A bodvaji öntöde, Gábor Áron népszerűségének, legendájának bölcsőhelye

Bodor Ferenc 1848-49-es székelyföldi tevékenységével kapcsolatban már 1974-ben vita bontakozott ki az erdélyi lapokban, folyóiratokban.1 Egyik kolozsvári professzor, a későbbi akadémikus tagadta a Bodor által naponta vezetett jegyzőkönyvnek a hitelességét, holott már olyan történészek, mint Szabó Károly, Kővári László és Bözödi György is – aki mindeddig a legalaposabban ismerte a székely ágyúöntés történetét – hitelesnek tartották. „A csíkmadarasi álladalmi ágyúöntöde és lőporgyároknak az 1848/49-ik évekből” jegyzőkönyv első oldalán többek között a következő mondat olvasható: „(...) csak három darab hatfontos ágyút és mintegy 700 darab egész és vett golyót sikerült megöntetni (Gábor Áronnak jelenlétébe, akit e találmányba betanított); az azokhoz való anyagot a gyártulajdonos Zakariás Antal úr ingyen, az igazgató Bodor Ferencz meg találmányát adá hozzá.”2 

A jegyzőkönyvi bejegyzés hitelességével kapcsolatban vita bontakozott ki Egyed Ákos akadémikus és dr. Süli Attila hadtörténész között is a Háromszék napilapban.3 Ezzel a hozzászólásommal egy újabb megvilágítással, a történészi figyelmetlenség kijavításával szeretnék meggyőző bizonyítója lenni annak, hogy kiknek volt kiemelkedő érdeme a székely ágyúk öntésekor. Sokan sértőnek találják azt, hogy túlzottnak tartjuk Gábor Áron hozzájárulását a három vas ágyúcső öntéséhez a „bodvaji iskolában”, ami megalapozta Gábor Áron népszerűségét és legendáját, amit a politikai és katonai vezetők igen helyesen értékeltek. Nagy szüksége volt akkor a székelységnek egy ilyen személyiségre. Őrnagyi rangra emelték, és Gál Sándor ezredes kinevezte a székelyföldi hadiipar igazgatójának. Igazgatóként, irányítóként példamutatóan tevékenykedett, viszont ágyúöntőként Bodvajon Bodor Ferencet, Kézdivásárhelyen Turóczi Mózest kell kiemelnünk. Gábor Áron az ágyúöntés hőskorában nem is tartózkodott Kézdivásárhelyen. Az utóbbi években előkerült iratok arról beszélnek, hogy 1849 áprilisának első felében, április 9-ig Moldovában járt, április 18-án Csíkszeredában volt, ahonnan április 22-én, legkésőbb 24-én indult Kolozsvárra, majd Nagyváradra és Debrecenbe, ahol Kossuth Lajossal is találkozott, és csak június 5-én érkezett vissza Kézdivásárhelyre, tehát több mint másfél hónapot hiányzott Turóczi műhelyéből. És talán, mint nagyon tevékeny igazgató, még máshol is járhatott. A történészek többségének figyelmét az is elkerülte, hogy Gábor Áron csak „öntette” az ágyúkat. Így szerepel az egyik levéltári iratban és Bözödi tanulmányaiban. Gábor Áron is egyik, Czetz tábornokhoz küldött levelében műveltető igét használt.

 „Hasonlóképpen Czecz tábornok Úr rendelkezett, hogy Fejérvár ostromlására két darab 10. fontos vetálgyút készíttessek, mentől gyorsabban.”4 Hasonló szavakat használt Gábor Áron 1849. jún. 17-én az erdélyi teljhatalmú országos biztosnak küldött levelében, éspedig az „elkészítethetni”, „szereltethetek fel” műveltető igéket.5 Azaz többször is kiemelte, tisztességesen elismerte, hogy ő csak öntette az ágyúcsöveket. Mindezek mellett meg kell említenem, hogy Turóczi Mózes az 1867-es kiegyezés után már bátran panaszkodhatott: 

