Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Az Emlékkötet Hermán János nagysármási református lelkészről és mezőségi szórványmissziós szolgálatáról címet viseli az a könyv, amelyet advent negyedik vasárnapján mutattak be a nagysármási református templomban.
Néhai Hermán János lelkipásztor olyan volt ezen a földön, e nép között, mint Isten prófétája. Szigorú, de igaz, akit Isten küldött ide azzal a szigorúsággal, amelyben szeretet volt. Hermán János a kapott isteni tálentummal, azt megsokszorozva gazdagon tudta szórni az igét – mondta prédikációjában Kovács Szabadi Levente lelkész, majd arra kérte a gyülekezetet, hogy emlékezzen méltósággal néhai lelkipásztorára.
Az igehirdetést követően köszöntötte Vetési László szórványkutatót, Kozma Csabát, a Sapientia EMTE előadótanárát, a kötet felelős kiadóját, a lelkészeket, akik Hermán János kortársai voltak, Lukácsy Szilamér volt mezőbándi, Bányai László volt bukaresti, Zöld György volt köbölkúti, majd székelyvajai lelkipásztort, Balázs Lajost, a gyülekezet volt lelkészét, Botezan Valer polgármestert, Trombitás Jolán alpolgármestert, Zsigmond Bélát, a helyi tanács és az adventista gyülekezet képviselőjét, a család tagjait, a néhai lelkipásztor lányait és jelen lévő unokáit, a sajtó képviselőit.
Ahogy a címe is jelzi, a súlyos, 700 oldalas kötet a gyülekezet néhai lelkészének állít emléket. Hermán János, a kiválóan képzett, nagy tudású teológus 1950-1996 között gondozta hősiesen a helybeli és a környező szórványvidék reformátusait, gyakran politikai ellenszélben is. Tette ezt már-már szinte emberfeletti elszántsággal, szigorú szeretettel, hogy minden tanácstalan vagy tévelygő lelket visszatereljen az anyaszentegyház keretébe.
A kötet képletes súlyát a kilogrammokon túl a népe sorsát felvállaló, apostoli lelkületű, a nehézségekkel szembeszálló misszionárius élete és munkássága adja meg. Hermán János tiszteletessel előfordult, hogy egyetlen vasárnap tizenkét gyülekezetben is prédikált, néha a végkimerülésig, hogy hitében és anyanyelvében is megtartsa a szétszórt mezőségi tanyavilág lakóit. És ilyen szolgálat mellett hűséges társával, Czira Rozáliával öt gyermeket neveltek fel és taníttattak.
A kötet összeállításának gondolata 2019 szeptemberében, Hermán János születésének századik és halálának huszadik évfordulóján tartott megemlékezésen merült fel. Az ötletgazda, a kötet fő szerzője és szerkesztője Vetési László református lelkész, szórványkutató, szociográfus, aki végigkövette Hermán János életét és pályáját. Ő gyűjtötte össze az akkori ünnepségen elhangzott köszöntő- és emlékbeszédeket, Tőkés László prédikációját, aki rokon gyermekként gyakran megfordult a parókián, minden ünnepségen jelen volt, és nagybátyját is ő temette el.
„Egy téli zimankós napon, 77 évvel ezelőtt egy fiatal lelkipásztor család csomagolt egy népes Kolozsvár közeli gyülekezet parókiáján. A lelkipásztor 31 éves volt, és elsőszülött gyermekükkel távozni készültek egy kisebb gyülekezetbe. Bár az édesanyja már nem élt, két lelkész fiával korábban megígértette, hogy egyik közülük hazatér Nagysármásra. Hermán János tehát nem akárhova ment, hanem haza” – hangsúlyozta a kötetet bemutató Vetési László. Majd hozzátette, hogy a könyvben – Hermán János két utódjának köszönhetően, akik segédkeztek a historia domus feldolgozásában – megjelennek olyan jegyzőkönyvi adatok, amelyekből kiderül, hogy Nagysármás az 1950-es években nagyon nehéz helyzetben volt, másrészt tele reménnyel, ígérettel. A gyülekezet lélekszáma 1600 személyből állt, évente 30-40 fiatal konfirmált, és 8-10 temetés volt. A lelkészcsalád megérkezése nem volt szívderítő, hiszen a telepítéskor épült tágas, szép parókiába nem lehetett beköltözni, mert a helyiségek nagy részét a rajoni vezetőség és hatóság foglalta el, ennek ellenére a lelkész nem hátrált meg. Ahogy attól sem, amit a gyülekezet gondnoka mondott, miszerint Sármáson akkora nagy a baj, hogy minden gyülekezeti tag mellé két papot kellene állítani. Semmi nem tudta eltántorítani, sem a felvázolt helyzetkép, sem a későbbiekben az, ha a bakancsa tönkrement, ha nem érkezett meg a vonat, ha nem vette fel senki, akkor is ment a mezőségi végtelen utakon hatalmas erővel és lendülettel.
