinopión szörnyű módon állt bosszút rajta: miután leitatta, megvakította a részeg merénylőt. A megvakított Orión kétségbeesett ugyan, de nem nyugodott bele vakságába. Megjósolták neki, hogy újra láthat, ha üres szemgödreit megérinti a felkelő nap sugara: Héliosz megváltó fénye s értelme. Elindult kelet felé az állatövön vándorolva. Mikor már a nap közelében járt, eléje toppant Éosz, a hajnal, a korán született, és azonnal beleszeretett Oriónba, aki boldogan tűrte a légies lány gyöngéd ölelését. S mikor szekerén felvágtatott az égre Héliosz, szemét megérintette a sugár, és újra látott. De csakhamar hatalmába kerítette a bosszúvágy Oinopión iránt, és az érzéki vágyak más nők iránt is. Hiába kereste Oinopiónt, mert az éppen leszüretelt szőlő képében egy barlangban rejtőzött, erjedt csöndesen. Ekkor találkozott Orión Artemisszel, a vadászistennővel. Megint a lehetetlent akarta megkísérteni, diszkoszversenyre hívta ki a szűz istennőt, de egészen más volt a szándéka: verseny közben megtámadta Artemiszt, és letépte róla fátylait. Az istennő haragra lobbant, s megkopogtatva a szomszédos sziklás hegyoldalt, előparancsolta a skorpiót. Ekkor kezdődött Orión végső, halálos futása, hiába menekült a skorpió elől, az utolérte, és egyetlen halálos döféssel végzett vele. Artemisz, aki szintén beleszeretett a titokzatos nőcsábászba, Orión élettelen testét gyengéden felhajította az égre. Azóta ott vándorol az égen, s látni, miképp bukik le ősszel az égről. Újra s újra végigjárja körútját, hogy aztán visszahulljon a sötét mélységekbe. Lelke az alvilágban a sárga tűzliliomos aszphodéloszi mezőkön vándorol végeérhetetlenül.
Október végén nem aszphodéloszok virágoznak, hanem a furcsa illatú késői őszirózsák és krizantémok. Hideg, párás félhomály keríti hatalmába a kora estét. Az ázott avaron lehullott gyümölcs rothad, porladni kezd, humusszá érik. A természet saját gazdagságát pusztítja; feléli.
„Őszi rózsa, fehér őszi rózsa”…
Ma öt éve furcsa virág lettél,
Ábrándozó lelkek
Szelíd kiskertjéből
Vadul kitépettél.
Forradalmas utcára vitettél.
Őszi rózsa, fehér őszirózsa:
Ország-halál szimbóluma lettél.
Őszi rózsa, fehér őszirózsa:
Nőttél, magasodtál!
Égig érő roppant ravatalra
Friss havat hullattál,
Ábrándozó lelkek
Szelíd kiskertjében
Mért is nem maradtál?
Őszi rózsa, fehér őszirózsa:
Reád sírva nézek.
Szirmod hulló havát reánk szórni
Tetszett egy nagy Kéznek…
Tragikus jelképe
Repedező földnek, rendülő világnak:
Mért is nem maradtál
Egyszerű, szomorú
Szép, őszi virágnak?
A nyolcvan évvel ezelőtt, 1941. október 24-én az örök természet templomába megtért Reményik Sándor Őszi rózsája 1923. október 30-án íródott, ama „őszirózsás forradalom” után öt évvel. Trianon mély emlékárnyékában.
23-a. Az ’56-os forradalom emléke is itt van velünk.
Október vége. Ilyenkor emlékezünk halottainkra is.
Emlék. Titokzatos magként rejtőzik, őrzi magát támadhatatlanul az új tavasznak, a feltámadásnak. Akár a nemes bor, ahogy Kölcsey Ferenc írta volt:
Igyunk derűre,
Igyunk borúra,
Ugy is hol kedvre,
Ugy is hol búra
Fordúl az élet.
Kedved a jó bor
Jobban éleszti,
Búdat a jó bor
Messze széleszti,
S elmúlat véled.
Ma rékási feketeleánykát bontok, pohárnyit töltök. Rád köszöntve, kedves Olvasóm, maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2021-ben, 139 évvel Arany János és 35 évvel Szent-Györgyi Albert halála után, amikor a Nap a Skorpió jegyébe lépett.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