 „(...) az írók minden érdemet csak Gábor Áronnak tulajdonítanak, holott ő (Turóczi) öntötte az ágyúk legnagyobb részét, golyót és az ágyúk felszerelését is ő végeztette.”6 Turóczi vallomása még az alapos kutatónak, Bözödi Györgynek is részben ellentmond, ugyanis Bözödi az ágyúk fölszerelését, a kerekesek, asztalosok munkáját Gábor Áronnak tulajdonította. Ismereteim szerint a korabeli hírlapok, tudósítók pontatlan tájékoztatója lehetett egyik megalapozója Gábor Áron népszerűségének és legendájának. Dózsa Dániel, Jármi Dániel szolgabíró unokaöccse, a székelyföldi események tudósítója a magyar kormány hivatalos lapjában a következőket közölte: „Gábor Áron, a visszautasított, a kigúnyolt nem csüggedett el. Eladta birtokát és jószágát, anyagot szerzett és öntött két ágyút.”7 Ezt a téves híradást nemcsak Bodor Jegyzőkönyvének fennebb idézett megjegyzése, hanem munkatársával, Rivnák György bányamérnökkel együtt készített és az aláírásukkal hitelesített Számolat c. elszámolás is megcáfolta. Idézem: „a M.Hermányi vasgyáron öntött 3 hatfontos ágyuk és golyok árát Tulajdonos Zachariás Antal Ur azon feltétellel, hogy az egyik ágyu Erdövidékie leend: ingyen oda engedi a hazának s ezt lehuzván.”8 Az egykori újságírói tudósítások, írói tévedések sorozata, amit a történészek jelentős része is átvett, nagyban hozzájárult Bodor Ferenc tevékenységének, munkássága kutatásának mellőzéséhez, a székelyföldi ágyúöntés történetének meghamisításához.

Bodor Ferenc legjelentősebb megvalósítása a székelyföldi hadiipar megteremtéséhez a csíkmadarasi lőporgyár, „a két magyar haza legnagyobb lőporgyárának” fölépíttetése, majd üzemeltetése volt 1849. május 1-től augusztus 6-ig, melyről az említett jegyzőkönyv elég részletesen, majdnem naponta tájékoztat. Gál Sándor ezredesnek 41 levélben küldött jelentést a gyár működéséről, amiért az ezredes elismerően nyilatkozott. Bodor igazgató bodvaji öntödéje ágyúgolyókkal látta el a székely haderőt. A csíkszentdomokosi (baláni) bányát, ahol még művezető igazgatóként is tevékenykedett, a kézdivásárhelyi ágyúöntők legfontosabb kisegítőjeként tarthatjuk számon. Bodor gondoskodott a bánya lőporral való ellátásáról is. Századosi ranggal jutalmazták, ami munkásságának egyik elismerése volt.

A szabadságharc leverése után bebörtönözték. Majdnem két évet ült vizsgálati fogságban Marosvásárhelyen, a börtönné alakított főtéri ferences rendi kolostorban, ahol népes családja is szállást kapott. Innen küldte a Magyar Tudós Társaságnak a Bányászati és kohászati műszótár c. német–magyar, magyar–német könyvét, melynek összeállításához munkatársa, fiatal barátja, Rivnák György mérnök is hozzájárult, akit ellenőrként alkalmaztak a csíkszentdomokosi bányánál. Egyik levelében megemlítette, hogy éveken át írta ezt a könyvet, és többek között a szabadságharc erdélyi bányászati főmérnökétől, Debreczeni Mártontól is kapott segítséget. Szabó József tanár, ásványtankutató, a későbbi akadémikus, akinek Toldy Ferenc, az MTA titkára átadta véleményezés végett, „valódi gyöngynek” nevezte ezt a szótárt9, melyet az akadémia megvásárolt, és utoljára Ballagi Mór akadémikushoz került újraszerkesztés végett, aki, feltételezésem szerint, föl is használta a Magyar nyelv teljes szótára készítésekor. Mikó Béla selmecbányai tanár, mérnök a Bányászati és Kohászati Lapok főszerkesztőjének, Péch Antalnak küldött hozzászólásában megjegyezte, „(...) hogy Ballagi újabb kiadása elégséges; minden igényeknek csak egy teljes bányászati s kohászati műszótár fog megfelelhetni”10. Elég sok olyan szakmai szó szerepel a könyvében, melyek a bányászat, kohászat területéről származnak. Bodor bányászati-kohászati szótára Szabó véleményezése szerint, aki maga is megjelentetett 1848-ban egy 64 oldalas bányászati szótárt, a bányászati-kohászati szókincsünket gyarapította, és egy adaléka lehetett az annyira sürgetett szakmai nyelvújításnak, de hollétéről mindeddig nem tudunk beszámolni. 

