Megnyílt Pittner Olivér retrospektív kiállítása
Mindig örömre ad okot egy méltatlanul elfeledett alkotó életművének „feltámasztása”, annak a köztudatba való ismételt beemelése. Ez történt a múlt hét végén Marosvásárhelyen, ahol Pittner Olivér retrospektív kiállításának megnyitóján vett részt teljes telt házas közönség: a Kultúrpalota jobb szárnyának második emeleti kiállítóterében péntek délután megnyílt tárlat nyitóünnepségére a palota kistermében került sor, ezt követően tekinthették meg az érdeklődők a kiállítást.
Pittner Olivér (Lupény, 1911–1971, Marosvásárhely) ahhoz a nagybányai nemzedékhez tartozott, amely a két világháború közötti időszakban megújította a művésztelep szellemiségét. 1930-ban iratkozott be a nagybányai festőiskolába, ahol hamar a baloldali eszméket terjesztő fiatalok csoportjához csatlakozott. Politizálásuk miatt 1931-ben kizárták őket a festőiskolából. 1941 körül Pittner felhagyott a festészettel, s csak jó egy évtized múltával kezdett hozzá ismét. Közben a marosvásárhelyi és a nagyváradi színház gazdasági vezetője volt, majd eltávolítása és a pártból való kizárása miatt különböző vállalatoknál dekoratőrként dolgozott. Az 1945 utáni társadalmi-politikai rendből kiábrándult, a kötelező szocialista realizmust elutasító Pittner Marosvásárhelyen telepedett le, itt kezdett újra festeni, és korán bekövetkezett haláláig itt élte második alkotói korszakát.
A Maros Megyei Múzeum Művészeti Osztálya által szervezett tárlaton Szász Andrea üdvözölte a közönséget, majd Ötvös Koppány Bulcsú, a múzeum igazgatója szólalt fel.
– A múzeum örömmel és büszkén vállalkozott egy olyan életmű bemutatására, amelynek alanya és megformálója pályafutásának fontos részét ebben a városban töltötte, művei, alkotásai ehhez a városhoz kötik. Pittner Olivér, a kontinensek között ingázó ifjú, a nagybányai festőiskolában pallérozott festő, első művészi korszakát követően, a második világégés előestéjén alkotói énjét szögre akasztva, világnézeti meggyőződése miatt a hatalom szorításából szabadulva betör városunkba, majd gyökeret ereszt benne. A háború befejeztével a helyi kulturális élet központi figurája, egyebek mellett az alakuló Székely Színház szellemi és anyagi sáfára. Itt talál ismét önmagára az ötvenes-hatvanas évek marosvásárhelyi képzőművészeti életének, de főként a fiatal művészgenerációnak inspiráló közegében, itt hallotta saját bevallása szerint az új hangokat, amelyek hatására ismét belevetette magát az alkotómunkába. Újra felfedezte kifejezési eszközeit, és elkezdődött művészi életpályájának második szakasza. Megtisztelő, hogy tárlatát országokat és egyéb határokat átívelő intézményeket, magángyűjtőket összekapcsolva sikerült tető alá hozni. Külön öröm számomra, hogy szép városi hagyományok elevenednek fel a kiállítás kapcsán, és ismét kurátorként tér vissza hozzánk Szűcs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese. A marosvásárhelyi orvostársadalomnak mindig kitüntetett szerepe volt a város kulturális életében: dr. Salat Csaba a művészi alkotásokat értő, értékelő és gyűjtő személyként vett részt igen aktívan abban a folyamatban, aminek az eredménye most láthatóvá válik. Bízom benne, hogy a kiállítás eléri célját, és az utóbbi fél évszázadban a vásárhelyi köztudatból kikopott, jelentős képzőművészt sikerül ismét – Szűcs György fordulatával élve – „helyzetbe hozni”.
Szűcs György hozzátette: – Amikor a számunkra jórészt ismeretlen Pittner Olivér munkáival először szembesültünk, éreztük, hogy egy-egy kép mögött egy egész életmű meghúzódhat, ám ez Magyarországról nézve nem látszott. Erdélyben, Romániában megvoltak ugyan a tanulmányok, szakirodalmak, de ezek a magyarországival a kilencvenes évekig nem értek össze. Pittner édesapja bányásztechnikus volt, és Dél-Amerikában keresett boldogulást, 1923-ban Argentínába ment. Pittner Olivér is ott érettségizett, majd húszéves kora előtt hazatértek, mert édesapja itthon talált munkát, Pittner pedig beiratkozott a nagybányai festőiskolába. Első képe 1931-es, korai munkásságáról semmit sem tudunk: nem tudjuk, hogyan találta meg sajátos stílusát. A kiállítás egy erőteljes, közép-európai színvonalú Pittnert kíván megmutatni. Ő nem vett részt tanulmányutakon, mint kortársai, egy későbbi utazás során csak Prágába jutott el. Kortársai, barátai hatásrendszeréből építette föl azt az egyedülálló művészetet, amely korai és későbbi korszakát jellemezte. Az analógiákat meg tudjuk mutatni, a kiállításon láthatjuk, hogy ez nem egy zárványszerű életmű, hanem szervesen illeszkedik a nagybányai és későbbi hagyományokhoz, ezért 8-9 képet más művészektől is elhelyeztünk a tárlaton. Életpályája nagyon rövid, körülbelül két évtized adatott meg számára az aktivitásra, közöttük egy hosszú kihagyással – gyakorlatilag még mielőtt kifutotta volna magát, hatvanéves korában meghalt. Ám a korai és késői időszakaiban egyaránt megtaláljuk azokat a mozzanatokat, vonalakat, amelyek egész életén át foglalkoztatták.
Lőrincz Ágnes színművész Szőcs Kálmán, Pittner Olivér jó barátja versét szavalta el, majd dr. Salat Csaba, a tárlat társkurátora szólt a jelenlévőkhöz.
– Egy lezárt korszakból, életműből kiállítást ma már lehetetlen rendezni műgyűjtők, magánszemélyek tulajdonában lévő alkotások nélkül. A gyűjtés maga is művészet, és el egészen a függőségig, betegség. Én legszívesebben azt mondanám, hogy értékmentő szenvedély. Pittner az ötvenes években telepedett le városunkban, és alkotott itt húsz éven keresztül. Tavaly lett volna születésének 110., halálának 50. évfordulója. Hosszú kihagyás után kezdett el újra festeni, utolsó éveiben csak festésből élni, mindaddig, amíg betegsége meg nem szakította pályáját. Ma délelőtt koszorúztuk meg a sírját a református temetőben. Munkássága időben nem több, mint összesen 30 esztendő, és nagyon termékenynek sem mondhatjuk, körülbelül 200 alkotásból áll. A kiállítás előkészítésekor számba vettünk minden egyes újságot, folyóiratot, ahol megjelentek róla írások, reprodukciók, és a hagyatékban maradt alkotásokat is feltérképzetük. Összes műve itt készült Erdélyben, előbb Nagybányán és környékén, majd Marosvásárhelyen és környékén: ezek a képek, ha pár hónapra is, de hazatértek. Csak a pályája elején, 1934-ben volt egy egyéni kiállítása Szatmáron és Nagybányán, így ez a tárlat nemcsak egy nagy adósságot törleszt, hanem általa először kerül tárgyi valóságában a nagyközönség elé ennyi Pittner-mű. És először így, együtt. A festő hagyatékát digitalizálhattam, így sok, eddig nem közölt adatot, családi fényképet, reprodukciót a kiállításon és a készülő katalógusban remélhetőleg közölhetünk.
Rareş Budileanu színművész, aki Nichita Stănescu versét mondta el, megjegyezte: örvend, hogy ilyen csodálatos emberek elfeledett művészek életművét hozzák vissza a köztudatba.
Oniga Erika, a Maros Megyei Múzeum művészettörténésze, a tárlat koordinátora a kiállításról beszélt. Elmondta, a kiállítás kezdeményezője dr. Salat Csaba műgyűjtő volt, az alkalom a festő születésének 110. és halálának 50. évfordulója. – Megtisztelő, hogy a 2009-ben megjelent Pittner Olivér-monográfia szerzői, közöttük Szűcs Görgy és Murádin Jenő, elvállalták a tárlat megszervezését, amely egy másfél évig tartó munkafolyamat eredménye. A galéria öt termében Pittner Olivér közel 70 alkotását láthatja a közönség, és a tárlathoz kapcsolódik az a katalógus is, amely a kiállítás végéig, jövő év tavaszáig elkészül. A két, román és magyar nyelven megjelenő katalógus a művész körülbelül 100 jelentős munkáját tartalmazza majd – a célunk újra a köztudatba emelni Pittner Olivért, ez ügyben előadásokat és konferenciákat is szervezünk, amelyekről időben hírt adunk majd – mondta a művészettörténész, majd megköszönte az alkotásokat kölcsön adó intézményeknek és magánszemélyeknek a tárlat összeállításában nyújtott segítséget.
A 23 helyről kölcsönzött, németországi, magyarországi, romániai köz- és magángyűjteményekből érkező, megközelítőleg 70 olajkép, pasztell és grafika mellett a Pittner-hagyatékból származó leveleket, dokumentumokat, archív családi képeket is láthatja a közönség a kiállításon, amely 2023. április 30-ig látogatható keddtől péntekig 9–16, szombat és vasárnap 9–14.30 óra között.