A kötetben a Mezőségről, ezen belül Nagysármásról Vetési László írt átfogó tanulmányt, a Mezőség néprajzi körvonalairól és belső tagolódásáról Barabás László. Olvashatunk az indulás éveiről, Hermán János 44 éves szolgálatáról, nyugdíjba meneteléről, majd a búcsúról elhunyta alkalmából. Emlékéről a népes Hermán családban (5 gyermek, 11 unoka, 15 dédunoka) az unokák számoltak be. Megszólaltak a lelkésztársak, kortársak, magyarországi, hollandiai és itthoni tisztelői. Megható lapjai a kötetnek azok, amelyeken hívei, egyszerű emberek vallanak szerető szívvel arról, hogyan őrzik ma is volt lelkészük emlékét.
Vetési László a kötetbe foglalta Hermán János vallomásait, teológushallgatóknak a szórványjárásakor tartott vidékbemutató előadásait. A lelkész írásai is helyet kaptak a könyvben, néprajzi dolgozatok, bibliai tanulmányok, fogságának története.
A szerkesztő utószavában azt a törekvést hangsúlyozza, hogy „Hermán János arca, szolgálata és emléke (…) nagyon fontos és példamutató kiindulópont ahhoz, hogy eljussunk a mezőségi ember életéhez, nyelvéhez, emlékeihez, és kulcsot találjunk a szívek, a felelősség, a cselekvés kapuinak nyitogatásához. Ameddig még nem késő”.
Hozzászólását köszönettel zárta, egyrészt Balázs Lajos lelkipásztornak, aki összefoglalta a település történetét, és azt a nehéz helyzetet is, amit a változás után át kellett élnie Sármásnak, a gyülekezetnek. Kovács Szabadi Levente frissen érkezett lelkészként pedig a gyülekezetről alkotott képéről számolt be.
A kötet azért olyan vastag, mert hosszú volt a közel fél évszázadot tartó út – mondta Vetési László, aki emlékeztette a jelenlévőket, hogy a könyvbemutató másnapján volt 23 éve, hogy Hermán János istentisztelet közben a papi székben összeesett, és meghalt.
Végül a kötetet minden sármási és minden mezőségi olvasó figyelmébe ajánlotta, aki tanulni akar abból, hogy mit jelent valahol helytállni a szaladó világban, ahol a fiatal nem elégszik meg a helyzetével, és fut tovább. „Ez a kötet nektek szól, értetek szól, minden szava arra emlékeztet, hogy milyen kötelezettségeink vannak a szülőföld irányába” – mondta, majd Hermán János jó tanácsaival zárta beszédét.
„Én már nem sokáig leszek, fiaim, ezen a földön, de mindig jusson eszetekbe, amit nektek tanítottam. Arra neveljétek a gyermekeiteket, hogy megőrizzék anyanyelvüket és vallásukat. Harcoljatok ezért, ne hagyjátok őket magatok mellől elragadni. Amit tehettem a Mezőségért, én is megtettem… Jusson eszetekbe ez az intelem. Ne hasonuljatok a többségi népekhez, maradjatok meg nyelvetekben és vallásotokban.”