Szakmai tapasztalatairól, újításairól beszél a csíkszentdomokosi rézbányáról közölt német nyelvű ismertetője, melyet 1849 januárjában a bécsi bányászati-kohászati évkönyvben közölt. Ebben az ismertetőben kétszer is megemlíti a csigafúvó szellőztetőberendezést, mely Debreczeni Márton találmánya volt, és az ismertető utolsó, Kísérletek fejezetéből az is feltételezhető, hogy egy bizonyos változtatással javított ezen az Európa-szerte használt szellőztetőberendezésen.11 

Bodor szabadulása után Marosvásárhelyen, Nagyszebenben, Szászvárosban, Nagyenyeden az erdészeti hivatalnál dolgozott, volt úgy, hogy segédekkel, majd 1869-ben családjával áttelepült Budapestre, ahol a honvédelmi minisztérium számvevőségénél napidíjasként tevékenykedett. A 70 éves Bodor 1874. november 12-én hunyt el. Nyolc gyereke kísérte utolsó útjára a krisztinavárosi sírkertbe, melyet a két világháború között fölszámoltak. Nyomorgó családot hagyott maga után.

Fontosnak tartom a kutatás folytatását, ugyanis Bodor Ferenc életének, munkásságának föltárásával az 1848-49-es székelyföldi események egy új fejezettel gazdagodtak. 

 Hivatkozások:

1. Komán János: A csíki Gábor Áron. Korunk, 33. évf. (1974) 11. sz.; Egyed Ákos: Hol maradt a forráskritika? A Hét, 7. évf. (1976. febr. 13.) 7. sz. 9. o.; A szájhagyományokkal érvelő helytörténész Máté János is megszólalt A Hét hetilapban.

2. MUEK vlt. Kanyaró Ferenc hagyatéka, 23-as csomó, 1. o. Lásd még: Komán János: Megtaláltuk a jegyzőkönyvet. In: Hargita Népe, 2016. jún. 16.

3. Dr. Süli Attila és Egyed Ákos akadémikus vitája a Háromszék c. napilapban (2019. máj. 9., jún. 18., aug. 22., szept. 19.)

4. EME Könyvtár Kézirattára. Bözödi-hagyaték, VI/7. Gépelt másolat. Jegyzetek, adatgyűjtés az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról. Eredeti lelőhely: Csány lt 2884. leltári sz. és Aradi Tartományi Múzeum 4296. leltári sz. Szerzői megj.: 10 fontos ágyúcsöveket sohasem öntetett Gábor Áron.

5. uo. és Demeter Lajos, Pál-Antal Sándor, Süli Attila: Háromszék az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején. Mentor Könyvek Kiadó. Marosvásárhely, 2018. 451. o.

6. Nagy Sándor: Háromszék önvédelmi harcza 1848-49. 1896.157. o.

7. Közlöny, 1849. jan. 16. 2. sz. 8. o.

8. EME Könyvtár Kézirattára. Bözödi-hagyaték. 4. csomó. Arad. Csányi lt. Székely hadvezetőség elszámolásai sz.n. (Bözödi megjegyzése: Lásd még márc. 24, ápr. 4. és ápr. 18.)

9. MTA Könyvtár és Információs Központ Kézirattára. RAL 1852-16-1.

10. Bányászati és Kohászati Lapok, 1868. ápr. 30. 8. sz. 65. o.; Szerzői megj.: Ballagi Mór német–magyar, magyar–német szótára is számos bányászati-kohászati szakkifejezést tartalmaz.

11. Franz Bador: Beschreibung des Csik St. Domonkoser Kupferbergbau in Siebenbürgen. Wien, 1849. Jahrbuch für den Berg-und Hüttenmanndes österreichischen Kaiserstaates 2, 174-180.