A magyar nyelv napja Verespatakon

A magyar nyelv napja a közfigyelmet igyekszik ráirányítani a magyar nép szellemi-kulturális öröksége és nemzeti identitása alapját jelentő magyar nyelvre. 2011. szeptember 26-án az Országgyűlés a magyar nyelv napjává nyilvánította november 13-át, 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el a magyart államnyelvvé tevő 1844. évi II. törvényt. Anyanyelvem napjának megtartásával érdekes tapasztalataim voltak Bukarestben. 2013–2018 között, amikor a bukaresti Ady Endre igazgatója voltam, évente megünnepeltük anyanyelvünk napját, a szaktanárok szép műsort szerveztek, a diákok szavaltak, minden felemelő volt. Csak akkor döbbentem le, amikor előadás után iskolám diákjai egymást közt románul beszéltek, akár a szüneteken is. Bármennyire értékes művészi műsorokat, előadásokat szerveztem, az anyanyelvet a szünetekben sem tudtam meghonosítani, az elődeim erre nem is törekedtek, így minden folyt az örökölt kerékvágásban. A magyar nyelv utolsó állomása Bukarest, már csak a temetőben a fejfákon fog még magyar név szerepelni. Ezt történt egy világvárosban.

Az idén a világ egyik legeldugottabb falvában akartuk megünnepelni a magyar nyelv napját, ezért a brassói Korona Rádió szerkesztője, Kökösi Attila, technikusa, Csiki Edmond és jómagam 2021. november 14-én Verespatakra (Roşia Montană, Goldbach, Alburnus Maior) utaztunk. Kökösi Attila már kétszer volt Verespatakon, ott ismerte meg Pálfi Árpád unitárius lelkészt, és ő ajánlotta, hogy ott, az unitárius templomban tartott istentisztelet legyen anyanyelvünk ünnepe. Pálfi Árpád Topánfalván lakik, onnan ingázik minden vasárnap Verespatakra, hogy megtartsa az istentiszteletet. Így Topánfalváról vettük fel a lelkészt, aki útközben élő lexikonként mesélte Verespatak történetét.

Európa legértékesebb és legnagyobb mennyiségű aranya itt található. A csodálatos szkíta arany ékszerek egy része is ebből az aranyból készült, jó lenne tudni azt, hogy ők hogyan nevezték ezt a helységet. Hérodotosz, a nagy görög történetíró megjegyzi, hogy Kr. e. 550–450 körül ezeknek a területeknek a szkíta-agathürszoszok és geto-dahák az első lakói, akik aranyat és ezüstöt mostak a Maros és Aranyos folyókból. Traianus alatt a Római Birodalom is jónak látta meghódítani ezt a vidéket, Alburnus Maior névre keresztelni, és kiteljesíteni immár az itteni aranybányászatot. A római időkből fennmaradt labirintusszerű bányafolyosó rendszere ma is látogatható, a bányamúzeumba 150 lépcső vezet le. A felszínen az aranyfeldolgozás eszközein lehet elgondolkozni, különösek az aranytartalmú érc aprítására szolgáló aranyzúzó malmok. A település és a bánya védműve volt az Alburnus Maior római vár, ami a Várdombon található, ugyancsak itt találhatók a római kori bányák maradványai. 1854-ben folytatott régészeti feltárások során 25 viasztáblát találtak, a XVIII-as számún a 131. január 6-i dátum szerepel, és az Alburnus Maior megnevezés. Ezek a 131–167 között írt daciai emlékek számítottak a római kurziva legrégibb változatainak. Írásukat Hans Ferdinand Massmann (1797–1874) müncheni germanista professzor fejtette meg Libellus aurarius sive tabulae ceratae et antiquissimae et unicae Romanae in fodina auraria apud Abrudbanyam oppidum Transylvaniae nuper repertae (Lipsiae 1841) című munkájában. A régebbi bányászházak falaiban sok római kő van befalazva, de a mostani elhagyott egykori bányászházak falaiban is láttunk római köveket. Az egymáshoz kapcsolt hárs fatáblák  római kori adásvételi szerződések, az egyiken Verespatakot a pirusták falujának nevezik. A pirusták Dalmáciából kerültek ide, híres bányászokként. A római bányaigazgatás székhelye Ampelum (Zalatna) volt, és ennek köszönhette, hogy Septimus Severustól megkapta a városi jogot. A bányákat egy nemesi származású bányaigazgató, procurator Augusti aurariarum vezette. A Verespatakról származó leletekből Téglás Gábor (1848–1916) dévai tanár rekonstruálta a római bányászat technikáját. A rómaiak a 170 éves ittlétük alatt 500 tonna aranyat, kétszer ennyi ezüstöt bányásztak. Kr. u. 271-ben kivonulnak Dáciából, a római bányászat nyomai halványultak, de újabb jelentős bányászat emlékei az Erdélyi-érchegységből, sem máshonnan Erdélyből nem kerültek elő a magyarok Kárpát-medencei visszatelepülése előtt. Az Árpád-kori Magyarország gazdaságának egyik alapja az arany volt, de a hézagos oklevelek nem szólnak ebből az időből az Erdélyi-érchegység aranyáról, egyedül Óradnát említik. Egy 1525-ből származó irat még csak a Vörös-patak vizéről szól, de már említi, hogy ott érczúzó malmok működnek. Verespatak fellendülésében óriási ugrás következett be, amikor 1746-ban a kincstár megnyitotta a Várhegy aljában a Szentháromság-, majd 1769-ben a Mária Mennybemenetele nevű tárót, ezzel indult el a mélyművelésű bányászat. 1710-ben e bányavidék 63,2 kg aranyat termelt, 1842-ben 1007,4 kg-ot, ami egyenlő volt Európa összes többi aranytermelésével, 1847-ben pedig 1060 kg, 1909-ben majdnem az előző évek duplája volt a termelés. A megélénkült ipari bányászatnak szakemberekre volt szüksége, így indult be Verespatakon a bányászati szakképzés, aminek Trianon véget vetett. A birodalomváltás eltávolította a magyar szakembereket, és igyekezett a magyar kisvállalkozókat csődbe juttatni. 1948 nyarán a proletár állam tulajdonába vette az összes bányát, elkezdődött a tervgazdálkodás. 

