2019. december 14., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kiss Manyi ezer arca

A Vásárhelyi Forgatag színes, érdekes rendezvényei közül nagy örömmel vettem részt az erdélyi származású zseniális magyar színésznőről, Kiss Manyiról szóló kiállítás megnyitóján. A születésének századik évfordulójára összeállított tárlat kurátora Szebeni Zsuzsanna, a Balassi Intézet, Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókintézetének igazgatója, ő vezette végig a hallgatóságot Kiss Manyi szédületes pályáján, amit a Szebeni-Szabó Róbert által összeállított montázsok szövege és képanyaga szemléltetett. 

A megnyitó különleges élmény volt számomra, ugyanis gyermek- és kamaszkoromat végigkísérte Kiss Manyi neve, a Jávor Páléval és az 1950–60-as évek többi jeles színészével együtt, akiket anyai nagynéném szinte naponta emlegetett. Ahogy visszagondolok, a Film-színház-muzsika című lapból és/vagy a Kossuth rádióból tájékozódhatott, mert mindig tudta, hogy milyen szerepben aratták legújabb sikereiket, s ha netalán egy filmet is megnézhetett, hosszú ideig az volt az egyedüli beszédtéma. Ezekkel az emlékekkel ültem be a Kultúrpalota kistermébe, és csak azt sajnálom, hogy a következő rendezvény miatt, amelynek ugyanaz volt a helyszíne, nem volt lehetőség olyan alaposan végigböngészni a jól kiválasztott szövegeket és képeket, ahogy szerettem volna. 

Szebeni Zsuzsanna


Jaj, de jó a habos sütemény!

Bár lehet, hogy Kiss Manyi emléke mára már halványulni látszik, nevét, művészetét mindenképpen érdemes feleleveníteni és felfedezni annak, aki nem ismerte, hiszen Erdély legtávolabbi szegletéből, Zágonból elindulva hódította meg a budapesti és a határokon túli magyar közönséget. Dalos, nótázós mulatságokon pedig előbb-utóbb elhangzik a Jaj, de jó a habos sütemény! című dal, amelyről egyre kevesebben tudják, hogy 1940-ben Kiss Manyi énekelte Eisemann Mihály Fiatalság bolondság című operettjében, s tette szinte utolérhetetlenül népszerűvé az egész magyar nyelvterülten. 

– Nagyon érdekes a dal diadalútja, amit a Színháztörténeti Intézet segítségével sikerült nyomon követni, hiszen gyakorlatilag egy semmitmondó betétdal volt egy habkönnyű operettben, és valójában a tornaegylet lányai rajongtak a főszereplő bonvivánért. Azóta már sem a bonvivánt, sem a cselekményt nem ismerjük, de a habos süteményről szóló dal továbbra is beivódott a kollektív emlékezetbe. És Kiss Manyi találékony humoráról tanúskodik, hogy amikor a korabeli dívák megkörnyékezték Eisemannt, hogy nekik is írjon hasonlóan népszerű dalt, a beszélgetés során egyszer csak előkerült egy tál habos sütemény, amiből kiesett Kiss Manyi névjegykártyája, aki előre felkészült erre az eseményre. Élete során folyamatosan ilyen érdekes epizódokkal próbálta a humoros oldalát bemutatni – mesélte Szebeni Zsuzsanna. Majd hozzátette, hogy Kiss Manyi kedvenc étele valójában a zágoni füstölt szalonna volt, az egyik képen látható is, ahogy nővérével kibontják az otthonról, Ilus mamától kapott csomagot. Az otthont számára Zágon jelentette, és annak ellenére, hogy Háromszék szülöttének tartják, valójában Magyarlónán látta meg a napvilágot, ahol akkoriban a szülei vándortanítóként oktattak. Három hónapos korában került Zágonba, és kis csúsztatással mindig azt vallotta szülőhelyéül, mert lelkében odatartozónak érezte magát.


Padláson talált hagyaték

 „Addig pedig játszom mindig, mindenhol, és mindennel és mindenkivel, mert azért születtem” – olvasható a kiállítás nyitó molinóján, amely az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, az Országos Széchényi Könyvtár, az EMKE, a www.szineszkonyvtar.hu és a Kiss család dokumentumainak felhasználásával jött létre, és először a zágoni Mikes-Szentkereszty-kúriában levő Kiss Manyi-emlékszobában láthatta a közönség.

