A meghallgatás mint lelki vendégszeretet

• 2024-05-21 14:00:00

• Tasnády Ádám

„Túl önző vagy!”, „Az a baj veled, hogy irigy vagy”, „Ő lusta”, „Nekik előítéleteik vannak!” – ismerős mondatok lehetnek, hiszen ezt nevezzük életidegen kommunikációnak. Olyan morális ítéletek, amelyek a fenti mondatokban öltenek nyelvi formát. Miért vagyunk erőszakosak a kommunikációban? Miért nem hallgatunk, miért nem hallunk?

Születésünk pillanatától kezdve szocializálódunk az erőszakos kommunikációra, pedig pontosan tudjuk, minden szavunk éles fegyver lehet. Kritizálunk, bűntudatot keltünk, vádaskodunk vagy épp minősítünk, ha minket bántanak, arra is reagálunk. De nem mindegy, hogyan. Dr. Marshall B. Rosenberg amerikai pszichológus, aki kifejlesztette az erőszakmentes kommunikáció módszerét, két csoportra osztja a beszélgetőpartnereket: sakálok és zsiráfok. A módszer lényege, hogy segítse az információcserét, valamint a konfliktusok és különbségek békés rendezését. Hogy mi melyik csapatot erősítjük? Bartha Éva és Kertész Alpár pszichológusok segítenek eligazodni, ugyanis az erőszakmentes kommunikációról őket kérdeztük.

– Fogalmazzuk meg elsősorban azt, hogy mi is a kommunikációs erőszak. Melyek az ismérvei, esetleg van-e lépcsőzetes felépítése? Illetve ki a zsiráf, és ki a sakál?

– A Rosenberg által képviselt irányzat célja, hogy a kommunikációs erőszakot leépítse. Valójában ő az együttérző nevelés képviselője. Hogy ezt érzékeltetni tudja, a zsiráf és a sakál szimbólumát használja. A zsiráfot elsősorban azért, mert az állatok közül a testéhez viszonyítva neki van a legnagyobb szíve, illetve a magasságának köszönhetően képes felülről rálátni dolgokra és helyzetekre. Ennek az ellenpólusa a sakál, aki kisebb ellenfeleit ledominálja és üvöltve megtámadja, ám a nagyobbaktól megijed, és meghunyászkodva távozik. Fontos tisztázni, hogy nem címkézésről van szó, hanem olyan magatartásokról, amelyek mindannyiunkban jelen vannak. Voltaképpen nincsenek csak zsiráfok és csak sakálok, olyan helyzetek vannak, amikor sikerül önmagammal (valamint érzéseimmel) és másokkal kapcsolódni, és úgy nyilvánulok meg, mint egy zsiráf, felülről látom a helyzetet, vagy épp az ellenpólust képviselve reagálok a szituációra – mondta Bartha Éva.

Kertész Alpár hozzátette: rendkívül fontos meghatározni az agresszió szót. Sokan összekeverik az asszertivitással, nem veszik észre, mennyire indulatból fogalmazzák meg gondolataikat, érzéseiket, mennyire vehemensen reagálnak adott kommunikációs helyzetekre. Az agresszió voltaképpen egy viselkedési típus, amely – mások érdekeit teljes mértékben figyelmen kívül hagyva – kártékonyan törekszik saját célja elérésére. Ezek az emberek törekszenek arra, hogy dominálják a beszélgetést, gyakran fenyegetnek, sértéseket és bántó kifejezéseket használnak annak érdekében, hogy a helyzet magaslatán maradjanak – fejtette ki a pszichológus.

Rosenberg kiemeli: ha az együttérző kommunikációra törekszünk, négy lépést kell figyelembe vennünk, hívja fel a figyelmet Bartha Éva.

Első a helyzet megfigyelése. Ezt követi a szituációval való érzés tudatosítása, majd egy saját szükséglet megfogalmazása a helyzettel kapcsolatban, illetve egy kérés kifejezése. Egy mondat, ami a négy lépést magába foglalja: Amikor azt látom, hogy a fotelban ülsz (megfigyelés), kétségbeesést érzek (érzés), mert támogatásra lenne szükségem (szükséglet). Segítenél behozni a csomagokat (kérés)? 

– Bár nem szokványos ez a kommunikációs stratégia, mégis jó lenne törekedni arra, hogy megfontoltan közöljük mondanivalónkat, hiszen azt kapjuk vissza, amit adunk. A türelmetlenség türelmetlenséget, az agresszió pedig agressziót szül. Még Rosenberg előtt Dietrich Bonhoeffer német teológus kiemelte azt, hogy mennyire fontos a csend és egymás meghallgatása – tette hozzá a szakember, aki idézett a lelkésztől:

„Van egyfajta fél füllel történő hallgatás, amely már feltételezi, hogy tudja a másik ember mondanivalóját. Ez egy türelmetlen, figyelmetlen hallgatás, amely megveti a testvért – vagyis a másik személyt –, és csak arra vár, hogy beszéljen és így megszabaduljon a másik embertől.”