Verespatak viszonylatában Kremnitzky Jakab (1828–1904), Gesell Sándor (1839–1919), Pálfy Mór (1871–1930) világhírű munkáikban foglalkoztak Verespatak földtanával, ércteleptanával. Verespatakon 1970-ig csak föld alatti kitermelés folyt, 1984-től 2006-ig, a bánya bezárásáig a bányászat kizárólag felszíni fejtéssel történt.

1784. november 7-én a Horea és az ortodox pópák által feltüzelt mócok feldúlták Verespatakot, és gyilkolták a nem román lakosságot. Verespatakon és Abrudbányán egyeseknek úgy kegyelmeztek meg, ha azok átkeresztelkednek az ortodox vallásra, ezt a túlélésért vállalta 65 római katolikus, 468 református, 41 lutheránus és 548 unitárius. Avram Iancu fellázított mócai is gyilkolták az itteni nem román lakosságot. 1910-ben 2907 lakosából 1481 magyar és 1412 román volt. A trianoni békediktátumig Alsó-Fehér vármegye Verespataki járásának székhelye volt. 1992-ben társközségeivel együtt 4146 lakosából 3808 román, 228 cigány, 104 magyar és 6 német volt. 2011-ben Verespatak 618 lakosából 5 volt magyar. Egykor mindenkinek volt egy bányarészlege, a tiszta aranyat 1948-ig Abrudbányára vitték, ott vásárolta fel a bank. Utána a Detonata híres vendéglőben megittak egy fél decit az egészségükre, néha többet is.

Hitélet a szkíta, majd római korban is volt Verespatakon, remélhetőleg előkerülnek majd egykori szentélyek, templomok maradványai is. A korai kereszténység az 1. században gyorsan terjedt, a 4. század végére a Római Birodalom államvallásává vált. Középkori templomról nincs adat, de katolikus hitélet és fatemplom már akkor is létezhetett. A 18. századtól főleg sváb bányászokat telepítettek Verespatakra, akik részére 1757-ben szerveztek katolikus egyházközséget. A gazdag és hívek számában is gyarapodó katolikusok 1763-ban elszakadtak Abrudbányától, és Mária Terézia elrendelte, hogy önálló plébánost kapjanak, és plébániává szervezzék. A kincstár anyagi segítségével és közadakozásból 1783-ban elkezdték a templom építését. A Horea-féle magyarellenes felkelés alatt, 1784-ben nagyon megrongálódott, leégették, így csak 1847-től tudtak új templomot építeni, de Avram Iancu magyarellenessége tovább rombolta, végül 1867-re tudták csak befejezni. 1998-ig a plébániának helyben lakó plébánosa volt, azóta Gyulafehérváron tevékenykedő papok kapnak hétvégi megbízást. Az új templom sokáig nem tudott ellenállni az idők viszontagságainak, be kellett zárni és hamarosan lebontani. A jelenlegi templomot, mint az elsőt is, a temetőben építették fel. Fogarassy Mihály püspök szentelte fel Szent László magyar király tiszteletére 1867. szeptember 10-én. A templom tornyában két hatalmas, magyar feliratokat viselő harang lakik. Ma kevés katolikus él, de már nem beszélnek magyarul. Minden év július 26-án tartják az örökös szentségimádási napot. A templom körül rengeteg sír, mindenhol magyar nevek. Kőbe vésett bizonyítékok arra, hogy valaha ez a település magyar volt. Friss virág van Moldován Lajos (1844–1889) gyógyszerész síremlékén. Az első világháború éveiből rengeteg öntöttvas és kovácsoltvas síremlék van, mai szemmel nézve is igazi mestermunkák, gazdag, művészi életre tekint vissza. Grüber családok (Vilmos, Gyula), bányatulajdonosok sírjai is itt találhatók, őket a szovjetek 1945-ben Dombaszba deportálták, szerencsére túlélték, és hazajöhettek. Több Székely család sírhelye is itt van – a telep híres emberei voltak –, Bereczki családok sírjai, de itt található Dregán János bányatulajdonos sírja is. Jánki, egykori kolozsvári egyetemi tanár sírja is itt van, Pálfi Árpád lelkész temette. A három templom közül a legjobb állapotban a katolikus templom található, az épületet a Gold Corporation pénzéből újították fel. Vasárnaponként Gyulafehérvárról jár ide kétnyelvű misét tartani dr. Lukács Róbert Imre egyetemi teológiai tanár a még 20 lelket számláló elrománosodott katolikus híveknek. 

 A református egyházközség keletkezésének ideje Verespatakon az 1650-es évekre tehető, 1763-ban számos református bányász került Verespatakra, de számuk csak a 19. század közepére érte el azt az arányt, amely szükséges volt a templomépítéshez, addig Abrudbánya mint anyaegyház látta el az 1840-ben létesült Verespatak leányegyház gondozását. 1846-ben Benkő András lelkészsége alatt, Szabó István abrudbányai gondnok kezdeményezésére 1847-ben megépült Verespatakon a református templom, és létrejött az önálló anyaegyház. Az építéshez a legtöbb adományt az Ebergényi családok adták. Székely Borbála Sámuel két harangot hozatott a saját költségén. Avram Iancu gyilkolásai 1849-ben itt is több száz áldozatot követeltek, emberei házakat, templomokat gyújtottak fel. A túlélők csak 1888-ban tudták felszentelni a templomukat. 1870-es évekig az abrudbányai Basa István járt ki Verespatakra, az akkor alig 32 lelket számláló gyülekezetbe. A templom kőből és téglából épült, hossza 16 m, szélessége 8 m, a torony magassága 25 m. Sajnos 2013. március 30-án bezárták a református templomot. Ladányi Sándor abrudbányai református lelkész magyar állami pénzen próbálja feljavítani a verespataki református templomot, és a múlt században épült, mára romossá vált paplakot is. Az 1970-es években 13 lelket számlált a gyülekezet, az 1992-es vizitáció során csak négy református fogadta Csiha Kálmán püspököt. Református lélek csak egy maradt mára a faluban: Farc Matisek Aranka, akinek a férje román rendőr volt, és aki Abrudbányán lakik. Évről évre egyre több magyar turista érkezik, akiket vagy a lelkész, vagy Kopenetz Loránd főgondnok vezet végig a településen. A paplak vendégházzá alakulna, erre elnyerték a Román Örökségvédelmi Hivatal anyagi támogatását. A görögkatolikus parókiát is felújítják. Csak a minőségi turizmusban látja a református egyház a jövőjét itt. A reformátusoknak nincs saját temetőjük, a telep köztemetőibe temetkeztek. Ide vannak temetve az Ebergényi családok felmenői. Az egykori ősök nemes származásúak, szétszóródtak az egész világban. Mexikóvárosban létezik egy Ebergényi nevű utca. Az 1968-as olimpiai játékokon Mexikóban Ebergényi lány gyújtotta meg a lángot. 

(Folytatjuk)

Dr. Bencze Mihály