Híveinek emlékeiből a következőket idézte: felnevelte és felemelte Nagysármást, fenntartotta a magyarságot, nagyon istenimádó, küzdő, küzdelmes ember volt, belénk oltotta a hitet, nemzeti büszkeséget tanultunk, megjósolta a jövőt.
Lehet, hogy az újabb nemzedékek nem ismerték őt, de akik igen, azoknak a szívében ott marad a parancs: ha most ezt hallaná Hermán tiszteletes úr, hogy megszidna minket. Ha ennyit elértünk, akkor már győztünk – kért áldást a könyv olvasóira. Majd a gyülekezet lelkére kötötte, hogy a völgy szíve Nagysármás, ezért egyetlen fontos feladata van, hogy ellássa vérrel, élettel, erővel a környező településeket is. Ha a szív megáll, megáll körülötte az élet is, hangsúlyozta a Sármáson élők felelősségét.
Az üldöztetés, háborgatás ellenére számára szent volt a nemzet, a szívből elvégzett munka, a kiadott szó ereje – mondta a hívek nevében Bolla Rozália, a sármási szórványbentlakás nevelőnője.
Megtiszteltetés számára, hogy részt vett a sármási magyar közösség ünnepén – fogalmazott Botezan Valer polgármester. Bár nem beszéli a magyar nyelvet, érzi, hogy szeretettel fogadják, a vallásos énekekből áradó harmónia megnyugtatja, és pozitív energiával tölti el. Minden népnek joga van nemzeti önazonosságának és szép nyelvének megőrzéséhez, amelyen énekel, sír vagy imádkozik. Ebben a globalizálódó világban az a feladatunk, hogy harcoljunk nyelvünk, szokásaink és hagyományaink megőrzéséért. Ebben a szellemiségben vállalta az 1950-es években Hermán tiszteletes úr a Sármás környéki falvak fogyó magyar lakosainak gondozását, nyelvük, történelmük és hagyományaik megismertetését.
– Meggyőződésem, hogy Vetési László könyvében megtalálható minden, amit Hermán János a jövőnek üzent. Az alpolgármester asszonnyal szeretnénk az összhangot és a megértést megteremteni a két közösség között. Ezt bizonyítja, hogy bevezettük a magyar nyelvű esketést, a karácsonyiének-fesztivált, amelyen a református kórus is szépen szerepelt, mondta, majd áldást kívánt a magyar közösségre és az összhangra.
A unokák nevében ifj. Hermán János elmondott egy megható és kedves történetet, majd id. Hermán János gyógyszerésznő lánya is hasonlót egy szilvási asszonyról, aki fánkkal ajándékozta meg, mert Hermán tiszteletes úrnál mindig meghallgatást nyert az imádsága.
A Polis Könyvkiadó nevében, amelynek egyik lényeges profilja az erdélyi múltat, örökséget feltáró művészeti, közművelődési dokumentumkötetek kiadása, Kozma Csaba köszönte meg az élményt. Beszámolt a munkatársakról is, a szöveget Sófalvi Krisztina gondozta, a kötet szerkesztője Vetési László, a kiadó részéről Dávid Gyula lektorálta, műszaki szerkesztő Virág Péter, olvasószerkesztő Bajkó Árpád, a borítóterv Könczei Elemér munkája.
A Mezőség az én hazám is, ebben a templomban lélekben itthon vagyok, mert lélekben a Mezőséget elfelejteni nem lehet – emlékezett egy régi történettel idősebb lelkésztársára Lukácsy Szilamér, aki tíz éven át Mezőbándon teljesített szolgálatot. Majd Hermán János gyakran elmondott igéjével zárta a Mezőségről szóló elégiát: Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős? Ne félj és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, miben jársz (Józsué könyve 1:9). Tolmácsolta továbbá Kántor Attila, a maros-mezőségi egyházmegye volt esperesének üdvözletét.
Az istentiszteleten a fúvószenekar és a női kórus szolgált, majd a lelkész áldott ünnepet kívánt a gyülekezetnek. A polgármesteri hivatal nevében virágcsokrot, az egyházközség nevében pedig koszorút helyeztek el Hermán János sírján.