Szebeni Zsuzsanna, miután köszönetet mondott a kiállítás marosvásárhelyi házigazdáinak, Kötő József színháztörténész emlékét idézte, aki nagyon sokat segített abban, hogy valóban egy különleges kiállítást láthasson a néző. A feldolgozott dokumentumok egy része ugyanis öt-hat éve került elő egy gyöngyösi padlásról, és Kötő József közbenjárása nélkül a hagyaték ma nem lenne Erdélyben. Az EMKE segítségével ő vállalta fel, hogy az erdélyi származású színésznő óriási hagyatéka, amely a születési igazolványától a halotti bizonyítványáig és horoszkópelemzéséig több mint 270 levelet és több mint 400 fényképet foglal magába, az EMKE kolozsvári kirendeltségéhez kerüljön. Megtalálhatók benne a gázszámlái, utazási csekkjei, pici fotók fantasztikus kempingezésekről, iskolai bizonyítványai, útlevélkérelmei, családi levelezése, amelyből kiderül, hogy az őt felnevelő Ilus mama, a nagynénje állt hozzá a legközelebb, és mindenről kölcsönösen beszámoltak egymásnak. Egy kéményseprő talált rá a hagyatékra, amelyet Kiss Manyi élettársa, Nyúl úr későbbi házvezetőjének a leszármazottai tettek fel a padlásra. Interneten vette fel a kapcsolatot Szebeni Zsuzsannával, akinek a hagyaték értékét felismerő Kötő József segített, hogy az EMKE révén kifizessék a kért összeget, és így egyben maradjanak az értékes dokumentumok. 


Három apuka és anyuka

Visszatérve a Kiss Manyi születése körüli bonyodalmakra, a bevezetőben elhangzott, hogy nem volt szokványos gyermekkora, mert szülei korán elváltak, és anyai nagynénje, Nagy Ilona és annak férje, Szőcs Albert módos, művelt helyi arisztokrata nevelte fel. Ezért emlegette úgy, hogy neki több anyukája és apukája volt, miközben a zágoni gyermekkor élete legboldogabb szakaszát jelentette. Mivel édesanyja a válás után újra férjhez ment, és édesapja is megnősült, első kolozsvári fellépésekor, a szülők, a három apuka és anyuka, szinte egysornyi helyet foglaltak el a nézőtéren. A Zágonról készült összeállításban láthatjuk szülei képét, Kiss Manyi gyermekkori, iskoláskori, a konfirmáció alkalmával készült képeit, nevelőapját rózsakertjében, a zágoni templomot és a kántori lakot. Szebeni Zsuzsanna elmondta, hogy Szőcs Albert nagyon jó ember volt, és amikor nevelt lányának a tehetsége már megmutatkozott, a nagyon muzikális kislány számára egy jó minőségű zongorát vásárolt, ami ma az emlékszobában látható. Szeretetteljes kapcsolatuk, a Zágonhoz kötődő sok kedves pillanat a levelezésükből derül ki.



A beugrások nagymestere

Kiss Manyi a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban tanult, ahol korán felfedezték tehetségét, majd a kolozsvári Konzervatórium zongora tanszakán és Izsó Miklós színiiskolájában folytatta tanulmányait. Színészpályáját 1926-ban kezdte Kolozsváron, és az 1927/28-as évadban már változatos operettszerepekben lépett fel 140 alkalommal. 1928-ban Sebestyén Mihály miskolci színidirektor a Varázshegedűben látta játszani, és rögtön átszerződtette Szegedre, ahol egy gyors beugrás hozta meg számára a sikert. A csúnya lány című darab premierjén a primadonna rosszul lett, de Kiss Manyi percek alatt átvette a szerepét, és a „döcögő előadásból bombasikert kovácsolt” – olvasható a karrierjét bemutató összeállításban. Budapesti sikerét is egy beugrás alapozta meg a Fruska című vígjátékban, de a drámai szerepek csak a későbbiekben találtak rá.