Amennyiben nem vagyunk képesek arra, hogy meghalljuk egymást, érzékeljük és figyelemmel kövessük, mit is érez a másik fél, nagyon hamar bele lehet csúszni az erőszakos kommunikáció csapdájába. Legtöbbször arról beszélünk, hogy milyen erőteljes egy beszélgetés, egy speech, de arról, hogy valaki hogyan hallgat meg másokat, miközben ebben nagyon sok erő van, erről nagyon ritkán lehet hallani – állapította meg a szakember. 

– Mikor és hol szembesülünk először kommunikációs erőszakkal? Mikor kezdünk igazán a sakálnyelvre szocializálódni?

– Amikor beszélni tanul a gyerek, a szülők és a közvetlen környezetének magatartását tanulja meg – emelte ki Bartha. Amennyiben körülöttünk egy erőszakos kommunikációs tér van jelen, óhatatlanul ezt tanuljuk meg. Ez a későbbiekben folytatódik az iskolában. 

Bartha Éva és Kertész Alpár elmondta, rendkívül fontos lenne tanítani az iskolában az erőszakmentes beszédet. Több mint 65 országban tanítják ezt tantárgyként, egyaránt használják az iskolai képzésekben, a politikumban és más területeken, ahol a kommunikáció kiemelt szerepet tölt be. 

– Milyen szándékok lapulnak a verbális erőszakot alkalmazó személyek mögött? Mi a motiváció?

– Önmagam érvényesítése, a másik rovására – így tudnám megfogalmazni. Saját igényeim, elvárásaim, szándékaim kerülnek előtérbe. A sakál „beleharap” abba, akit bántani akar, és mindenáron érvényesíti akaratát, miközben az lenne nagyon fontos, hogy megértsük és meghallgassuk egymást ahhoz, hogy az erőszakmentesség irányába forduljon át egy kapcsolat, egy beszélgetés – mondta Bartha Éva, kiegészítve gondolatát egy újabb idézettel.

Henri Nouwen lelkiségi író és teológus a következőket mondja a kommunikációról és az egymásra való odafigyelésről:

„Hallgatni sokkal többet jelent, mint megengedni a másiknak, hogy beszéljen, miközben arra várok, hogy válaszoljak. Meghallgatni: a másikra való teljes odafigyelés és befogadni a másikat. A meghallgatás szépsége az, hogy akiket meghallgatunk, kezdik elfogadva érezni magukat, elkezdik saját szavaikat komolyabban venni, és valódi önmagukat kezdik felfedezni. A meghallgatás a lelki vendégszeretet egyik formája, amely által meghívod az idegeneket, hogy barátaid legyenek, hogy jobban megismerjék önmagukat (saját benső világukat), és még arra is, hogy merjenek csendben maradni veled.”

Ha ezt elkezdenénk gyakorolni, pontosabban két füllel odafigyelni egymásra, megszűnne önmagunk mindenáron való érvényesítése, nem beszélnénk el egymást mellett, valamint befogadóbbá, toleránsabbá és empatikusabbá válnánk – mondta a pszichológus.

– Milyen típusai vannak az erőszakos beszédnek (vádaskodás, ellenkezés, leértékelés, bagatellizálás stb.)? 

– A leggyakoribb – kezdte Kertész Alpár – az, amikor az illető töretlenül kiáll saját álláspontja mellett, nem hallgat meg mást, csak a maga érveit és igazát ismételgeti, bizonygatja. A szemszögváltás gondolata ellenkezést vált ki a személyben, ezért azonnal támad, tagad és nemleges választ ad mindenre, amit ő kitalációnak és hazugságnak titulál. Veszélyben érzi magát, azonnal bekapcsolja jól bejáratott énvédő mechanizmusait, és teljesen bezár. 

– Mi történik akkor, ha mi zsiráfnyelvet alkalmazunk, de a másik fél nem nyitott kilépni a sakálnyelvből? Kiszállunk a beszélgetésből, esetleg mi is alkalmazkodunk a másik fél megnyilvánulásához? 

– Lehetőleg ne vegyük át az erőszakos kommunikációs stílust, ez a legfontosabb, mert a harag haragot, az erőszak pedig erőszakot szül. Érdemes megfigyelni azt, hogy mi lehet a másik ember szándéka, vagy mi lehet az az érzés, ami ezt a kommunikációs stílust vezeti, ugyanis valahol le lehet építeni. A támadó magatartása mögött félelem, szorongás van, ha erre reagálunk, és nem az erőszakos megnyilvánulásra, egy adott ponton kapcsolatba tudunk kerülni vele. Ha lehetetlennek bizonyul a kapcsolódás, érdemes átgondolni, hogy hol is tartunk a kapcsolatban – hívta fel a figyelmet Bartha Éva.