A Kakasülőn marad a fény

Ezt az atyhai csűrgaléria s a fölötte, körötte pompázó szoborkert létrehozója, Vinczeffy László határozottan állítja, és felesége, Adél is megerősíti.

Indokoltnak tűnhet a sajnálkozás, hogy többet talán már sosem lesz akkora tömeg ezen a helyen, mint a korábbi június végi tárlatnyitókon és a legutóbbin, amikor a Fény jegyében fogant kiállítás résztvevői úgy érezhették, utoljára járja át a Kakasülőt és a még kisebb Homloktörő galériát az alkotások által is felerősített ragyogás. De ha népünnepélyhez hasonló méretű események nem is lesznek a példásan felújított porta gyümölcsös, virágos, pázsitos terén, arra továbbra is gondjuk lesz, hogy tavasztól őszig, amíg itt vannak, ki ne aludjon a művészet lángja. Meghittebb is a csendben, nyugalomban elidőzni a műalkotások között, mint a nagy nyüzsgés közepette. Ezt évről évre megtapasztalták, és az eltelt közel két hét is bizonyította. A házuk előtt elhaladó Mária-út mind gyakoribb zarándokai közül sokan megpihennek, lelkileg is felüdülnek itt. Akár a keleti határról mennek nyugat felé, akár fordítva. Sok román, sőt határon túli is rácsodálkozik arra, amit itt talál. Hosszú, békés párbeszédre is alkalmas ez a hely. Amikor a Művészek Atyhai Társasága és meghívottjaik közös kiállításai véget érnek, a Munkácsy-díjas házigazda képei kerülnek a csűrgalériába. Azzal is van munka elég, szerencsére kiapadhatatlan Vinczeffy alkotókedve. A tömegrendezvények már túlságosan kimerítőek, de a ház körüli teendők, a kerti tennivalók is egész embert kívánnak, a galériáknak pedig állandóan látogatásra készen kell állniuk. Az egy évtizede avatott Kakasülő nyolc nagy, csoportos kiállítást látott vendégül, és persze a saját válogatásait is.

A világjárvány idején két beütemezett tárlat elmaradt. Becslésük szerint több mint ötezren voltak kíváncsiak a galéria kínálatára. Hatvanhét festő, szobrász, díszítőművész állított ki náluk, a bemutatott anyagot a megnyitókon nyolc művészettörténész méltatta. Igényes katalógusok is készültek az eseményekre. A Művészek Atyhai Társasága különleges figyelmet fordít arra, hogy mindaz, amit közönség elé visznek, a lehető legjobb minőséget képviselje. A kiállítók számára ajánlott tematikát is nagy körültekintéssel választják ki. Helyi és egyetemes kérdésköröket igyekeznek visszatükrözni. Az eddigiek a Csorgó, a Kereszt, az Élet/Tér, a Vonzások, az Arány, a Jel és aktuálisan a már említett Fény hívószóval szólították meg a résztvevőket. A kortárs művészet legjobbjai kaptak lehetőséget a bemutatkozásra, idősebbek és fiatalok, hagyományőrzők és újító szelleműek, a tradicionális művészeti technikák, illetve a digitális közegek, eszközök képviselői.

Az MAT tagjai – Berze Imre, Bocskay Vince, Kuti Botond, Kuti Dénes, Sánta Csaba, Vargha Mihály és Vinczeffy László – évente más-más kollégájukat hívták meg a kiállításra. Az idei meghívottak: Baab (Bob) József, Csóka Szilárd Zsolt, Fazakas Ildikó, Mana Bucur, Péter Alpár, Siklódi Fruzsina Erzsébet, Ütő Gusztáv. A műveket és alkotóikat fiatal művészettörténész, a Vinczeffy-unoka, Vén Vinczeffy Anna ajánlotta be a közönségnek. A festmények, szobrok, kerámiák, printek, installációk a műfajok, művészi szemléletmódok széles skáláján késztetik dialógusra a nézőket. Amiben talán a fogadtatás a legegységesebb, az a vidám szoborkert üdítő látványa.

Nyárról nyárra meglátogattam, fényképeztem, mindig más-más hangulatot árasztva ragadja meg a látogatókat. És mindig meg tud lepni valamivel. Most például azzal, ahogy a szobrok és installációk visszaverik, megcsillantják a színeket, fényeket a napsugárban. Vinczeffy újrafestette valamennyit. Két hétig folyamatosan dolgozott velük szezonnyitás előtt. 43 szobrot, installációt újított fel. A meredek lejtőn, szemben a távoli Firtossal, akárha kirándulna az ember, miközben ide-oda cikázik a térplasztikák, különböző, furán beszédes, groteszken mosolykeltő alakzatok között. A természet persze kegyetlen is, a hegyi időjárás nem kedvez a szobroknak. Az eső, nap, szárazság, jég, fagy, szél keményen károsítja a kihelyezett munkákat. Még inkább a hangyarajok, amelyek képesek szétrágni mindent. A művész mindegyre kénytelen kicserélni, felújítani alkotóelemeket, átformálni alakzatokat, a fából készült oszlopokat betonba süllyesztett alapokra állítani és így tovább. Van, ami teljesen tönkrement, a szobrász mementóként otthagyta a kert egyik részén. Van tehát szobortemetője is. Nem vidám, de egészében a hely lélekderítő. Érdemes a helyszínen megtekinteni. Az út már aszfaltos Atyhára. Részben ez is a galériának, az ügy barátainak köszönhető.