A kiállítás kurátora Kiss Manyi színészi pályáját Molnár Gál Péter, a legbiztosabb ízlésű kritikusok egyikének idézetével foglalta össze: „Színészi alkotóereje, költői emberismeretének végigértelmezése nem termelt selejtet. Nagy alkotó volt operettszubrettként, Csehov színpadi megtestesítőjeként, Sarkadi házmestereként egy stúdió-előadásban, vígjátékban, tragédiában, középfajú színműben. Mélyről eredt tragikomikuma özvegy Máknéként Fejes Endre Vonó Ignácában és a Brecht körül habzó skolasztikus viták idején Kurázsi mamaként schilleri hevülettel vonta kordéját, kevéssel a szubrett szerepkörből való átigazolása után iskolajátékot teremtve az intellektuális erőből, anélkül hogy sótlanná szikkasztotta volna háborúban hányódó gyermekeit az üzletért föláldozó markotányosnő tragikai alakját.”


A cirkusz világában 

De még mielőtt eljutott volna a csúcsra, első házassága révén egy kitérőt tett a cirkusz világába. 1931-ben feleségül ment Alfredo Uferinihez, egy több mint 300 éves nemzetközi hírű bűvészdinasztia legfiatalabb tagjához, akivel Zágonban családi körben tartották a lagzit. Kiss Manyi nem szerette a cirkusz világát, de a precizitást és a színpadi pontosságot, amit a különleges illúziókeltő mutatványok megkívántak, a technikailag nagyon magas szintű előadásokon tanulta meg. Az Uferini testvérek mellett énekelt, és asszisztensként lépett fel, ahogy ezt a magyarországi vendégszereplésükre készült korabeli plakát bizonyítja. Az viszont csupán legenda, hogy ágyúgolyóként lőtték volna ki – jegyezte meg az előadó.

 1933-ban léptek fel férjével együtt utoljára, majd útjaik elváltak, ugyanis Kiss Manyinak hiányzott a színpad, és nem tudott sem az anyanyelvétől, sem a szülőhazájától elszakadni. 

Három évet tartó útkeresés után 1939-től a Fővárosi Operettszínházban szerepelt a kor leghíresebb művészeivel, Fedák Sárival, Honthy Hannával, Solthy Györggyel, hogy csak néhányat említsünk közülük. Latabár Kálmánnal együtt pedig biztos volt a visszhangos siker. Közös fellépéseiket szemlélteti a Latyi-Manyi című molinó. Bár Kolozsvárra is visszatért egy-egy előadásban, szülőföldjéhez leginkább a nyári háromszéki, zágoni hazatérések kötötték, erről mutat be kedves jeleneteket a Zágoni anziksz című montázs. 

Szebeni Zsuzsanna beszámolt arról is, hogy a sepsiszentgyörgyi kiállítás-megnyitón sokan vettek részt azok közül, akik kapcsolatot ápoltak Kiss Manyival, és számtalan emléket meséltek el az együtt töltött nyarakról, a kirándulások fontosságáról. Rengeteg emberrel tartott kapcsolatot, sok keresztgyermeke volt, akikre jövedelmének jelentős százalékát költötte. Bárki fordult hozzá, igyekezett támogatni. Hihetetlen jószívűségét bizonyítja, hogy a kiállítás kurátorának – hét hónapos kisfiával menekülő – nagyanyját is nagyon tapintatosan kisegítette a háborús időkben! 


Operettszubrett és drámai hős

Hazafias indíttatásból 1942-ben a Frontszínházhoz szegődött, és a keleti fronton a katonáknak énekelt. Ott ismerkedett meg a jóképű fiatal tiszttel, Bakonyi Jánossal, Nyúl úrral, ahogy később nevezték, akinek identitását nem akarták felfedni, és aki élete végéig az élettársa lett.

1945-től, az újrainduló színházi életben továbbra is megőrizte a szubrett-primadonna szerepben kivívott elsőbbségét. Az életrajzi adatok tanúsága szerint 1947-ben hét színházban szerepelt, ami hihetetlen munkabírását jelzi. Bár az ötvenes évektől „népszerűségét kapitalista mételynek tekintették”, a filmgyártás már az 1936-os évektől kegyeibe fogadta, és később is hű maradt hozzá, egymás után kapta a filmszerepeket. Összességében több mint 150 filmben játszott, amiből csak villanásokat tükröz a kiállítás, de életének ezt a vonulatát is érdemes lenne feldolgozni – emelte ki Szebeni Zsuzsanna. 

