2024. december 4., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ezzel a témával tartottak képzést orvosok számára szeptember 6-án Marosvásárhelyen a Studium Hubban, dr. Purebl György pszichiáter, pszichoterapeuta szakorvos, a Magatartástudományi Intézet vezetője, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem dékánhelyettese és dr. Sándor Imola klinikai pszichológus közreműködésével, a Szent Balázs Alapítvány szervezésében. A beharangozó hír szerint a zártkörű, kiscsoportos, interaktív képzésen a résztvevők tapasztalatait és az általuk bemutatott problémás eseteket is felhasználva megbeszélték, hogyan lehet a betegeket gyors és egyszerű módszerekkel, pszichológiai képzettség nélkül érzelmileg támogatni. 


Fotó: Szent Balázs Alapítvány


A részletekről dr. Szabó Mónika belgyógyász, diabetológus főorvost, egyetemi adjunktust, a szervező Szent Balázs Alapítvány elnökét kérdeztük. 

– Egy képzésen vettünk részt olyan területen, amely manapság egyre fontosabbá válik, és azt is mondhatjuk, hogy divatosabbá az orvosi szakma gyakorlásában. Arról szól, hogy nagyon gyakran a betegeinknek olyan félelmeit, szorongásait, a kezeléssel szembeni ellenállását tapasztaljuk, amit az orvosnak nehéz áttörni. Ehhez bizonyos pszichológiai, pszichológiából átvett módszerekre van szükség, olyanokra, amelyeket a gyakorló orvos, családorvos, belgyógyász, diabetológus és más szakorvos használhat a mindennapokban, anélkül hogy különösebb pszichológusi szakképesítése lenne. Ezeket alacsony intenzitású pszichológiai intervencióknak nevezik, amelyekről Magyarországon szakkönyvek is megjelentek. 

A téma magyarországi promoválója prof. dr. Purebl Gyögy. A professzor a Szent Balázs Alapítvány meghívottja volt a februári konferencián. Akkor merült fel ennek a képzésnek a fontossága, és beszéltük meg vele azt, hogy eljönne Marosvásárhelyre Sándor Imola pszichológus kolléganőjével együtt – aki ugyanott klinikai szakpszichológus, egyetemi oktató –, hogy az érdeklődő orvosoknak képzést tartsanak. A képzésre feliratkozott orvoskollégákkal két részben és két csoportban foglalkoztak.

Az előadók a csoportdinamika felhasználásával építették fel az átadandó ismereteket, az oktatási szakasz mellett nagyon interaktívan, a kommunikációs módszereknek konkrét esetekben való konkrét bemutatásával. Ezek segítségével a beteg mondanivalóját át lehet keretezni, vissza lehet tükrözni, rá lehet kérdezni, és ennek a speciális kommunikációnak a segítségével a beteggel való kapcsolatot úgy át lehet alakítani, hogy kialakuljon a bizalma, és meg tudja haladni a problémáit. 

– Megkérem, mondjon egy konkrét példát.

– Sok szó volt a cukorbetegről, mert az ő esetükben különösen fontos a páciens egyetértése azzal, hogy a kezelést elfogadja és betartsa. Magatartásának, diétájának nagy szerepe van a terápia sikerében, talán nagyobb mértékben, mint más szakágakban. De abban az esetben, ha például bejön a beteg, és arról beszél, hogy nem akar gyógyszert szedni, mert nem akarja egy plusz méreggel terhelni a szerveztét, akkor tudni kell, hogy ezt a visszautasítást hogyan lehet áttörni.

Semmiképpen sem úgy, hogy lerohanjuk azzal, hogy szamárságot mond. Ellenkezőleg: arról kell meggyőznünk, hogy megértjük a félelmét, és együttérzünk vele, tudjuk, hogy milyen lelkiállapoton megy át, de a gyógyszert szedni kell. Nagyon sok esetben, ha visszakérdezünk, ha sikerül ráéreztetnünk, hogy mit vár el a kezeléstől, a tudatosítás megoldja a problémát. Ilyen példákat sorolhatnék tovább, amelyek a délutáni konkrét esetgyakorlat témái voltak.

– Hangzott-e el újdonság, vagy mindaz, ami elhangzott, a megerősítése volt annak, amit eddig is gyakorolt?

– Bár olyankor, amikor tudom, hogy mit kellene tennem, a hétköznapi gyakorlatban mégsem az történik. Más esetekben nem látunk rá arra, hogyan kommunikálunk. A módszert mint technikát be kell gyakorolni, hogy beépüljön a betegekkel való beszélgetésünkbe. Nem elég ismerni, be is kell építeni a mindennapi gyakorlatba.

– Tanítják-e ezeket az ismereteket a marosvásárhelyi orvosi egyetemen? 

– Valamikor első és másodéven egyéb tantárgyakon belül tanulnak orvos-beteg kommunikációt a hallgatók. Amiről ma szó volt, ez annál több. Olyan technikák elsajátítását jelenti, amelyek problémás helyzetekben tovább tudják vinni a kommunikációt. Ilyen irányú különálló képzés nincsen. 

– A mondottak alapján hasznos volt mindaz, ami a csoportos beszélgetéseken elhangzott?

– Azt gondolom, hogy nagyon hasznos, mindenki nagyon pozitívnak érezte.




A témáról 2018-ban jelent meg prof. dr. Purebl György Alacsony intenzitású pszichológiai intervenciók a mindennapi orvosi gyakorlatban című könyve (Oriold és Társai Kft., 2018)

Ajánlásában a következők olvashatók: 

„Ez a könyv elsősorban azoknak az orvos, pszichológus, egészségügyi szakdolgozó vagy egyéb segítő foglalkozású kollégáknak szól, akiknek nincs idejük pszichoterápiát tanulni, vagy éppen a mindennapi rohanás közben alkalmazni – de mégis úgy érzik, betegeiknek, klienseiknek szükségük van pszichológiai támogatásra. A könyv nem pszichoterápiás gyorstalpaló, kizárólag a leggyakoribb, hétköznapi betegellátásban jelentkező pszichés problémákra igyekszik gyors, gyakorlati megoldást nyújtani. A könyvet nem elolvasni kell, hanem használni – felütni azoknál a problémáknál, amelyet éppen meg szeretnénk oldani. A használatától senki sem válik pszichoterapeutává, és nem is tud majd olyan pszichológiai problémákat megoldani, amelyek specifikus pszichoterápiát igényelnek. Azonban a könyvben foglaltak segítségével nagyon sok embernek gyors és pótolhatatlan segítséget tud nyújtani, amitől nemcsak a beteg lelkiállapota, együttműködése, orvossal, segítővel való elégedettsége lesz jobb, hanem az orvos és a segítő is jobban érzi magát.”

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató