A Gyergyószárhegyi Művésztelep laudációja

Gyergyószárhegy évszázadok óta a Székelyföld egyik legismertebb községe. Népszerűségét mindenekelőtt annak köszönheti, hogy gyermekkora jelentős hányadát itt töltötte Erdély nagy fejedelme, Bethlen Gábor, aki később is gyakran megfordult a pártadíszes reneszánsz Lázár-kastélyban. Itt nyugszik Kájoni János, a Szármány-hegy oldalába épített ferences rendi kolostor egykori híres rendfőnöke, az erdélyi reneszánsz sokoldalú előfutára. És környezete szépségét, természeti adottságait is mindenkor jól kiaknázta a település dolgos, bátor, művelt népe. De Szárhegy hírnevének igazi kiteljesedését, határon túli ismertségét az 1974. augusztus elsején felavatott képzőművészeti alkotótábor, az eltelt évtizedek során népszerű művészteleppé rangosodott létesítmény hozta meg. Aki olyan szerencsés volt, mint jómagam, hogy indulástól napjainkig folyamatosan végigkövethette az alkotóközpont megpróbáltatásoktól sem mentes fél évszázadát, nyugodtan kijelentheti, sikertörténetről beszélünk. Civil kezdeményezésből fakadó nagy összefogások és adakozások egybefonódása, felbecsülhetetlen értékek teremtője és őrzője is a „szárhegyi csoda”. A hit, a művészi elhivatottság, a közszolgálati tenni akarás felemelő példája. Művészettörténeti jelentősége még nem mérhető a legendás Nagybányai Művésztelepéhez, de a legjobb úton halad, hogy azt megközelítse. Fennállásának közel 49 esztendeje alatt 2279 műalkotással gazdagodott a gyűjteménye, amiben a képek mellett 260 hagyományos szobrot, köztéri művet is nyilvántartanak, és hangsúlyozandó, hogy ez az értékes kollekció hiánytalanul őrződött meg napjainkig. Tanúságtevő, nagybecsű örökség a mindenkori utódoknak. Külön kiemelendő az a lélekemelő, különleges látvány, amit a Ferenc-rendi kolostor területén a szoborpark nyújt az ide látogatóknak. Országból, világból vonzza az érdeklődőket. Talán éppen ez az ellenállhatatlan vonzerő a művésztelep egyik legfőbb sajátossága. A művészet ügyét felkaroló mozgósítóképessége is az. Erre alapozott annak idején az alkotótábort kezdeményező lelkes triász, a kiapadhatatlan energiájú két fiatal képzőművész, Gaál András és Márton Árpád, valamint a kivételes szervező újságíró, Zöld Lajos. Minderről számos médiaanyag, sőt könyv is született, most csak pár megvalósítást sorolok. Induláskor romos állapotban volt a kolostor és a Lázár-kastély műemlék épülete, mindkettőt sikerült szakszerűen felújítani. A kastély Kapubástyáját úgy restaurálták, hogy állandó kiállítást nyithattak benne. Felépült a pompás Lovagterem, az asszonyok háza. Mindez a környék együttes erőfeszítéseivel, a diktatórikus hatalom keltette folyamatos ellenszélben, az állami beruházás csak jóval később érkezett. Ellenszél? Több volt az annál. Amit az alapítók meghirdettek, az teljesen más volt, mint amit a parancsuralom képviselői elvártak.

„Legyen a szárhegyi tábor szélesre nyitott ablak a világra, váljék az egész romániai kortárs képzőművészet keresztmetszetévé azáltal, hogy minden stílust, irányzatot befogad és tisztel.” (…) „Szárhegyen mindenki azt fest, rajzol, farag, amit akar. Ami pillanatnyilag nem fog tetszeni a hivatalosságoknak, raktárban fogja várni a jobb időket” – szólt kimondva, kimondatlanul a létrehozók alkotói alapelve. És ellen tudtak állni a szocreált, diktátordicséretet követelő nyomásnak. Kezdetben a tekintélyes és szigorú zsögödi mester, Nagy Imre támogatása volt a bátorítás, és az is meghatározó döntés volt, hogy a tábor számára nélkülözhetetlen kolostorépület bérbevételében magukénak tudhatták a gyulafehérvári püspök, Márton Áron jóváhagyását. A táborozók pedig tették, amit fölvállaltak. Elsőként a nagybányai szellemen nevelkedett nagy öregeket látták itt vendégül, majd érkeztek a fiatalabbak, a tanítványaik, jól megértették egymást a művészgenerációk. A Barátság táborban velük összhangba kerülő román festők, szobrászok is ráhangolódtak a helyi tradíciókra. A hatalom 1988-ban mégis bezáratta a gyergyószárhegyi létesítményt. Addigra azonban már minden jelentősebb erdélyi magyar képzőművész megtapasztalhatta Szárhegy ösztönző hatását, otthagyhatta kézjegyét, a székelyföldi képzőművészeti élet pedig az itteni szabadabb szellem hatására is sokszínűen felvirágzott. 

A rendszerváltás átjárhatóvá tette a határokat, 1990-ben újraindult, és immár művésztelepi igényekkel nyitotta tágra kapuit az összmagyar művészet reprezentánsai előtt a tábor. A nyitás más országok, földrészek irányába is megtörtént. A vezetésben bekövetkezett fiatalítás koncepcióbeli változásokat is hozott. A korábbinál nagyobb súly tevődött a kortárs művészetre. Kiemelkedő szerephez jutott a KorKép nemzetközi művésztelepi projekt, és az utóbbi években a MAMŰ-s alkotóközösség is fokozott részvétellel hallat magáról Gyergyószárhegyen. 2014-ben súlyos megpróbáltatás érte a művésztelepet, örökösödési eljárás nyomán kiszorult a Lázár-kastélyból. De sikerült túllépnie ezen is. A tradicionális technikai műfajoktól a konceptuális műformákig, a mediális megnyilvánulásokig terjedő széles skálán példásan bővül a műgyűjtemény. Tevékenységébe a társművészeteket is bevonva, mind erőteljesebb Gyergyószárhegy kisugárzása. A folyamat, amit a fiatalon elhunyt művészeti telepvezető, Siklodi Zsolt és a tanácsadást felvállaló Erőss István a művészeti centrum és a periféria alá- és fölérendeltségi viszonyának megszüntetésében oly következetesen szorgalmazott, beérni látszik. Ebben is bizonyára nagy előrelépést jelent a rangos Magyar Örökség díj elnyerése.