A lélek festői dimenziója

Ez az, ami térben, időben valóban végtelen lehet. Hiszen ahány ember és ahány helyen, helyzetben érzékeli, annyiféleképpen értelmezhető. Vegyük például Xantus Géza festményeit. A művészetét három évtizede sokoldalúan és töretlen következetességgel kiteljesítő csíkszeredai alkotó harmincvalahány reprezentatív olajkompozícióját állította ki a marosvásárhelyi Bernády Házban. A transzcendencia, a szakralitás jegyében fogant művek híre megelőzte a tárlatnyitót, a tavaly és az idei év első hónapjaiban több jelentős magyarországi és hazai galériában csodálhatta meg az anyagot a művészetkedvelő közönség. Legutóbb Kolozsváron, a Bánffy-palotában volt nagy sikere a Xantus ábrázolta különleges vizuális világnak. A lapunkban megjelent előzetesek is méltán keltették fel a nézők figyelmét A végtelen vonzásában című egyéni kiállítás iránt. Ha a grafikáit is gazdagon felvonultató 2004-es első vásárhelyi tárlatán főleg a római emlékeit átlényegítve mutatta fel, hogy eltökélt szándéka egy új művészi dimenzió megteremtése képein, ezúttal azt szemlélteti, hogy festészete a háromdimenziósnak ismert valós világunkon túl, illetve azzal együtt egy másik, transzcendens dimenziót is elénk tud varázsolni. Annak függvényében persze, hogy ki mennyire képes elrugaszkodni a földi realitások, tapasztalatok és beidegződések megkötéseitől. Amint a festő a március 4-i megnyitón egész röviden ki is fejtette, olyan hitbeli, szellemi szféra ez, amit láttatni szeretne, „olyan dimenzionális világ, amelyet a ma embere még nem ismer, és ő ennek a felsejlő valóságnak a vizuális bemutatására keresi a képzőművészet lehetőségei nyújtotta legtalálóbb kifejezési formát”. És a legkifejezőbb, legalkalmasabb színeket, harmóniákat, kompozíciós megoldásokat. Visszafogott, tompított, finom kolorit jellemzi festményeit, akárha halk muzsika lengené be a már-már súlytalanul lebegő, gravitáció nélkül emelkedő, álomszerű testetlenséggel összekapcsolódó, korhoz, időhöz nem igazodó alakokat. Áttűnéses, varázsos látványvilág vonz magába, ha elmerülünk képeiben, olyan magától értetődő átjárhatóság, amely előtt nincs akadály, legyen szó akár emberekről, más élőlényekről, akár szilárd anyagokról. A festői 

transzparencia úgy helyezi egymásra, úgy olvasztja egybe vásznain a tónusokat, árnyalatokat, ahogy memóriánkban, érzelmi szeizmográfunkban az emlékek is egymásra rakódnak, egybeolvadnak, anélkül, hogy zavarnák, gyengítenék, halványítanák egymást. Műveinek szereplői egymás alakzataival gazdagodnak, külön-külön és egybeépülve is élik a maguk életét, sugallják a maguk és művészi alkotójuk üzenetét, rejtelmes, sejtelmes hangulati sugallatát. Amely mindenképpen a fény körül kering, a fényre fókuszál. Égi fény ez, legyen akár a földön is.

Égi magasság, éteri végtelenség felé áhítoznak az átszellemült képi alakok, arra röpíti őket a fohász, az ima. Arra vélik meglelni a Megváltót, onnan remélhető a támasz, a vigasz. A képcímek is erre utalnak, és ehhez kapcsolódnak a bibliai ihletésű kompozíciók. Több ilyet is láthattunk a kiállításon. Sajnos múlt időt kell használnunk, a világjárvány következményeinek elkerülését célzó intézkedések miatt a Bernády Ház is bezárta kapuit, a festmények egy időre eltűnnek a nyilvánosság elől. Pedig most tudnánk igazán beépülni mágikus világukba, még szervesebben ráhangolódni vízióikra. Van ott egy lehengerlőn beszédes kép, A négy lovas. A végítéletet kinyilatkoztató Apokalipszis – a Harag, a Háború, az Éhínség és a Halál megtestesítőit ábrázoló prófécia festői ábrázolása. Napjainkban különösen hátborzongató lehetne. De nem az. Képi harmóniájában ott érezhető a szépség, a korokat, megpróbáltatásokat, tragédiákat átvészelt és áldozatok meghozatalára is kész emberiség vitalitása is. És nyilván az ehhez társuló hit, amit például a Támasz, a Párbeszéd, az Út, a Fényforrás, a Fénysugár, a Bárka lélekemelőn érzékeltet. Vagy a Létra című jelképhordozó festmény, amelynek lírai párját Weöres Sándor A teljesség felé ciklusában véljük felfedezni. Így szól: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra”. Ezt a festői lelemény is hasonló meggyőző erővel képes memóriánkba vésni.