A tablókon láthatók azok a vígjátéki szerepek, amelyek meghatározták pályáját, és amelyeket akár 200-300-szor is előadtak, de hasonló figyelmet érdemelnek drámai szerepei is. A nagy változás 1954-től következett be, amikor a Madách Színház tagja lett, és élete további másfél évtizedében, egészen 1971-ben bekövetkezett haláláig drámai szerepekben aratott sikert. Az első Reményik Zsigmond Atyai házában Marika megformálása volt, majd Csehov Három nővérében Olga. 1955-től jobbnál jobb szerepekben lépett fel: Molière Mizantróp, Bartha Lajos Szerelem, Gorkij Éjjeli menedékhely, Móricz Zsigmond Sári bíró című darabjában, az Anne Frank naplójából készült előadáson.

Az ötvenes években Jászai Mari- és Kossuth-díjat kapott, 1962-ben az Érdemes, 1963-ban a Kiváló Művész címet. 

– Drámai szerepei közül kiemelkedik a Kurázsi mama (1958), Brecht sokat játszott darabjának címszerepe pályájának fontos állomását jelentette. Ösztönös színésznőként általában nem készített jegyzeteket, csak úgy megérezte, hogyan kell játszania, de amikor erre a szerepére készült, több ízben külföldre is kiutazott, hogy minél pontosabban megformálja a rábízott karaktert.


Szép volt, jó volt, elég volt

A kiállításhoz kapcsolódik egy kötet, ami technikai okokból nem hozzáférhető, és a hagyatékban rengeteg olyan anyag van, ami megérdemli a további feldolgozást – hangsúlyozta Szebeni Zsuzsanna. – Számunkra nagyon fontos és megrázó volt egy, a halálához kapcsolódó levél, amelyben élettársa, Nyúl úr, akivel Kiss Manyi élete utolsó húsz évét töltötte, az orvosokat vádolta betegségének a kibontakozásáért, a nem megfelelő kezelésért. Hogy igaz-e vagy nem a gondatlanság, ez már nem fog kiderülni. De Nyúl úr, akinek a szerepét sokan lebecsülték, és a háttérbe állították, hibái ellenére is rendkívüli módon ragaszkodott Kiss Manyihoz, és mindent megtett azért, hogy életét – és különösen annak kései szakaszát, amikor súlyos beteg volt –, könnyebbé tegye – vélekedett az előadó. 

Az emlékház létrehozatalától a hagyaték kezeléséig sokat foglalkoztak az anyaggal, és minden szemtanú azt mondta, hogy Kiss Manyi titkolta a betegségét, nem élt betegségtudattal. Mindig egy nagyon büszke és teljes életet élő színésznőként mutatkozott. Egy nappal azelőtt, hogy befeküdt volna a kórházba, hogy megműtsék, bár fájdalmak közepette, de még 22. alkalommal is eljátszotta Bodnárné szerepét Németh László darabjában, és a következőképpen búcsúzott színésztársaitól: „Jövő héten jövök, (…) de ha nem jönnék, az se baj. Szép volt, jó volt, elég volt.” Amikor a műtét után meglátta az orvosok arcát, megírta a végrendeletét, és 1971-ben, hatvanéves korában meghalt. 

Az életét és pályáját bemutató montázsok között van egy érdekes, amelyen virágos háttérben egy megsárgult lapon feltehetően újságírói kérdésekre adott rövid válaszait olvashatjuk. Ebből kiderül, hogy legkedvesebb szórakozása az volt, hogy szórakoztasson, a legszebb színdarab, amit látott, a Liliom Dayka Margittal, a legkedvesebb könyv, ami olvasott, Nyírő József: Emberek a havason, kedvenc írói Tamási, Nyírő, Márai, Zilahy, és kedvenc ételeként ezúttal a tárkonyos bárányt említette. Jó volt elnézni arcait, ahogy a csábító primadonnából drámai szerepeiben fejkendős parasztasszonnyá lényegül át, és elgondolkozhattunk azon, hogy hány ember, jellem hagyott nyomot a rendkívül sokoldalú és ritka tehetséggel megáldott Kiss Manyiban. Emléke ápolásáért, az emlékszobáért, a róla szóló könyvért (Thália legrakoncátlanabb tündére) köszönet illeti Szebeni Zsuzsannát, aki erdélyi közelmúltunk sok jeles személyiségei mellett Kiss Manyit is újra felfedezte számunkra. És még tart a munka, hiszen, amint elmondja, időnként kap egy-egy levelet, amelyből kiderül, hogy a művészmőnek egy retikülje vagy kalapja került elő, és összegyűjt mindent, amit talál, és lehetőség szerint bemutatja az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben vagy az emlékszobában.